A mi fegyverünk

Rotterdami Erasmus az európai kultúra és vallásosság egyik legnagyobb alakja volt, a humanisták mintaképe, de hatása máig érzékelhető. A XV-XVI. század fordulóján élt, s működésének legfontosabb célja az volt, hogy feltárja a keresztény tanítás hiteles ősforrását. Így lett életének legfontosabb alkotása a görög nyelvű Újszövetség megjelentetése.

Az a műve, amely most jelent meg a Szent István Társulat és az Új Ember Kiadó közös gondozásában, Babics Zsófia tolmácsolásában és az olvasót segítő, tájékoztató jegyzeteivel, 1503-ban íródott, Krisztus fegyverzetében címmel, amolyan lelki életre vezérlő kalauz. Nem olyan kemény és szigorú, mint a magyarul is olvasható Akeresztény fejedelem neveltetése, hiszen ebben az Evangélium tanításával és elveivel szembesítette az uralkodók tetteit, s meglehetősen szomorú következtetésekre jutott. Nagy ideálja a békességes, nyugalmas élet volt, a szellemes, okos csevegés, test és lélek egyensúlya, az antik emberségeszmény jegyén. Ennek feltámasztása és kereszténnyé formálása magyarázza, hogy a "humanistas Ersmiana" beleépült a közös európai tudatba, s máig jelentős gondolkodók sokaságát foglalkoztatja.

Erasmust nem hagyta érintetlenül Kempis TamásKrisztus követése című, óriási népszerűségnek és olvasottságnak örvendő munkája. Hogyne hatott volna rá, hiszen Deventerben nevelkedett, a Devotio Moderna (modern lelkiség) szellemében. A Szentírást középpontba állító mozgalom misztikája, elmélkedő törekvése a Krisztus követése fő jellemzője, s ha Erasmus gyakorlatiasabb kalauzt adott is olvasói kezébe, ez is tulajdonképpen a krisztusi ideál kifejtése. A Közös Élet Testvéreinek és Nővéreinek Társasága teljesen az Evangéliumnak rendelte alá tagjai életét, s bár a XVI. században megszűntek monostorai, szellemisége "beleépült a keresztény lelkiség történetébe, értékei időtállóak, mert evangéliumiak". (Puskely Mária)

Erasmus gondolkodásmódja, szemlélete mit sem avult a múló időben. Olvasása közben olykor megdöbbenve tapasztaljuk, mennyire korszerű, milyen világosan látta az ember gyöngeségeit, bűneit, s mekkora bölcsességgel mutatta meg, miképp küzdhetjük le ezeket. Az Utószó egyik megállapítása első olvasásra elképesztően hangzik: A nagy humanista tulajdonképpen a II. vatikáni zsinat tanítását előlegezte, de ha csak arra gondolunk, milyen szenvedélyesen hirdette a keresztények egységét, a Respublica Christiana gondolatát, máris visszakozhatunk, s ha azzal a célkitűzésével szembesülünk, mely szerint a lemondás és önfegyelem kemény krisztusi útjára vezérelte barátját, kinek könyvét szánta, nem szabadulhatunk attól az érzésünktől, hogy a ma vallásosságából mintha kilúgozódnának ezek a célkitűzések, hiszen a mai ember számára rendszerint nem az a lényeges, mit mond az Evangélium, hanem az, hogyan értelmezi ő a mondottakat. A mai tudományosság nem idegenkedik attól a gondolattól: ahány olvasó, annyi olvasat. Nem véletlenül ismételgetik az Újszövetség elemzői, hogy Jézus máig ható érvénnyel mondta: egyértelműen beszéljünk, amint Ő szólt.

Erasmus is egyértelműen írt. A jó gyógyító módján ajánlott orvosságot a vágy, a kapzsiság, a nagyravágyás, az elbizakodottság és a felfuvalkodottság, a harag és bosszúvágy ellen. Csupa olyan betegségek ezek, amelyektől máig sem szabadultunk meg. A keresztény harcos fegyverzetéről a következőket mondja: "...Krisztus az egyetlen, aki olyan békét ad, amit a világ nem tud megadni. Erre eljutni pedig csak egyféleképpen lehet: ha önmagunk ellen viselünk háborút, ha bűneink ellen hevesen küzdünk a végsőkig."

Ennek a háborúnak a vége: a belső békesség, mert önmagunk legyőzésével, bűneink elleni fegyverforgatással lehetünk evangéliumi emberek. Ez is örök tanulsága Erasmus művének.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu