Had-vig avagy Jadwiga

Az alkony szőnyegén lépdelve szembetűnik az Ezüst Harangtorony, s a kupolás kápolnák sora: a krakkói waveli székesegyház. A fény századokat ölel át, átköti nemzetek történelmét a szent emlékezetében.

Prokopp Péter: Boldog Hedvig

Pogány legenda sárkányról mesél, s a Visztula felé a lépcsőknél barlang jelzi egykori szálláshelyét. Düh, pusztítás, tűzláng, amelyről leghívebben az emigráns Norwid, a látomásos költő énekelhetne, és persze Chopin, a g-moll balladában. De most hatalmas a csend. Hedvig sírjánál, a Zsigmond-kápolnával szemben frissek a virágok, s az ének: Boldogasszony Anyánk - mélyen él a lélekben. Két nemzet azonos érzéshullámán, bizonyára régi siratók vigasztalan-vigasztalásával.

A Wavel "ormán" másként hangzik a név: Jadwiga, ahogyan arrafelé mondják; lágyan dallamos ez is, mint a mi Hedvigünk, főleg ha tudjuk, egyazon névről van szó - az Anjouk s az általuk nagyra becsült Árpádok, s persze a Piastok; Szemérmes Boleszláv, s IV. Béla királyunk Kinga lánya - mind előjáték és főtéma egy véget nem érő zenében, amelynek legszebb hangütését a halál adja meg. Képnek Wit Stwosz szárnyas oltára társul a városban, a főtéren álló Mária-templomban. Igen, a királyi családban is volt Mária, a testvér, akit Lajos, az apa halála után ültettek - az ígéret ellenére - magyar trónra. Hedvig 1384 őszén Krakkóba érkezett. A lengyelek királynőjéről sokan írhattak, de senki szebben Vörösmartynknál, aki a Szentírást lengyelre fordító csöndes "úrasszonyról" dalol jambikus lejtéssel:

S ím király leánya Hedvig ott ült

Ifjúsága hajnalköntösében,

S rózsafelhők arci, szép hajának

Gyenge fodra barna köd valának,

S minden ami kellem és gyönyör van,

Harcban állott termetén, vonásin...

Honnan jön a név? S változat-sora főleg északi népek anyakönyvében?

Germán erdők rejthetik a titkot, német s angol ősök valahol Skandinávia habtorló fjordjai mentén, ahol egyszer csak feltűnt a "legerősebb árboc, a betegek hídja", ahogyan Sigrid Undset ókeresztény himnusz nyomán a "szentkeresztet" megimádkozza.

Kezdetben csak a vágy élt az erős árbocért, a békesség-óhajtás, amikor naponta ezerszer elhangzott a hed vagy had, az őserdők öröksége, melyet így fordíthatunk: gyűlölet:Goethe zseniális versében (Aholdhoz) mintha ugyanerre gondolna, csak már a had mai németségével a Hass-ra: "Boldog az, ki félreáll / s nem gyűlölködik (ohne Hass!), / szívbéli társat talál / s együtt élvezik, / mire más percet se szán, / s mi látatlanul / keblünk labirintusán / éjjel átvonul." Aztán persze a viszály, a Hader sem marad el. Hogy a nyugalomvágyért nevezték Goethét szabódó léleknek? (Hedvig is ezért vállalta Litvániát!)

Őshitek kavargó ködében, varázshatalmak árnyékában a tapogatózó ember mindent megragad, s névmágiák kényszer-ölében százszor kimondja, amit szeretne elhárítani. Amíg aztán a "betegek hídját" megácsolták, s Olafok, Margeriták áldozatától fellobogott az égi tűz...

Ki tudja, mikor állt össze a név a hed(had)-ból és a víg-ből, amely viadalt jelentett, s ki volt az első viselője?

Akit ismerünk, s aki után a nevét kapta Nagy Lajos leánya: a merániai Bertalan gróf gyermeke, a Bánk bánból jól ismert Gertrud királyné nővére. Neki is a béketeremtés jutott osztályrészül, fia: Jó Henrik 1241-ben esett el a tatárok betörésekor, a legnicai ütközetben. Ugyanezt az esztendőt írják Muhi mezejének kopjafájára. Béla királyunk és felesége menekült; Mária szíve alatt a kicsi Margit.

A merániai Hedviget két esztendő múlva temették el Trzebnicában, a magaslatok lábánál, nem messze Wroclawtól, a román stílusú, bástya falú templomban, amelynek kapurészletén Dávid játszik hangszerén - Saulnak. Mai dalnok csak ennyit mondhat: "Az Isten centrumában legsűrűbb a sötétség..."

A történelem mindig így játszik a kiválasztottsággal.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu