Uj Ember

2001. február 4.
LVII. évf. 5. (2741.)

Megjelent az Új Ember Magazin februári száma

Főoldal
Lelkiség
A te szavadra kivetem a hálót
A Paradicsom virágai
Jegyzetek a liturgiáról
Egy jó tanács a zsoltárimádsághoz
A hét liturgiája (C-év)
Katolikus szemmel
Nincs visszaút
Mi lesz veled, demokrácia?
Jegyzetlap
(ezerötszáz gyors) - Logika
Derült égből
Élő egyház
Kapocs a rádió hullámhosszán
Hazatérés vagy új honfoglalás? – És mikor?
Görbe László piarista gimnáziumigazgató a költözésre való várakozásról
Egyházmegyék híreiből
Ökumenikus imanap Mohorán
Élő Egyház
Nem csökken a vallásgyakorlók száma
Egyházi felmérés a lengyelek vallásosságáról
A földrengés sújtotta Salvador
Fórum
Alkonyatban is a fényt őrző
P. Szabó Ferenc 70 éves
Olvastuk, láttuk, hallottuk
Szent Balázs
Kerülje el torkunkat a romlás
Császár Angela
Juhász Judit
Kubik Anna
Görög katolikusok
Fáradhatatlanul…
A legöregebb aktív pap: Dudás Bertalan
Közös templom, közös szolgálat Selyeben
„Rendbe tesszük a világot, és kész”
Ifjúság
Humán Genom program IX.
A történelem genetikai lábnyomai
Harry Potter: Szappanopera papíron
Krakkói jegyzetek
Játék szabályok nélkül
Rejtvény tíz év alattiaknak
Kultúra
Gondja volt a nemzetre a betevő szóval
Utolsó szavak Sinkovits Imréhez
Takáts Gyula 90 éves
Tíz mondat a mikrofonállványról
Tó, télen
Fórum
Történelmi összefüggések – személyes sorsok
Teológiai Tanárok Konferenciája
Az Olvasó írja
A szolgáló Krisztus nyomában
Szathmáry László diakónus a küldetésről
A Tudor Alapítványról
Mozaik

Somogyi mintára
Angyalgyökér
A Szegények orvosának emléklezete

 

Kerülje el torkunkat a romlás

A Szent Balázs áldással azt kérjük, kerüljenek el bennünket a torokbajok. A kimondott szó tisztessége, igazsága ma egyre nagyobb erény. Olyan személyiségeket kérdeztünk erről, akik jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy erkölcsi értelemben is kerülje el torkukat a romlás.

Kubik Annával

a Veszedelmes viszonyok várszínházbeli előadása után beszélgetünk a színpadi szó erejéről, a jó és a rossz szerepről.

— A közéletben, a nyilvános megszólalásokban a szó manapság gyakorta támad, bánt, agresszivitást sugall. Nem fojtogató ez a színész számára, akinek a színpadról inkább a jóságot, a szeretetet, azokat az emberi érzelmeket kell megszólaltatnia, amelyek az életet támogatják? Ilyen közegben meddig hangzik a színész szava?

— Legjobb esetben az előadás végéig. Régóta tudott, hogy a szó hatalom, a szónak ereje van, könnyű visszaélni vele, s akkor fegyverként szolgál. A szó erejére utalnak a régi ráolvasások is, hiszen arra gondoltak, hogy a kimondással megállíthatók, illetve megfordíthatók bizonyos folyamatok.

Fájlalom, hogy világunkban túl sok a szó, ezáltal elveszíti fontosságát, jelentőségét. Régebben nem mindent akartak szóval kifejezni. Ismerték a csöndet, a gesztusokat, a pillantásokat, ma ellenben a szóáradat agyongyötör bennünket.

— Lénárd Sándor írja egyik művében: a szavak arra valók, hogy elfedjék a gondolatokat.

— A sok beszédnek bizonyára az is oka, hogy egyesek félnek, nehogy felismerjék valódi szándékukat, nehogy megismerjék valódi jellemüket.

Jobban szeretem a szófukar embereket, akik a lényeg kimondására törekszenek, s nem fedik el valódi szándékukat, mögöttes gondolataikat.

— A színész szava – említette – ma jobb esetben az előadás végéig tart. Ez idő alatt kialakul-e az az áramkör, amelyben a szó által létrejön a közös élmény?

— Szerencsés esetben elszáll felettünk az a bizonyos angyal, de az élmény nem feltétlenül a szavak hatására születik meg. Mi színészek szeretünk igazságokat kimondani a színpadon, minden színész álma és vágya, hogy szép mondatok kerüljenek a szájába. A mostani előadásban úgy érzem, a szavaknál nagyobb hatásúak a csöndek. Ez ma nem divat.

Kislányomat négy-öt éves korában elvittem egy Walt Disney filmre, s úgy éreztem, a cselekvések és szövegek szédületes sokaságában képtelen vagyok fölfogni, ami előttem játszódik. A Veszedelmes viszonyokban arra törekszünk, hogy megtartsuk a csönd ünnepi pillanatait, megteremtsük a szó nélküli megszólalás erejét.

— Mennyire hálás vagy hálátlan az erkölcsileg jó és az azzal ellentétes szerep eljátszása?

— Az erkölcsi értelemben rossz szerep a szinésznek – talán meglepő – olykor hálás feladat, mert az ilyen személyiség igen színes tud lenni. Az egyenes, tiszta jellem mindig önmagát adja, az intrikus ezzel szemben, látszatra érdekesebb, elbűvölő, elbájoló tud lenni.

A mostani előadásban is „nehéz” a feladatom: szerepem szerint én vagyok egyedül vallásos, én ragaszkodom következetesen az elveimhez, s igyekszem a végsőkig küzdeni a bűn ellen. Nehéz abból a cinikus légkörből, amelyben a darab szellemének megfelelően az előadás egyébként nagyszerűen épül fel, a nézők rokonszenvét visszafordítani az „én” oldalamra, az iránt a nő iránt, aki nagyon sokáig igyekszik kitartani elvei mellett.

— A kimondott szónak tehát bizalmi értéke van. A közéletben mennyire lehet hinni azon vezetők szavának, akik a különféle közösségek sorsát irányítják, befolyásolják?

— Keserű tapasztalataim vannak, legutóbb éppen a Nemzeti Színház megszüntetése kapcsán. Korábban a Művész Színház is úgy szűnt meg, hogy egyre csak ígérgettek nekünk, mint később kiderült, hitegettek bennünket, egy befolyásos személy az utolsó napig támogatásáról biztosította a társulatot, majd a döntéskor ellenünk szavazott.

— A magánéletében van-e olyan mondat, szó, amelynek kimondása ma is bántja?

— A Művész Színházban egy alkalommal ingerült és ideges voltam, s az öltöztetőmnek, mert rossz kelléket adott a kezembe színpadra lépéskor, olyasmit mondtam – bár már a szóra sem emlékszem, csak a pillanatra —, amitől azonnal rosszul éreztem magam, s ma is sokszor kérem az Istent, bocsásson meg nekem ezért.

Elmer István

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu