|
Az egyetem legnépesebb kara 2000-ben végzett az első évfolyam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. 1999 szeptemberétől Radnay József docens, a Munkajogi és Társadalombiztosítási Tanszék vezetője látja el a dékáni teendőket. Beszélgetésünket a kar elnevezésével kezdtük. — A Jog- és Államtudományi Kar megnevezés nemcsak a múlt miatt indokolt — amikor az állam mindenható szerepét hangsúlyozták —, hanem azért is, mert a jog a jogszabályokon túlmenően erkölcsi követelményt is kifejez. A német alkotmány szerint a bírónak nemcsak a jogszabályokat és a tételes szabályokat, hanem általában a jogot kell alkalmaznia és megtartania. — Mennyi hallgatója van a jogi karnak? — Közel négyezer, ebből mintegy ezernyolcszáz nappali tagozatos, ezerötszáz körüli a levelezők száma, és működik a távoktatási kar is, ötszáz hallgatóval. — Mi a különbség a levelező és a távoktatási program között? — A levelező a hagyományos megoldást jelenti, tehát csak bizonyos napokon — szombatonként — jelennek meg a hallgatók az egyetemen, s vesznek részt előadásokon. A távoktatási programba ellenben csak olyanokat vesznek föl, akiknek van számítógépük vagy hozzá tudnak jutni, s ezen keresztül tartják a kapcsolatot a karral. Megkapják az elsajátítandó anyagot, amelynek feldolgozásához elektronikus úton sok segítséget kapnak, s ha a hallgató nem ért valamit, akár vissza is kérdezhet. Úgy gondoljuk, a távoktatás előtt nagy jövő áll. — Az elmondottak alapján az egyetemen a jogi kar a legnépesebb. — Ez részben azzal függ össze, hogy manapság a jogászi pálya igen népszerű. — Nem áll-e fenn a túlképzés veszélye? — Az igény nagy, mert a felvehetők többszöröse jelentkezik, s a gazdasági életben, a közigazgatásban és más intézményeknél még sok jogászra várnak. Jól képzett jogász iránt mindig nagy a kereslet. — A doktori programok megindultak-e, hiszen az egyetemnek a tudósképzés mindenképpen feladata? — A doktori képzés ez évben megindult, a Magyar Akkreditációs Bizottság doktori iskolánkat jóváhagyta. — A tudományos képzés már az egységes Európa jogrendjéhez igazodik? — Az általános jogászképzésben is nagy figyelmet fordítunk az európai jogra, annak magyarországi hatásaira. A doktori képzés tudományos szintű — eleve nemzetközi igényű — képzés, amelyben a végzett jogászoknak azonban csak kis része kíván részt venni. — A kar életében, az oktatás során hogyan érvényesül a katolikus szellemiség? — Ezzel kapcsolatban hadd idézzem annak a nyilatkozatnak egy részét, amelyet a felvett hallgatók írnak alá: „Tudom, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem katolikus intézmény, a katolikus keresztény értékrendben működik és oktat. Ezt az értékrendet elfogadom, illetve tiszteletben tartom.” — A négyezer hallgató oktatásához népes tanári gárdára van szükség. — A kar működésének kezdete óta kiváló tanárok jelentkeznek hozzánk, ebből a szempontból nem panaszkodhatunk. — A Budapesten a Szentkirályi utcában működő kart néhány száz méter választja el az Eötvös egyetem jogi karától. A két kar jelent-e egymásnak konkurenciát, illetve milyen az együttműködés a többi magyarországi jogi fakultással? — Konkurenciát — éppen az említett túljelentkezés miatt — nem jelentünk egymásnak. Az együttműködés eleven a két intézmény között. Közös oktatók vannak, más karokkal pedig különféle bizottságokban együtt dolgozunk. Célunk, hogy minél inkább erősítsük az együttműködést. — Milyenek a nemzetközi kapcsolatok? — Egyre fejlődnek, a környező országokkal éppen úgy, mint a világ nagy egyetemeivel. — A jogi kart három épület alkotja a Szentkirályi utcában. Két épületet már sikerült felújítani, a harmadik helyreállítása folyamatban van. Mikor fejeződik be az építkezés? — Jelentősebb beruházási összegre már nem számíthatunk, ezért a harmadik épület felújítása kissé elhúzódhat. — Milyen tervekkel kezdte meg munkáját az idei tanévben az új dékán? — A jogi kar arra a kitaposott útra tér vissza, amely szerint a dékánok meghatározott időnként váltják egymást. Igyekszünk szabályzatainkat az eddigi tapasztalatok alapján megújítani, a jól bevált mezsgyén tovább haladni, a doktori képzést megindítani, illetve erősíteni a tanár-diák kapcsolatot. Elmer István
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|