|
|
A jó Isten és a technika... Eddig is tudtuk, hogy a Mindenható — és mindenütt jelen levő — ott van a természetben, a fűben, a fában, virágok szépségében és illatában, a madarak énekében, a saját képére teremtett emberben. Azt azonban kevesen sejtették, hogy Isten az élettelennek mondott anyagban, az emberek alkotta gépekben, motorokban, számítógépekben is jelen van. A múlt év őszén hallottam a Kossuth Rádió esti adásában egy, a számítógép használatához profi módon értő szakember mesélte el a következő történetet. Belépett egy hivatali szobába, ahol a számítógéphez kevésbé értő kollégája egy leharcolt öreg computeren szeretett volna kinyomtatni egy ötsoros bibliai idézetet. „Tudod a fiam szobája falára akarom kitűzni ezt az idézetet, hogy mindig lássa és gondolkodjon el ezen.” Némi fölénnyel ő is beírta a szöveget, de a makrancos, öreg gép nem nyomtatta ki. — Gyere le a szobámba majd az én modern gépemen kinyomtatjuk. Lementek, emberünk betáplálta a szöveget, és indították a nyomtatót. Megdöbbenve látták, hogy az addig kifogástalanul működő számítógép ugyancsak megmakacsolta magát, és értelmes szöveg helyett madárnyomokat, pontokat és érthetetlen jeleket nyomtatott ki. Újra beírták a szöveget, az eredmény majdnem ugyanaz: érthetetlen szöveg és jelek. Emberünk gondolkodóba esett, és megkérdezte kollégájától. — Mondd!? Nem lehet, rosszul idézed a Bibliát, és Isten nem engedi meg a hibás szöveg kinyomtatását? Kollégája falfehér lett és így válaszolt: — Bevallom, kicsit átalakítottam a szöveget. — No, add csak ide az igazi bibliai idézetet. Beírták az ötsoros bibliai szöveget, és a gép azonnal és hibátlanul kinyomtatta. — Bennem azóta valami megváltozott — mondta a rádióriportban a szakember. Eddig a történet, amelyről nem tudom, tényleg megtörtént-e. Mindenesetre eszembe jut róla egy hasonló, velem megtörtént megtörtént esemény, közel negyven évvel ezelőttről. Volt egy szerencsétlen sorsú kis rokonunk, Gézuka. Zseniális kisgyermek volt, méltatlan szülőkkel. Édesapja a II. világháborúban harcoló magyar katona volt, igazi úriember — egy Baradlay Richárd a XX. század közepére áthelyezve. Amint a háborúból hazajött első útja szerelméhez, Erzsikéhez vezetett, aki akkorra már férjhez ment. A férfi akkor került szoros kapcsolatba az alkohollal, mely égő fájdalmát csillapította. Megismerkedett egy zilált életű nőrokonunkkal, de az a kapcsolat is csalódást okozott. Csakhogy időközben megszületett kapcsolatuk gyümölcse: Gézuka, aki igen értelmes kis emberke volt. A szülők elfoglaltsága, zavaros életvezetése majd válása miatt többnyire a nagyszülőknél, rokonoknál hányódott. Olykor nálunk. Édesanyám — aki buzgó katolikus asszony — elvitte Gézukát a templomba is. Gézuka suttogva megkérdezte: ki az a szép asszony, aki a kígyó fejére lép? Édesanyám megmagyarázta neki, hogy ő Szűz Mária, aki a kígyót, a bűnt eltapossa. Gézuka elmesélte ezt a nagyanyjának, aki rátámadt édesanyámra: — Te, marha, miket mesélsz ennek a gyereknek!? Mivel hülyíted!? A gyerek hányódott a nagyszülők és a többi rokonok között, olykor szó szerint az utcán: előfordult, hogy éhesen fázva várta édesanyját a vasútállomáson — aki persze nem jött —, a rendőrök vitték be az őrsre, hogy fedél legyen a feje fölött és enni kapjon. Így hányódott ez a rendkívül értelmes kisfiú. Édesanyám egyszer csak így szólt hozzám. — Gyere fiam, megkeressük a Gézuka apját. Vegye magához a gyermeket, különben semmi nem lesz belőle. Fölültünk „Simson” gyártmányú motorkerékpárunkra — a legjobb márka volt ez akkoriban, az 50-es, 60-as évek fordulóján. A motor azonban rakoncátlankodni kezdett. Köhögött, tüsszögött, leállt. Toltuk, gyertyát cseréltünk, berúgtuk, ment néhány kilométert, majd újra leállt. Nagy nehezen elértünk Kecskemétre, ott aztán végleg sztrájkba lépett: újabb gyertyacsere, berúgás, betolás — jó óra hosszat bajlódtunk, de semmi sem használt. Édesanyám ekkor lemondóan legyintett: — Forduljunk vissza, fiam. Ujjával fölfelé mutatott: — Nem akarja, hogy a dolgába avatkozzunk. Megfordítottam a motort, berúgtam: elsőre indult, és megállás nélkül jöttünk hazáig. Eddig a történet. Mindnyájan kapunk jeleket, csak észre kell vennünk őket. Tóth Tihamér
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
