|
Tíz mondat a mikrofonállványról Illyés Gyula használni akart írásaival, ez a nemes elszántság teremtette meg nála a szépség (szemérmesen) tudomásul sem vett adományait. Weöres Sándor a falaknak írta verseit, ahogy jól esett s közben eszébe se jutott, hogy a társadalomra, az emberekre tudatosan hasson velük. Tetszésre egyikük sem vágyott: heves együttérzésre, döbbent elutasításra azonban mindketten, s a maguk ellentétes esztétikai látásmódjával azonos módon keltettek olvasóikban hiteles indulatokat. Egy évtizede már vallási, egyházi műsorok is megjelennek a televízió-társaságok képernyőjén. Ha élményből fakadó gondolatokat hozzáértők fogalmaznak meg, s ihletetten: szóval, képpel, zenével – akkor ezek az adások sokakhoz szólhatnak. Ehhez s minden egyébhez kameraként eszköz a műsorvezető, a riporter. Nem elég a világnézeti azonosulásra való törekvés: a pápa repülőgépét nem a legvallásosabb pilóta vezesse, hanem a legjobb… Néha, úgy látszhat, a riporter csak „mikrofonállvány” – tartja a mikrofont és nem csinál semmit. Persze mégis: hallgat és figyel. Máskor katalizátor: lélekbúvári módszerek vidám hadba állításával, kedvesen félresöpörve a közhelyeket, igaz kapcsolatot teremt a nyilatkozó és közönsége közt. És néha költőként sűrít: köznapi tények fölött megmutatja a képzelet valóságát, s légkört teremt egy-egy pillanat számára, amely már a másképp el nem mondható küszöbére visz. Czigány György
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|