Hangváltás a csángókérdésben?

Megszoktuk, hogy a román sajtó egy része, főleg a Bákóban kiadott megyei napilap, a Desteptarea (Ébredés) a moldvai csángókat - eredetüket és nemzeti hovátartozásukat illetően egyképpen - románoknak tartja, és azokat az erdélyi meg anyaországi kezdeményezéseket, amelyek próbálják megvédeni a roppant hatalmi nyomásnak kitett csángók anyanyelvét, kultúráját, azokat egyértelműen "nacionalista", sőt "irredenta" kísérletnek tekinti. (Emlékezhetünk, hogy néhány évvel ezelőtt ez a lap olyan diadalérzettel számolt be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által ajándékba Klézsére szállított magyar ábécéskönyvek nyilvános elégetéséről, mintha ez lenne a csángókérdés végleges rendezésének legjobb módja.)

Mostanában történt egy és más a moldvai csángók ügyében, amelyek híre bejárta a magyar sajtót, foglalkoztak vele a román lapok, sőt a világ közvéleményének is tudomást kellett vennie, mivel európai fórumok tárgyaltak a csángók sorsáról, jövőjéről. Az Európa Tanács kulturális bizottsága még a tavasszal, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése pedig május végén ugyanazt a döntést hozta: az anyanyelv szabad használatát mondta ki, magyar oktatást a csángó gyermekeknek, és azt az óhaját fejezte ki, hogy a csángó hívek számára váljanak elérhetővé az anyanyelvű katolikus szertartások. Ezek az elfogadott tíz javaslat főbb pontjai. Az Új Ember hírt adott mindezekről az eseményekről, miként több mint egy évtizede követi nyomon és támogatja a moldvai csángók küzdelmét kulturális örökségünk megmentéséért, amelyet a Tanács parlamenti közgyűlése "egyedülálló nyelvi és néprajzi sajátosságoknak" tekint.

Hírt adtunk román tiltakozásokról is. Érdemes azonban figyelnünk egy más jellegű visszhangra is, amelyet egyelőre csak a helyi, megyei lapban, ama "éles hangú" Desteptareaban észlelhetünk. Ennek lényege az, hogy fél szájjal elismerik a csángók magyarságát, fél szájjal azonban továbbra is románoknak tartják őket, de ezeket a jámbor állampolgárokat mindenképpen meg kívánják védelmezni az erdélyi magyar szervezetektől, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől, a munkaerejüket kizsákmányoló Magyarországtól, és az olyan magyar katolikus középiskoláktól, mint a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceum. Mert ezek - úgymond - veszedelmet hoznak a moldvai csángókra, megzavarják eddigi nyugodt életüket és józan gondolkodásukat.

Aggasztó jel, hogy első ízben kerül a támadások célkeresztjébe az erdélyi római katolikus egyházmegye egyik intézménye, a felsőloki gimnázium. Ezt az iskolát Berszán Lajos plébános alapította 1994-ben, a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetségének támogatásával. Kezdetben az alapítót az a cél vezette, hogy érettségi bizonyítványhoz juttassa a gyimesi völgy hátrányos helyzetű csángó fiataljait. Idővel azonban az iskola jó híre elterjedt a moldvai csángók körében is, és onnan is érkeztek diákok Felsőlokra. Nyilvánvalóan az ingerli a bákói lap szerkesztőit, hogy Berszán tisztelendő úr nemes, példás vállalkozása magához vonzhatja az anyanyelvükön tanulni kívánó moldvai csángó fiatalok sokaságát.

"A magyar kérdés fontos" címmel a bákói lap még március 2-án közölt riportot Pusztina csángó faluból. Már a "magyar kérdés" kifejezés is érzékeltetni kívánja, hogy itt tulajdonképpen nem is magyar ügyről van szó, hanem magyar "méregkeverésről". Idézőjelbe került az egyik alcím is: "Magánúton" tanulják a magyart - mintha valami államellenes, románellenes magyar magánmesterkedésről volna szó. Velorica Beta, a román nyelvű általános iskola igazgatónője arról tájékoztatta az újságírót, hogy Pusztinán két osztályban tanítanak magyarul, magánúton. "Két fiatal tanítja a magyar nyelvet, Eugen Billiboc és Simona Birnat, mindennap két órában, délután 14 és 16 óra között, szombatonként pedig 13,30-tól."

Pedig az iskola nem is lenne köteles engedélyezni a magyaroktatást ebben a két osztályban sem, derül ki az igazgatónő szavaiból. "Mindeddig nem iktattunk egyetlen olyan kérést sem, amelyben valamelyik tanuló a magyar nyelv oktatását kérte volna. Ezzel szemben egész osztályok az elsőtől a tizedikig mennek Pusztináról a községközpontba, Pirjolba, hogy kellőképpen megtanulhassanak románul." (Közbevetőleg: nem egészen érthető, hogy a pusztinai iskolában miért ne tanulhatnának meg kellőképpen románul.)

"Igaz, akadtak olyan diákjaink is - folytatja az igazgatónő -, akik tanulmányaik folytatására elmentek Felsőlokra, Hargita megyébe, vagy a líceumba, vagy a "Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceumba, de közülük legtöbben kiábrándultan tértek onnan haza."

Az elemi sajtótisztesség megkívánta volna, hogy ezt a súlyos állítást a szerző tényekkel támassza alá. Enélkül ez az állítás felér egy rágalommal.

A pusztinai magyar oktatásról az igazgatónő gúnyosan megjegyzi: "Legjobb lesz, ha megkérdezi a gyermekeket, hogy mivel foglalatoskodnak a magyarórákon." A szerző ezt meg is kérdezte. "A komputeren játszunk" - felelte ösztönösen egy kisdiák. Hamarosan kiderült, hogy miről is van szó. Bilibók Jenő (ez a becsületes neve a tanárnak) Debrecenben végezte el a magyar szakot, dolgozik a Duna Televíziónak is. Van egy számítógépe, amelyet bevitt az iskolába, hogy a diákjai "játszva" tanuljanak azon. Egy halom füzetet, tanfelszerelést, színes ceruzákat is hozott Magyarországról, ajándékba a pusztinai diákoknak.

A bákói lapban olvasható az is, hogy Bilibók Jenő édesapja, Bilibók Péter a "román" Pusztinán így nyilatkozott: "Az én álmom és a fiam álma az, hogy magyartanár lehessen itt, falunk iskolájában."

Tollhegyre került Nisztor Tinka is, a Moldvai Csángó-Magyarok Egyesületének pusztinai elnöke, aki "legfőbb irányítója mindama akcióknak, amelyek révén a pusztinai iskolában tantárgyként be akarják vezetni a magyar nyelvet". A magyar folklórkutatásban immár nevet szerzett, Svájcban is tanult csángó néprajzosról szólva a riporter megállapítja: "nyíltan kijelenti, hogy magyarnak tartja magát." Úgy hangzik ez, mintha a vádlott bevallotta volna bűnét...

A riporter megkérdezte a harmadik osztályosokat, hogy közülük ki tartja magyarnak magát? "Egyik sem emelte fel a karját". Elfeledkezik a szerző, hogy néhány bekezdéssel előbb ő maga írja: a harmadikosok közül kilencen járnak a magyar nyelvű "magánoktatásra". Nyilván a maguk vagy szüleik akaratából, román tanítónőjük rosszallása mellett. Ilyen "kétlelkűek" lennének a csángó diákok? Vagy ennyire beléjük sulykolták az alakoskodás, a hazugság kényszerét?

A román lap következtetése: a pusztinai szegénység, munkanélküliség, az iskola hiányos felszerelése tankönyvekkel, szemléltető eszközökkel, a számítógépek hiánya még kihívóbbá teszi a Budapestről időnként érkező, egyáltalán nem önzetlen ajándékokat. "Hozzájárul ehhez a magyarországi munkahely csábítása, noha, miként Neculai Heisu alpolgármester mondja, ťkét-három kivételtől eltekintve, sokan nem gazdagon, hanem betegen tértek haza MagyarországrólŤ."

Nesze neked, státusztörvény!

Hangváltás történt a román sajtó egy részében a csángókérdésben, vagy olyan új taktika érvényesül, amire idejében figyelni kell a nemzet egészében? Hosszú ideig tartó figyelmetlenségünket amúgy is felrótta nekünk maga a Történelem.

Beke György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu