Lelki ismeret

Mi marad utánunk?

A végtelen idő folyamában nem tudni, sok-e vagy kevés kétezer év, nekünk, halandó embereknek irgalmatlanul nagy idő, csaknem hetven emberöltő. Az eztán születők számára mi már múltszázadiak, sőt múlt évezrediek leszünk, olyan furcsán és hihetetlenül, ahogyan az én nagyszüleim még a XIX. század végén születtek. Ilyenkor mindenki számvetést végez, sorsfordító elhatározásokat fontolgat. Engem leginkább az foglalkoztat mostanában, vajon mi marad belőlünk, utánunk száz vagy éppen ezer év múltán, belőlünk, emberekből, keresztényekből, magyarokból. Kiknek a nevét őrzi meg az emlékezet, marad-e utánunk használható vagy csodálható építmény, találmány, műalkotás? Jobb világ lesz-e vagy rosszabb? Irigyelnénk-e távoli utódainkat, vagy szánakoznánk sorsuk felett?

Az emberi természet aligha változik meg, ahogyan kétezer év alatt nem lettünk jobbak, különbek, legfeljebb környezetünk, technikai eszközeink változtak, tökéletesedtek. Sok mindenről jóval többet tudunk, mint elődeink, sok mindenről jóval kevesebbet. Ma már egy óvodás gyermek is tud játszani a számítógépen, de nem ismeri azoknak a növényeknek vagy állatoknak a nevét, melyekkel száz éve minden gyermek találkozott. A sportolók már csak centiméterekkel és töredékmásodpercekkel javítgatják a rekordokat, hiszen az ember fizikai teljesítőképessége éppúgy véges, mint tudása. Az ember élete igen hamar eltelik, elfoglalják a mindennapok gondjai és örömei, a történelem csak azok nevét őrzi meg, akik hasznos, hősies, szép gondolataikkal és tetteikkel szolgálták Istent, hazájukat s az emberiséget. Az ezer évvel ezelőtti Magyarországról sem sokat tudunk, s igen kevés maradt belőle – vajon ma használt tárgyainkból mi akad fenn az idő rostáján? Évtizeden át gyűjtött és dédelgetett könyvtáram elfér néhány mágneslemezen, s mindaz, ami most ismerősnek és biztonságosnak tetszik, nyomtalanul eltűnik velem együtt: házam, kertem, kedves fiaim, minden megváltozik, átalakul, könyörtelenül és közönyösen. Minden, ami belőlünk fontos, Istenhez kerül, génjeink pedig továbbörökítik testi tulajdonságainkat az anyagi világ körforgásában.

Az elmúlt évtizedek nem sok maradandót alkottak, a szovjet szocializmus ázsiai primitívségében, sőt még azt is elpusztították, amit legalább megőrizhettek volna Magyarországon. Gyönyörű kastélyok, épületek ezreit hordták szét, hagyták tönkremenni, s azok utódai, akik egykor a Hanságot oly büszkén lecsapolták, most külföldi segítséggel nekiláthatnak a visszaláposításhoz, mert a Természet bölcsebb mint az ember. Ha egyszer az ember majd tényleg megérti, hogy Isten nem gyarmatként hagyta rá a Földet, talán még alkothat maradandót.

De már annak is örülnék, ha legalább nem átkoznának utódaink. Mert mi bizony egy nagyon elfuserált földi világot örököltünk Magyarországon. Felér az új államalapítással, amennyi munka vár ránk. Hogy Mária országának keresztjét többé soha senki ne dönthesse le.

Szentmihályi Szabó Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu