Kerülje el torkunkat a romlás

A Szent Balázs áldással azt kérjük, kerüljenek el bennünket a torokbajok. A kimondott szó tisztessége, igazsága ma egyre nagyobb erény. Olyan személyiségeket kérdeztünk erről, akik jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy erkölcsi értelemben is kerülje el torkukat a romlás.

Császár Angelát

arról kérdeztem, mit tehet a színész a szavakban is elértéktelenedő világban?

— Egyes korokban nagyobb becsülete volt a kimondott szónak, olyannyira, hogy az embert tisztessége árán is kötelezte. Ez ma mesének tűnik. A színész mennyiben azonosul a szerepbeli szöveg igazságával vagy hamisságával?

— Szerencsésnek mondhatom magam, mindig olyan szerepeket kaptam, amelyekkel nagyrészt azonosulni tudtam. Eszembe jut Csurka István Megmaradni című darabja, amelyet 1989-ben Gyulán mutattunk be. Ebben olyan nőszemélyt játszottam, aki bármi árat hajlandó megadni saját kényelme, luxusa érdekében. Ezt a nőt is nagy szeretettel játszottam. A színész számára ugyanis érdekes feladat, ha egy tőle távol álló ember „bőrébe” kell belebújnia, negatív erkölcsiségű szerepet eljátszania.

— A színész átéli, mégis kívül marad a szerepen...

— ...erkölcsi értelemben. Nem kell felelősséget vállalnia az eljátszott szereplő tisztességéért. A felelősség az íróé, aki megalkotta az alakot.

— Mennyire hisz a kimondott szóban?

— Amikor a Nemzeti Színház nevét megváltoztatták, tavaly augusztus végén a társulati ülésen az államtitkár azt mondta, nem változik meg a színház státusza, minden marad a régiben, csak a nevét veszik el. Ehhez képest rövidesen megszűnik a színház várbeli játszóhelye, a Várszínház és a Refektórium is. A színház visszaszorul a Hevesi Sándor téri épületbe, kevesebb költségvetési támogatást kap, ezzel együtt elvették kiemelt költségvetési intézmény rangját is. Fenyegetettségben élnek a színészek, a műszakiak és az egyéb személyzet is.

Nem az valósult meg, amit az államtitkár ígért. Azt is mondotta, a színháznak mindene megmarad, mégis kiürítették a raktárakat, a kelléktárakat, a ruhatárat, a központi raktárból mindent elvittek az új, épülő Nemzeti Színház részére, nekünk pedig maradtak az üres helyiségek.

— Szomorú az a világ, amelyben azon vezetők szavai, akik a köz szolgálatára lennének hivatva, hiteltelenek.

— Mindenkinek a saját területén kell úgy működnie, úgy élnie, olyan lelkiismereti parancs szerint megszólalnia, hogy azért önmaga és mások előtt is vállalhassa az erkölcsi felelősséget. A színészeknél ez azt jelenti, hogy a magunk eszközeivel igyekszünk az emberekben a reményt, a hitet fenntartani, hogy érdemes gyermekeinket tisztességre, becsületre tanítani és nevelni.

Ha nem hangzik is messzire a színész szava, azok az emberek, akik esténként beülnek a nézőtérre, mégis olyan élményt kaphatnak, amelyből töltekezhetnek. A színészek számára ugyanakkor – különösen a versmondásban – beszűkültek a lehetőségek.

— A magánéletben, a családban mennyire lehet bízni a másik által kimondott szóban?

— Családomban a kimondott szó bizalmára építve élhetünk és élünk, a színházi környezetben ezt már kevésbé mondhatom el. A kollégák rejtőzködnek egymás előtt. Évtizedek óta megfigyelhető az egyre erősödő elzárkózás. Egyre kevésbé lehet tudni, mit gondol a másik. Rejtőzködve élnek az emberek, nem mernek őszintén megnyilatkozni, mert mindenki félti a maga kicsiny pozícióját, kicsiny lehetőségét.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu