|
|
Minden nemzetiségi hívő közös imádsága Kárpátalja: nyomorúságban, de hitben (3.) Vallásukat nemzetiségüknél is A korábbi évek üres üzleteihez képest ma szinte mindent lehet kapni — mobiltelefontól az agyonreklámozott mosószerig. Majdnem minden annyiba kerül azonban, mint Magyarországon, miközben a fizetések — köztisztviselők esetében, ha egyáltalán megkapják — a magyar bérek negyedrészét sem igen éri el. Óriási méreteket ölt a munkanélküliség. Falun az emberek bérbe kaphatnak egy földdarabot, amelyen ökörrel, lóval, szamárral, vagy sokszor magukat eke elé fogva szántanak. Nem csoda, ha a kivándorlás szinte megállíthatatlan. A püspök szomorúan beszél erről:
— A határszéli falvakban hatalmas arányokat ölt a nyomor, a kilátástalanság előli menekülés. Ungvár és Beregszász: ezt a két várost hagyta el a legtöbb tanár és orvos. Többnyire magyarok, de magyar-ruszin származásúak is. Aki csak teheti, vándorol Magyarországra, de ha lehet, még nyugatabbra. Mi lesz a maradék katolikusok sorsa, különösen, ha nemzetiségiek, legnagyobb részt magyarok? Asszimilálódnak-e vagy ahogyan manapság kisebbségi kérdésekben Európa-szerte szemérmes álságos szalonképességgel fogalmaznak: integrálódnak-e? Ahol integrációról beszélnek, mindig asszimilációra törekednek. S ezen közben nemcsak nemzetiségüket, hanem vallásukat is elveszítik vajon? Harmadik napja kérdezem-faggatom a püspököt a helyi egyház életéről, amely — a kijevi nuncius, Nikola Eterovic ezzal bíztatja — rövidesen egyházmegyei rangra emelkedik. Csakhogy ahhoz több pap kellene még. Az egyházmegyének tíz kispapja van, közülük nyolcan magyarországi szemináriumokban tanulnak, ketten Gyulafehérvárott. Amikor a nemzetiségek beolvadása és beolvasztása, illetve a hit megtartása vagy ezzel együtt annak elvesztése kerül szóba, Majnek Antal határozottan mondja:
— Vallásukat nehezebben hagyják el az emberek nemzetiségüknél. Ha valamely család csak fele vagy negyed részben római katolikus, ragaszkodik ahhoz, hogy római pap végezze a liturgiát, szolgáltassa ki a szentségeket. S egy magyar és mondjuk ruszin házasságából születő gyermek milyen nemzetiségű lesz?
— Ez nagyrészt az anya nemzetiségétől függ. Általában annak vallását követi a gyermek. De befolyásolják más tényezők is: a szülők társadalmi pozíciója, a gyermek baráti köre, hogy milyen nyelvű iskolába jár — Kárpátalján mintegy száz magyar iskola működik. A magyarok körében hat-hét év óta mintha megállt volna az elukránosodási folyamat, s ennek nyilván oka lehet, hogy Magyarország a legközelebbi hely, amelytől sorsuk jobbra fordulását várhatják. Akár olyan módon is, hogy a magyar-ukrán határon az árucsempészés önálló iparág immár hosszú évek óta. Az olcsóbb ukrán benzint jól el lehet adni magyar területen. De mint arrafelé mondják, a kábítószercsempészes egyik útvonala is arra halad, s a volt Szovjetunió területéről a hasadóanyagok is Kárpátalján keresztül vándoroltak nyugat felé. A Budapesten készülő státusztörvénytől azt várják az ottani magyarok — s ezt a püspök méltányosnak tartaná —, hogy legalább némi jogokat kapjanak az anyaországban. Nem szavazati jogot követelnek a kisebbségben élő magyarok, hanem azt szeretnék, hogy az anyaországban magyarnak fogadják el és ismerjék el őket, könnyebben juthassanak munkához és az egészségügyi ellátás terén se legyenek számkivetettek.
— Az 1998. november 5-i tragédia után, amikor falvakat elöntő árvíz sújtotta Kárpátalját, Magyarország rendkívüli szolidaritást mutatott, s nyújtott hatalmas segítséget, nemcsak természetben, hanem pénzadományokban is. Azt mondták az otthoni papok és püspökök, hogy ekkora szeretet-megnyilvánulást még soha nem tapasztaltak. Él tehát Magyarországon az együttérzés és együttcselekvés a külföldi magyarok iránt, s remélem, ez a szemlélet jut érvényre a státusztörvény megalkotásában is. A Szovjetunió bomlása idején a magyar ferencesek és a Karitász könnyen szállította a határon át a segélyadományokat Kárpátaljára. Az önálló ukrán állam létrejöttével — három év óta különösen — nehezebbé vált a segítés. Ennek ellenére a magyar Karitász — jelentős nyugat-európai segítséggel — rendszeresen szállított bútort, ruházati cikkeket, élelmiszert, s ami ugyancsak hiányzik arrafelé: gyógyszert.
— Nekünk nincs kórházunk — magyarázza a püspök —, s Ukrajnában irányelv, hogy csak kórházak fogadhatnak gyógyszer szállítmányt. Pedig a mi ingyenes patikahálózatunkban mindenütt gyógyszerészek és orvosok dolgoznak. Bár ezek a patikák nem teljesen hivatalosak, mégis működhetnek, mert látják az állami szervek, hogy ott térítés nélkül, receptre osztják szét a gyógyszereket a rászorulóknak. Így nem fordulhat elő, hogy az adományok feketepiacra kerüljenek. Szinte minden városban, sőt egyes falvakban is jelen van a Karitász. A püspök rendelkezése szerint a Szent Antal perselybe juttatott pénz teljes egészében a szegényeké, s azt ki kell osztani a rászorulóknak akár pénz, akár élelmiszer formájában. A segítséget szolgálja a négy esztendeje működő Kárpátalja Hitéletéért alapítvány, amelyet azonban nem ismernek elég széles körben. Talán az is hihetetlen — ám szikár kárpátaljai valóság — hogy imakönyvre sem futja. A püspök ezért kéri a magyarországi híveket — ha tehetik —, az itteni ferences rendházakba juttassanak el jó állapotú imádságos könyveket.
— Az elmúlt években belemerültünk a szociális és karitatív munkába — ami a nagy nyomorúság láttán érthető kényszer volt —, de gondolkodásunkat nem vezetheti félre — szelíd, együttérző mosoly ül a püspök arcán. — Azt kell szem előtt tartanunk: az Úr Jézus itt és most mit üzen a népnek. Prófétáknak kell lennünk. Sokkal erősebb imádságos kapcsolatot szükséges tartanunk az Úr Jézussal, mint eddig. S többet kell foglalkoznunk a hívekkel. A gyerekhittanok szépen működnek, de a felnőttekre talán nem fordítunk elégséges figyelmet. S még valami: a jó pásztor az elveszett juhok felé figyel. A kilencvenkilencet otthagyja a századikért. Engem nem nyugtat meg, hogy a hitélet szempontjából nálunk jobb a helyzet a magyarországinál vagy a nyugati országokénál. Ne elégedjünk meg a templomba járókkal, a ma még templomtól távol élőkért is felelősséggel tartozunk. A főpásztor titkára, az ugyancsak ferences Imre atya a napi postával érkezett borítékot nyújt át a püspöknek. Mire ő rátekint, s már tudja, mit tartalmaz a levél. A Magyar Köztársaság elnökétől érkezett az irat, amelyben Majnek Antalt — kérésére — elbocsátják a magyar állampolgárok közül. — Főpásztori kinevezésem óta szorgalmazta az ukrán állam és a Vatikán, hogy mondjak le magyar állampolgárságomról. Fájó szívvel válok meg magyar útlevelemtől, mert ez a végleges elszakadást jelenti az anyaországtól, a szülőföldtől, de mivel az itteni emberek befogadtak, megszerettek, s én is hozzájuk kötődöm immár, ez nagymértékben enyhíti a fájdalmat. Tudom, hogy a teljes együttérzés, a szolidaritás akkor valósul meg, küldetésemnek akkor teszek eleget, ha velük együtt élem meg ezt a sorsot. (Vége) Elmer István Fotó: Cser István
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
