|
Hírek December 26-án a bécsi jezsuiták templomában ünnepelte Bécs és a környék magyarsága Szent István királyunk ezer év előtti koronázását. A magyar papok által bemutatott ünnepi szentmise főcelebránsa Konkoly István szombathelyi püspök volt. A Szent István Egylet és a Bécsi Magyar Lelkészség rendezte a koronázás jubileumi évfordulóját. A híres Augustiner kórus Mozart Koronázási miséjét adta elő nagy sikerrel a hívekkel megtelt templomban. A bécsi Liszt Ferenc kórus magyar énekekkel szerepelt. Konkoly István püspök beszédében kiemelte Szent István király történelmi előrelátását, és buzdította a hazán kívül élő magyar híveket: őrizzék a magyar értékeiket hitük gyakorlásával, magyarságtudatuk erősítésével is. H. Gy. Szent Lázár-kápolna ünnepe Esztergomban. Az ezredforduló évében sikerült helyreállítani az esztergomi Vaszary Kolos Kórház műemlék kápolnáját. A kápolnát 1954-ben bezárták, az épület sokáig raktárként és kórházi röntgen osztályként működött, majd tető nélkül állt, a falak leomlással fenyegettek. A Vaszary Kolos Alapítvány és a Szent Lázár-rend adományok gyűjtésének eredményeként szeptemberben Paskai László bíboros, Esztergom-Budapest érseke újraszentelte a helyreállított kápolnát. December 16-án Karl-Josef Rauber érsek, apostoli nuncius, a Magyarországra akkreditált diplomaták doyenje mutatott be szentmisét a templomban a diplomatáknak, a Szent Lázár-lovagoknak, a város és a kórház vezetőinek, betegeinek az évezredforduló alkalmából, és megszentelte Latorcai János, a város országgyűlési képviselőjének ajándékát, egy harangot. A kápolnában heti rendszerességgel latin és görög szertartású katolikus szentmise és evangélikus istentisztelet van. Győriek az egészséges nemzedékért. A győri bazilika orgonaművésze, Cziglényi László szakmai irányításával az elmúlt decemberben tizedik alkalommal került sor a győri városháza dísztermében az Egészséges Nemzedékért Alapítvány jótékonysági hangversenyére. Schmidt Péter alapítványi elnök köszöntője után a rendezvény fővédnöke, Balogh József polgármester nyitotta meg a hangversenyt, melyen a győri Richter J. Zeneművészeti Szakközépiskola tehetséges diákjai szerepeltek, továbbá a grazi zeneakadémián tanuló Kiss Adriana énekhangja kápráztatta el a nagyszámú hallgatóságot. A kitűnő előadók többek között J. S. Bach, Schumann, Lübeck, Schubert, Mozart és Cornelius műveiből válogattak. Bajtay András megyei tisztifőorvos, Galavits József városplébános és Szalai Gábor, a Szent Imre-templom lelkésze is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. S.P. SZENTFÖLD Jeruzsálem latin pátriárkája, Michel Sabbah igazságosságért és békéért könyörgött a palesztinok számára, de türelemre is intett a betlehemi Alexandriai Szent Katalin ferences templomban bemutatott éjféli szentmisén, amelyen idén is részt vett Jasszer Arafat palesztin vezető. „Keresztények vagyunk a szabadságát követelő palesztin társadalomban” — mondta a palesztin származású főpap beszédében. megemlékezve az izraeli megtorlások okozta szenvedésekről. A karácsonyi ünnepségek Betlehemben idén csak a vallási szertartásokra, valamint egy gyermek- és kórusfesztiválra korlátozódtak. (MTI) Etchegaray bíboros Jeruzsálemben Roger Etchegaray bíboros, a jubileumi bizottság elnöke II. János Pál pápa személyes küldötteként a Szentföldre utazott, és az új esztendő első napján, a béke-világnapon Jeruzsálemben szentmisét mutatott be a latin patriarkátus székesegyházában. Ezután a szent várostól néhány kilométerre fekvő Betlehemben a pápa nevében ünnepélyesen lezárta a Szentföld jubileumi esztendejét. Január elsején a pápa ugyanabban az időpontban a római Szent Péter-bazilikában mutatta be az újévi ünnepi szentmisét, melyet követően a déli Úrangyala imádság során megemlékezett Etchegaray bíboros szentföldi missziójáról. A pápa hangsúlyozta, mennyire aggódik a Szentföld sorsáért, ezért személyes küldöttén keresztül ki akarta fejezni együttérzését az ott élő népeknek. Egyben a bíborost megbízta, hogy adja át üzenetét az izraeli és palesztin hatóságoknak, arra kérve a két felet, hogy folytassák a tárgyalásokat és tegyenek meg mindent az annyira várt béke megteremtéséért. AUSZTRIA A grazi Ries-utcában, közvetlenül a hajléktalanok „VinziDorf” (Vince falu) becenevű otthona mellett megnyílt a „VinziMed”, vagyis a hajléktalanok Szent Vince orvosi rendelője. Wolfgang Pucher plébános, a Szent Vince társulat grazi vezetője cégek és magánszemélyek adományaiból 1,2 millió schillinget hozott össze. Maguk a hajléktalanok is segítettek a munkában. A fennálló adósságot további adományokból fedezik majd. A „VinziBus” nevű mikrobuszuk már régebben segít a hajléktalanok mentésében. (Kathpress) A 25 éves osztrák állami abortusztörvénynek egy pontja körül kirobbant vita már az egész törvény reformjának követelésévé szélesedett. Először csak arról volt szó, hogy a szellemi vagy testi sérült magzatok művi vetélését 9 hónapig engedélyező paragrafust változtatni kell 3 hónapra. Azóta felmerült az a kívánalom is, hogy ne lehessen ugyanaz az orvos, aki az abortusz-tanácsadásban vesz részt és aki végzi. Az is vitatott, hogy a leendő anya és a születendő gyermek érdeke, élete milyen viszonyban értékelendő? A vitában természetesen nemcsak a néppárti (kereszténydemokrata) kormánypárt és az ellenzéki szociáldemokraták kapcsolódtak be, hanem keresztény életvédő szervezetek is. Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek úgy nyilatkozott: Reméli, hogy új vita lesz az élet értékéről. (Kathpress) Ausztriában a lakosság 77 százalékának volt már találkozása, valamilyen kapcsolata szektával vagy szektához hasonló csoporttal. Mintegy 30 ezer osztrák vallja magát szektához tartozónak. St. Pöltenben tartottak ankétot a szektákról, egyházi, egyházmegyei felelősök, szakemberek és tartományi szakelőadók. Hangsúlyozták, hogy az igazi veszély akkor kezdődik, amikor a szekta olyan függőséget alakít ki, mely beszűkíti a személyi szabadságot és társadalomellenessé is válik. (Kathpress) Az osztrák és német katolikus ifjúság karácsony és vízkereszt közti hagyományos szervezett akciója a „csillagénekesek” (németül Sternsingereknek nevezik őket), háromkirályokkal Jézust köszöntő családlátogatása. Ausztriában idén 80 ezer fiú és lány indult útra, elsőként Thomas Klestil államfőt keresve fel. Az ilyenkor gyűjtött tetemes összeget általában főleg missziós célokra fordítják. Idén például a Fülöp-szigetek déli részén élő őslakosok, a brazíliai Maxacali indiánok szociális segítése szerepelt a célok között. Évente pontos és részletes elszámolást közölnek az eredményről. Az evangelizálás szempontjából sem érdektelen azonban ez az Ausztriában mintegy millió emberhez eljutó „háromkirály-járás”. (Kathpress) EURÓPA Szlovákiában a görög katolikus és ortodox egyház megegyezés előtt áll a templomok tulajdonát érintő konfliktust illetően. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes közvetítésével előkészítettek egy megállapodást — írja a Sme című lap —, amelynek már csak némely részletkérdését kell tisztázni. A kommunista állam 1951-ben betiltotta a görög katolikus egyházat és az ortodox egyház tulajdonába adta templomait. A görög katolikus egyházat ugyan 1968-ban újra engedélyezték, de szinte egyetlen templomot sem kapott vissza. 1991 óta törvény már volt, de a végrehajtáshoz a pénz hiányzott. Csáky Pál szerint — bár teljesen kielégítő megoldást nem lehet találni — a kormány most 40 millió koronával segíti a rendezést. Szlovákiában 400 ezer a görög katolikusok és 60 ezer az ortodoxok száma. (Kathpress) Örömmel üdvözölte a nizzai csúcsértekezlet eredményességét Josef Homeyer hildesheimi püspök, az Európai Unió országai püspöki bizottságának elnöke (Com ECE). „Az Európai Unió most már befogadóképes az új tagállamok előtt, de a bővítés után még nem működőképes” — mondotta. Áttekinthetővé kell tenni szervezetét a szubszidiaritás elve szerint, hogy a polgárok a magukénak érezzék. A szubszidiaritás azt jelenti, hogy a magasabb politikai egység csak azt szabályozza, amit a kisebb egység nem tud szabályozni. (Kathpress) Az anglikán egyház idén országos kampányt indított „Karácsonyapó” ellen, aki a Mikulás, vagyis Szent Miklós püspök helyett vált az utóbbi időben ajándékozó, karácsonyfát hozó mesebeli figurává, mint nálunk a kommunisták által kitalált Télapó. Hangsúlyozzák, hogy a IV. században élt myrai püspök nem mesebeli, hanem keresztény kifejezője a szeretetnek adventben és karácsonykor is. (Kathpress)
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|