Tégy te is hasonlóképpen!

Az irgalmas szamaritánusról szóló evangéliumi részlet Szent Lukács saját anyagához tartozik, bár a kiindulásként szolgáló kérdésfeltevés a főparancsról - némileg eltérő formában - megtalálható a másik két szinoptikusnál is (Mk 12,28-31; Mt 22,34-40).

Mindhárom evangélistánál lényegi mozzanatként jelenik meg az ószövetségi törvény két helyének, az istenszeretetnek és a felebaráti szeretetnek egymás mellé rendelése (Deut 6,5, Lev 19,18). Akár Jézus kapcsolja egybe a két utat, akár az írástudó (Lukácsnál ez a helyzet), mindenképpen Jézus hiteles törvényértelmezésének egyik legfontosabbikát kell meglátnunk benne. Ő elválaszthatatlanul egybevonja a kettőt úgy, hogy az egyik nem lehet meg a másik nélkül: nem mondhatom, hogy szeretem az Istent, miközben nem figyelek felebarátomra, nem törődöm rászorultságával. Valójában az istenszeretet az első, de ennek életszerű kibontakozásához belsőleg tartozik hozzá a felebarát szeretete. Ahogy a fa gyökérzete és törzse tartja és élteti a gyümölcsöt hozó koronát, úgy az Isten iránti szeretetkötelék alapozza meg és táplálja az embertárs fölkarolását. Érdemes erre felfigyelnünk, hiszen nagy a kísértés, hogy a segítséget, a szerető odafordulást az embertárs adott állapotától tegyük függővé: ez nem érdemli meg, amaz csak elherdál, egyik lusta, a másik tehetetlen stb. Jézus értelmezésében nem a másik ember ilyen vagy olyan jó tulajdonsága váltja ki a segítő melléállást, hanem az istenszeretetemből kell, hogy fakadjon. (Ez persze nem zárja ki azt, hogy meggondoltan a segítés legalkalmasabb útját keressem.)

A Jézus korabeli törvényértelmezésekben néha találkozunk hasonló megközelítéssel, de igazából Jézus az, aki ezt tanítása középpontjává teszi, ez az örök élet útja.

Szent Lukács azonban nem zárja le a kérdést az elvi állásponttal. Azzal sem elégszik meg, hogy kihangsúlyozza a cselekedet révén a megvalósítás szükségességét: a perikópában négyszer szerepel a "tenni" ige. Ő tovább folytatja a témát, és ezzel rávilágít az adott kor törvényértelmezésében felmerülő problémára: De ki az én felebarátom? A kérdés nem egyszerű kötekedés. Az ószövetségi törvény elsősorban a választott nép fiai között hirdeti meg a szeretet kötelezettségét, de ide sorolja a velük lakó idegeneket is (Lev 19,34). Később az egyistenhit védelme arra indított, hogy a "felebarát" szón hangsúlyozottan a vallási közösség tagját értsék. Ha pedig a jézusi kor pártjaira, illetve a közöttük lévő viszálykodásokra gondolunk, ahol nemegyszer megfogalmazódik, hogy az azonos nézetet valló felé áll a törvényi kötelezettség, akkor igazán rásejthetünk a kérdés jelentőségére.

Jézus példázata félresöpri mindezeket az emberi megközelítéseket. Jeruzsálemtől Jerikóig az út 6-7 órányi járásra lehetett, ami alig harminc kilométer. Terméketlen vidéken vezetett át, ahol kevés ember élt, kedvező körülményeket teremtve a rablóknak. A tanulságot a szereplők és magatartásuk szolgáltatja. A megtámadott emberről nem derül ki, hogy idegen volt-e, vagy a választott néphez tartozott. Nem derül ki, mert lényegtelen! Egy ember, aki bajba jutott, segítségre szorul, és ez a fontos. A pap és a levita alakja kontrasztként jelenik meg: ők hivatásuknál fogva az istentisztelet közvetlen résztvevői, az Istenszeretet hivatalos szolgái, de hiányzik belőlük a felebaráti szeretet. Meghökkentő alakjuk azt példázza, hogy milyen az az ember, aki Isten dolgaiban jár el, de elfordul embertársától. Fölösleges itt a rituális tisztaság megőrzésére gondolnunk, a példázat erről semmit sem mond, célja a típusok felismertetése. Végül - és ez hangsúlyozott - az idegen, a szamaritánus, az ellenség, a zsidók szemében törvény nélküli bizonyul igazi felebarátnak. Jézus kérdése, az arra adott válasz ezt még inkább kiemeli.

A felebaráti szeretet megvalósítása nem tűr emberi kategorizálást, ott valósul meg, ahol rászoruló emberrel találkozunk, és lehetőségeink szerint, jó szívvel segítünk.

Kétségtelen tény az, hogy az ókori Kelet világa óta sok változás történt az emberi társadalmakban. Hatott a kereszténység történetének sok nemes kezdeményezése, és ma sok helyen társadalmi szinten próbálják elviselhetőbbé tenni a bajba jutott embertársak életét. Jó, hogy létezik az a sokat emlegetett szociális háló. Jó, hogy van, de nem tud minden problémát megoldani. Sok emberben viszont csökken - éppen erre hivatkozva - a felebarát iránti felelősség. De talán még nagyobb baj, hogy nem tudunk azonosulni Jézus kinyilatkoztatásával a felebaráti szeretetről. Olyan hamar fölépítjük emberi szempontjainkat, magyarázatainkat, amit védőbástyaként használunk, mögéjük bújva, könnyen fölmentjük magunkat a krisztusi útmutatás kötelezettsége alól. Konkrét helyzetekben nem mindig könnyű jól dönteni. Talán nincs is elég bátorságunk, hogy vállaljuk ezt az utat. De egyet nem tehetünk meg: nem hagyhatjuk figyelmen kívül Jézus tanítását a főparancsról, és a példabeszéd üzenetét: Menj és tégy te is hasonlóképpen! Álljon ez szemünk előtt minden új nap kezdetén, és ha kis dolgokban sikerül a megvalósítás, remélhetjük, hogy átjárja lassanként szívünket és életünket.

Gaál Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu