Harry Potter: Szappanopera papíron

Az Új Ember hasábjain január 21-én Gál Péter napjaink ifjúsági könyvsikerét körüljárva lényegre kitörően elemzi a Harry Potter-jelenséget. Cikkével nem vitázva, ám kissé más szemszögből közelítve vegyük most górcső alá a könyvsorozatot.

A pedagógusoknak, gyermekpszichológusoknak, szülőknek komoly fejtörést okoz: a mai gyermekek és fiatalok sokkal kevesebbet és egészen másképpen olvasnak, mint tették ezt szüleink vagy nagyszüleink. Vajon mi kell ahhoz, hogy – a televízió és a számítógépes játékok csábítását feledve – könyvet vegyenek a kezükbe, sőt még örömüket is leljék a betűk tengerében?

A közelmúltban szélvészként söpört végig hazánkban J. K. Rowling Harry Potter-sorozata (a tervezett hét kötetből a negyedik 2000 karácsonyára jelent meg); a gyermektársadalom és az ifjúság versengve kapkodta ki egymás kezéből az újabb folytatásokat. Az a kiskamasz, aki a nagybetűs képeskönyveket sem képes tíz percnél tovább kézben tartani, Harry Potter legfrissebb, 675 oldalas, sűrűn teleírt és képekkel egyáltalán nem csábító kalandgyűjteményétől még fenyegetések ellenére sem hajlandó elszakadni.

Egyfelől tehát minden szülő és pedagógus megkönynyebbülten sóhajt fel: talán mégis van remény, gyermekeinket rá lehet venni az olvasásra. Másfelől mindenkiben felmerül a kérdés: vajon miért olyan népszerűek a Harry Potter-történetek? S mindezeken túl: tulajdonképpen mit olvasnak gyermekeink?

Nyilvánvaló, hogy a könyvek elsősorban fordulatosságukkal bilincselik le olvasóikat. Nincs olyan oldal, bekezdés, amely ne történnék valami új, nem várt, hallatlanul izgalmas fordulat. A gyermek olvasó azt kapja, ami a televízió képernyőjéről is elárasztja: pergő, villanásszerű eseményeket, amelyek arra sem hagynak időt, hogy befogadja, megeméssze őket, hiszen máris következnek az újabb kalandok – kifogyhatatlanul.

De vajon mi rejtőzik a népszerűség mögött?

A gyerekek gyakorlatilag nem emlékeznek a regények történetére, ami nem is csoda, hiszen valójában nincs történet. Igaz, jellem- és lélekábrázolás sincs. Úgy tűnik, hogy ami a felnőtt televíziónézők számára a dél-amerikai szappanopera-áradat, az a gyermek olvasók számára a Harry Potter-sorozat, amely nagyjából úgy viszonyul Lázár Ervin meséihez, mint Esmeralda A kőszívű ember fiaihoz.

Események gyors egymásutánja: épp, mintha viccgyűjteményt olvasnánk. Minden viccen nevetünk, minden kalandon izgulunk, de következő pillanatban már nem tudnánk felidézni a két lappal és nyolc kalanddal ezelőtt történteket.

Igaz, a séma később úgyis számtalanszor előkerül még. A második és további köteteket olvasva kiderül, hogy a kezdetben fordulatos és izgalmas dramaturgiai fogások hogyan válnak unalomig ismert, elkoptatott, újracsoportosított klisékké.

A gyermekeknek azonban – sajnos vagy szerencsére? – ez kevéssé tűnik fel. A könyv rekordpéldányszámban fogy, mintha bérelt helye lenne a sikerlistákon.

Gál Péternek sok mindenben igaza van, amikor a könyvek keresztény és okkult jellegéről, ezek kritikátlan összemosásáról beszél. Ezzel egyenértékű, nagy hibája a sorozatnak, hogy óriási lehetőséget szalaszt el. Feladja magának a labdát, és hagyja leesni.

Hiszen gyermekeink kezébe végre olyan könyv kerül, amelyet olvasnak – lenne lehetősége arra, hogy ne csak szórakoztasson, hanem tanítson, neveljen és emberi tisztességet sugározzon. Ehelyett varázslatos világot fest, ahol csak a vakmerőség és az erőszak, a varázslótudomány és a végtelen önbizalom nyerheti el méltó jutalmát. Ugyanakkor a dúsgazdag Harrynek eszébe sem jut, hogy nélkülöző osztálytársának segítséget nyújtson, amikor tankönyveiket kell megvásárolniuk.

A sorozat szemkápráztató kalandzápora és értékrendje csak arra jó, hogy igénytelen szappanopera-gyorsfogyasztókká avassa gyermekeinket. Ezért akár dühösek is lehetnénk Harry Potterre. Talán azonban mégis jobb, ha kihívást és feladatot látunk benne: adjunk a csemeték kezébe igényes, szép könyveket.

Hiszen most már legalább olvasnak. Hogy mit, az rajtunk is múlik.

Süveges Gergő

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu