|
„Küldetésben” Ezzel a címmel adta ki az Új Ember Jelenits István összegyűjtött munkáinak harmadik kötetét. Akárcsak az eddigieket, ezt is Mohay Tamás gondozta nagy szeretettel. Nem a szerző személyéről szólnék, hiszen szinte mindenütt ismerik és tisztelik, egyike azoknak, akiket bízvást nevezhetünk a keresztény közösség útmutatójának. A kötet címe kelt az olvasóban olyan asszociációkat, amelyek itt és most is időszerűek. Volt ugyanis a katolikus oktatásnak-nevelésnek olyan korszaka, amikor e küldetéstudat valamelyest elhalványult, hiszen a szerzetesi és a világiak által működtetett iskolák az egész országot behálózták, s létükkel, működésükkel meghatározták azt az értékközpontú szellemiséget, amely nemzedékek hosszú sorának gondolkodását és cselekvését határozta meg. Ám ezeket az iskolákat szabályosan szétverték, velük a rendek nagy részét is, abban a tudatban, hogy így az általuk őrzött gazdagított keresztény szellemiséget is megsemmisíthetik. És mire mód nyílt a katolikus iskolák újraindítására, e folyamat résztvevői valóban áldozatos küldetést vállaltak, hiszen a politikai elnyomást szellemi nyomás váltotta föl, amelynek a hangadói a semleges iskola jelszavával ugyanazokat az értékeket igyekeztek ellehetetleníteni, amelyeket elődeik megsemmisíteni próbáltak. Holott — Jelenits Istvánt idézve — az egyházi iskolák léte és működése a hasonló állami intézmények tevékenységét is segíti, „ha nem idegen várként emelkednek az állami iskolák mellett, hanem úgy, ahogyan a negyven éven át is próbáltunk testvérként élni a többi pedagógus és a többi diák között”. Ez a szellemiség még a legnehezebb évek oktatói-nevelői munkásságát is áthatotta a keresztény iskolákban. Részben ennek tulajdonítható, hogy az ezekben végzettek nagy többsége ma is igyekszik úgy élni és tevékenykedni, hogy ne csak saját javát, érvényesülését szolgálja, hanem a nagyobb közösség ügyét is. A keresztény pedagógus, amikor újjáépítő munkába kezd, küldetést, szolgálatot vállal, de a küldetéstudatot és a szolgálat erényét eddig is beleoltották növendékeik gondolkodásába, még ha ezek bizonyos kérdésekről másként gondolkodnak is. A küldetéses nevelő és oktató — Jelenits István ezek élvonalába tartozik — ugyanis a „másság” tiszteletét is hangoztatja, hiszen korántsem biztos, hogy ez vagy az a nézet egyben az igazságnak is megfelel. Pontos, sajnálatosan hiteles Jelenits István helyzetértékelése: „a semmi árnyékában élünk”. Az iskola hovatovább tényleg azt szolgálja, hogy „ne rántson el a semmi sodra”. Az a szerencse, hogy ma is vannak küldetéses keresztény pedagógusok, akik olyan értékeket keresnek és fejlesztenek ki tanítványaikban, „amelyek képessé tesznek bennünket, hogy ...tartalmas életet éljünk, és mások számára eligazítást tudjunk felkínálni. Hogyha ezt meg tudja tenni az iskola, akkor lel rá feladatára. Mindenféle tantervei szabályozáson és módszertani meggondoláson túl.” Mit lehet ehhez hozzátenni? Talán csak ennyit: adjon Isten minél küldetéses, keresztény pedagógust, hogy az a szellemiség erősödjék, amely egyensúlyt ad, s boldogságot „embernek, közösségnek egyaránt”. Rónay László
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|