Jegyzetek a liturgiáról

Egy jó tanács a zsoltárimádsághoz

Az egyházatyák zsoltármagyarázataikban a szent szöveg minden szavának lelki értelmét meg akarták találni. Jól tették, hiszen a zsoltár minden szava szent és kinyilatkoztatott, és ha jól értjük a szöveg alapgondolatát, minden szó beleillik abba. Mégis, néha erőltetett magyarázatokhoz kellett folyamodniuk, s ebben a mai ember nehezen tudja követni őket.

De egy másik meggondolás talán segít nekünk is abban, hogy ne akadjunk fel a zsoltár egy-egy szaván. Ne felejtsük el, hogy a zsoltár imádság is, de költészet is. Mondjuk így, költői imádság. A költemény egyes szavai nem önmagukban jelentenek valamit, hanem az alapgondolat kifejtését segítik és képzeletünkre is hatni akarnak. Ahogy Jézus is gyakran példabeszédekben mondta el tanítását, úgy a zsoltár is gyakran részletezi, kiszínezi azt a képet, mely a tanítást és az imádságos gondolatot hordozza. Az ilyen szavak, éppúgy, mint a versekben, arra valók, hogy képzelettel és érzelemmel is megragadjuk azt a valóságot, melyről a képek szólnak.

Mit tegyünk tehát? Éljük bele magunkat a képbe, mint egészbe, s a részleteket fogjuk fel részletként. A képet egészében akarjuk megérteni és értelmét elimádkozni, de legyünk hálásak, hogy az imádságos gondolatot nem száraz okfejtéssel adja elénk a zsoltár, hanem vonzó képben.

Hadd mondjak egy példát: a 64. zsoltár ujjongó hálaadás azért, hogy Isten nem gonoszságainkat nézte, hanem kegyességével magához fogadott minket, s minden jóval elhalmozott. Isten kegyelmi javait azzal festi le a zsoltár, hogy a természet ajándékait sorolja elő. (Ahogy a Miatyánkban „mindennapi kenyerünket” testi értelemben is kérjük, de lelki kenyerünk kérését is ebbe foglaljuk.) A zsoltár részletesen elősorolja ezeket a természeti, testi ajándékokat: Isten a folyókba vizet ad, a barázdákba vizet vezet, záporesőkkel meglágyítja a kemény földet, a rétek kivirulnak, a dombok „vigasságba öltöznek”, a mezők megtelnek juhokkal, a völgyek bővelkednek gabonával... Mindezeknek a részleteknek lehet közvetlen értelmet is adni (Istennek köszönjük táplálékunkat) és jogos, ha azokat természetfölötti jelentésben is imádkozzuk (hálaadásul Isten kegyelmi ajándékaiért, a tanításért, a szentségekért, a kegyelem hatására kiviruló erényekért). Ez nem belemagyarázás, mindkettő jogos. De ha ezeket a részleteket nem értelmezzük külön-külön, akkor egyszerűen színes részletei annak a lelkendező szemlélésnek, mely megköszöni Istennek az ő adományait.

Soha ne akadjunk fenn tehát a részleteken, hanem engedjük, hogy az egész szöveg, az egész képvilág hasson ránk, s olvassuk azt „egészben” imádságos lélekkel. Nekünk nem az egyes szavakkal, hanem az egész gondolattal és lelkülettel kell azonosulnunk.

Ez megold egy másik „nehézséget” is. Egy hosszabb zsoltárszöveget nem lehet úgy végigimádkozni, hogy minden szavára figyeljünk. Innen azután az önvád, hogy „elkalandoztak a gondolataink”. De nem is kell minden szóra külön-külön figyelni. Elég, ha egy zsoltárversből vagy zsoltárszakaszból egyetlen szó megfogja figyelmünket. A többi pedig annak részletezése, kiszínezése, ami csak átsuhan figyelmünk képernyőjén. Ez az egy szó elég lesz arra, hogy lelkünket szárnyára véve Isten felé emelje. Meglehet, hogy ma ez a szó ragad meg minket, holnap ugyanabból a zsoltárból egy másik. Így is jó, hiszen a zsoltár, mint kinyilatkoztatott imádság, végtelen gazdagságot rejteget számunkra.

Dobszay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu