Terplán Zénó

Visszatekintés

Nyugat-Magyarországon nőttem fel, elemi és középiskoláimat is ott végeztem. Győrött érettségiztem, a bencés gimnáziumban - másvallásúként. Ez csak annyit jelentett, hogy anyám katolikus volt, apám velem együtt evangélikus. Így tehát a hazánkban ma a történelmi egyházak közé sorolt két vallásközösségben nőttem fel. Anyám rokonságával a katolikus templomok miséit, hangversenyeit, apám hozzátartozóival az evangélikus istentiszteleteket vagy más rendezvényeket látogattam. Nem tettem különbséget abban sem, hogy az adott esemény magyar vagy német nyelven hangzik-e el. Mindezekhez hozzáadódott a nyolcosztályos bencés gimnáziumok (Kőszeg és Győr) szervezett, következetes, példamutató nevelése - nagyon jó tanári testülettel és szélsőségtől mentes, hittel megalapozott családokból származó, kiegyensúlyozott tanulmányi átlagot teljesítő osztálytársakkal.

Ilyen alapozással iratkoztam be Budapesten a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, és szereztem gépészmérnöki oklevelet, majd lettem asszisztens Pattantyús-Ábrahám Géza, későbbi Kossuth-díjas akadémikus professzor mellett, akiről köztudott volt katolikus hithűsége. Persze a mindennapi tanszéki életben nem esett szó hitről, vallásról, vallásosságról, világnézetről sem a háború évei alatt, sem a politikai "fordulat éve" előtt vagy után. De a gyermekként belénk oltott keresztény erkölcs alapjai szilárdak maradtak ekkor is, meg amikor 28 éves fiatalként hirtelen Miskolcra helyeztek át, hogy részt vállaljak egy új egyetem alapításában, új kar (fakultás) és új tanszék szervezésében, vezetésében, a tudományos kutatás alapjainak megteremtésében.

Az élet aztán úgy alakult, hogy - hála Istennek, a nehéz évtizedek buktatóit szerencsésen túlélve - Miskolcon öregedtem meg, itt értem el sikereket és innen kerültem nyugállományba, amikor elérkezett a 70. születésnapom.

Mint 39 tanéven át tanszékvezető, nyolc éven keresztül rektorhelyettes és négy éven át a miskolci gépészmérnöki kar dékánja, igyekeztem mindig lelkiismeretem szerint dönteni, még a gyakran adódó kényes esetekben, helyzetekben is. Valószínűleg követtem el hibákat kényszerkörülmények között, de súlyosakat biztosan nem, mert önkéntelenül a hátrányban lévőket igyekeztem támogatni, segíteni.

Közben folyamatosan visszajártam a győri gimnáziumba érettségi találkozókra, előbb feleségemmel, majd már fiunkkal, egyszer az akkor még iskolába se járó nagyobbik unokánkkal. Ezeken az összejöveteleken - amíg élt - volt osztályfőnökünk imádkozott hol latinul, hol magyarul.

Sikerült tartanom a barátsággá nemesedett kapcsolatot egykori tanáraimmal, régi osztálytársaimmal és figyelemmel tudtam kísérni azokat a tehetséges tanítványaimat is, akik történetesen egyházi iskolákban érettségiztek. Ők ezért ma is hálásak leveleikben.

Habár gimnazistaként soha nem éreztem semmiféle megkülönböztetést azért, mert "másvallású" vagyok, mégis az utóbbi évtizedekben nagyon örülök a katolikus és az evangélikus, általában a keresztény egyházak világméretű közeledésének, amelyet fiatalként a mi családunkban már megvalósítottam.

Visszaemlékezéseimhez hozzátartozik az is, hogy amikor módomban volt, el-elolvastam az Új Ember számait, többek között azért, mert az alapító főszerkesztő, Pénzes Balduin bencés valaha Győrött tanított engem.

(A szerző akadémikus, Széchenyi-díjas egyetemi tanár)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu