Közös templom, közös szolgálat Selyeben

Az alig ötszázlelkes borsodi kisközséget nyolcvan görög és ugyanennyi római katolikus, valamint több mint száz protestáns lakja. A cigányság százhatvan lelket számlál. Ők római katolikusnak vallják magukat, így tehát ezt a számot olykor hozzá kell adni a nyolcvanhoz. De – mint a legtöbb helyen – a cigányok nem igazán keverednek.

„Görögök” és „rómaiak” közös temploma

Alig néhány munkahely van a faluban, a termelőszövetkezet csőd előtt áll. Az emberek eljárnak dolgozni, vagy segélyen élnek. Fogyatkozó község ez is: alig van fiatal, kevés gyermek születik, az öregek közül sokan elmennek a fiatalok után. Az egykori kastélyban működik ugyan az óvoda, de alig tízegynéhány gyermekkel. A nyolcosztályos általános iskolába szinte csak a cigánygyerekek járnak, a többiek a szomszédos Homrogon tanulnak. „Reménykedünk, de nem látjuk a kiutat ebből a helyzetből” – mondja a negyven esztendős Polyák Péter parókus, a falu egyetlen helyben lakó papja.

A görög katolikus közösség tulajdonában lévő templom 1972-73-ban épült: közös erőből, s azóta is együtt, mi több egyszerre használják. Minden vasárnap egy – többnyire görög szertartású – liturgia van, ezen vesznek részt a latin rítushoz tartozó hívek is. A római papnak, Kocsis Sándor felsővadászi plébánosnak tizennégy misézőhelyet kell ellátnia, kéthavonta jut el ide, akkor ő szolgál mindkét közösségnek. „Nem egyedi ez a helyzet: a paphiány és a hívek kis száma több helyütt ilyen gyakorlatra szorít minket.”

A hitoktatás a templomban folyik. Ha nem kötődik a templomhoz, a konkrét vallásgyakorláshoz, akkor a gyermeknek – ha megtanul is valamit a hittanból, az élettelen ismeret lesz csupán – nem lesznek vallásos élményei. A templomban „szertartásközelben” és „vallásos közösségben” nőnek bele a hitbe a gyerekek. Polyák Péter azt vallja, nagyon fontos a gyermekkori „alapozás” – hogy később legyen hová visszatérni. Minimalizmus ez? Vagy rezignáltság? Polyák Péter valójában realista, hiszen így fejezi be a mondatot. „… mint a tékozló fiúnak”.

A „terápiás hatásúnak” mondott liturgia és a hitoktatás mellett fontosnak tartja a lelkigyakorlatokat, amelyeken tavaly hatvanketten vettek részt a selyebi görög katolikusok közül. Kilenc hívőt épp ottjártunkkor vitt el egy máriapócsi lelkigyakorlatra a pap felesége egy mikrobusszal. Szinte véletlenül derült ki: szenvedélybetegek számára rendezett kurzusról van szó. „Pócson sokan otthagyták már a mankójukat. Hátha az üveget is ott lehet hagyni…”

Nem könnyű itt a megélhetés a papnak sem. A nem túl tapintatos kérdésre, hogyan él meg a feleségével és nyolc gyermekével, a karját széttárva válaszol Polyák Péter: „segíts magadon, és az Isten is megsegít”. Méhészkedéssel próbálkozik, az udvaron látunk egy kis traktort is. Nem élnek könnyen, ami azt jelenti: nem bővelkednek az anyagi javakban. A gyerekek azonban zongorázni is tanulnak, láthatóan nem szenvednek hiányt abban, amiben bővelkedni igazában érdemes. Másutt talán könnyebb volna a megélhetés, de Polyák Péter nem szeretne elmenni innen. Talán mert nemcsak hiszi, hanem érzi is: szükség van arra, amit a pap munkája, jelenléte jelent.

Kipke Tamás. Fotók: Cser István

A görög katolikus vidékeken az útszéli kereszten nem szoborként formált korpusz látható, hanem a megváltó fémlapra festett képe, ezt nevezi a népnyelv pléhkrisztusnak. Ez az egyszerűségében szép darab Selyeb határában áll.

„Isten dicsőségére állíttatták Zsitnyár János és neje Makranczi Mária szülők abból az alkalomból, hogy felejthetetlen egyetlen fiuk, Zsitnyár János 21 éves korában az északi harctéren édes magyar hazánk védelmében hősi halált halt. Eltemettetett Krakóban 1914. december 9-én. Isten adja meg az ügyért elesettnek örök nyugodalmát. Minket vigasztalj meg a győzelem és béke áldásával – 1914-15.”

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu