Alkonyatban is a fényt őrző

P. Szabó Ferenc 70 éves

Sok emlék s jelen-pillanat köt vele össze a szellem kalandjaiban. Első könyvét, amit kézbe vehettem, nem tudtam letenni. A teológiai, filozófiai gondolkodás nálunk akkor még szinte ismeretlen mezőire kalauzolt. Rómában dolgozott, a Vatikáni Rádió magyar szekciójának volt a vezetője. Negyedszázad „csak” ott; de egyetemista korától, s aztán hogy elhagyta az országot, mert jezsuita akart lenni, az az igényesség vezette, amely rendjének meghatározó értéke a tudományban, a lelkiségben, a művészetben. Költő és teológus, esszéista, műfordító, szerkesztő és: nagyszerű barát, a szó magyar értelmében. Ugyanis sohasem zárkózik el az emberek elől, rengeteg népdalt tud, s a jókedv: öröm hirdetője. Pedig hogy ismeri a modern kor egzisztencialista kérdéseit, könyveiben úgy elmerül a sorskérdések elemzésében, hogy aki olvassa annak azonnal kinyitja azt a kis ablakot, amely befelé, a lélek tájaira irányít látást, gondolatot.

Az Új Ember belső munkatársai január 24-én házi ünnepség és szentmise keretében emlékeztek Szalézi Szent Ferencre, az újságírók és könyvkiadók védőszentjére. A szentmisét Szabó Ferenc mutatta be, Tarjányi Zoltán főszerkesztő koncelebrálásával.

Nehéz időkben ő küldte el könyveivel – nem egyszer titokban, észre ne vegyék ateista csőszök – az új keresztény szellemi áramlatok „névjegyeit”, hívta fel a „fogságban élők” figyelmét arra, ami a modern katolicizmus történése, nagy teológiai gondolkodók, írók üzenete a megújulásért. Mindig a sorai nyomán tudtam meg igazán, hol tartunk mi, egy kis ország elkötelezettjei, ha lehetőség adódik igazi misszióra – hazai értelmiségeink körében! Szinte kapaszkodtam, kapaszkodom most is számtalan munkájába; nehéz lenne felsorolni, de a polcomon sorakoznak, s elég rápillantanom csupán a címre, címlapra, tudom, mi a kincse a lapoknak, mikor melyiket kell magammal vinnem, ha főiskolásaimnak előadást tartok – hétről-hétre a modern istenkereső irodalomból, eszmeiségből amely terület de kimaradt fél évszázad oktatásából! Nálam kötelező – mondom mindig az évfolyamnak, és felmutatom a „Csillag után”-t, a „Két végtelen között” gyönyörű fejezeteit, de a „Láng az őszutóban”, a „Napfogyatkozás” című könyveket is. És tanulmányokat idézek tőle. Nyugodt vagyok: itt van az a társ, aki mindenben segít, ha az új évezredben komolyan akarom venni az oktatás-nevelés reformját egy katolikus főiskolán, ahonnan pedagógusokat, szociálpedagógusokat bocsátunk ki…

Hét évtized, s hál’ Istennek az a benső frissesség, élet, amely az időben a hitet, a reményt tartja számon, s a szeretet örök létéről beszél, ír, versekben és fordításokban is, a Központ felé vezet. Kedves Kierkegaardjával töpreng a mai kereső ember magányosságáról: „Senki sem tér vissza a halottak közül, senki sem jött sírás nélkül a világra, senki sem kérdezi meg az embert, be akar-e jönni, és azt sem, hogy ki akar-e menni.” „Csodálatos! Miféle kettős félelemmel csügg és ragaszkodik az ember, ehhez az élethez; fél elvesztésétől, de megtartásától is…”

P. Szabó Ferenc jól tudja, mit ér az ember, s hogy menynyire fontos hivatás enyhíteni a század magányát. Keresztény eszméletű költészetével, műfordításaival egyre jobban hangsúlyozza a claudeli igazságot, amely az életvalóság és a kegyelmi dráma küzdelmét hirdeti, s a gondolati mélységben azt őrzi, melyet egyik versében így ad elénk: „…ami megtörtént megmarad / így alakítod önmagad / alakít élmény és idő”. Ma másként forog az idő-kerék, de nem ez számít, hanem a tartam, a benső szabadság invenciója. Az isteni függőség, hogy egyre közelebb kerüljünk Teremtőnkhöz, hiszen „Minden múló semmiség / Isten egyedül elég!”

Hét évtized nem sok idő az alkotásban, mégis „termés-dús áldással” maga az irgalom ereje a küszködő világban.

A termést még növelni kell s a Lélekben élni kell.

Adassék a születésnapot ünneplőnek még sok mérhető idő a Mérhetetlentől, Aki a vágya és szerelme.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu