|
|
Élet és liturgia Az évközi idő Ebben az évben — kivételesen — január 8-án, hétfőn ünnepeltük Urunk megkeresztelkedésének ünnepét, és ezzel fejeződött be a — napokat tekintve — legrövidebb karácsonyi idő. Az ünnepek elmúltával számosan azt gondolják, hogy következik egy „szürke” időszak, s már szívesen gondolnak az „erős, vagy kemény”, mozgalmas böjti időszakra. Pedig ez egyáltalán nincs így. A liturgikus év kialakulása során az apostoli kortól kezdve a vasárnap Urunk húsvéti misztériumának hetenként visszatérő ünnepe. A Nagyböjt, amely 3-5 vagy 6 hétig tartott, a húsvét ünnepének előkészületi idejévé formálódott, majd kibővült az Ötvened vasárnappal (530 körül), a Hatvanad vasárnappal (Nagy Szent Gergely pápasága idején) és Hetvened vasárnappal (650 körül). Az adventi idő pedig 4-5 hét lett. A megmaradt vasárnapok (húsvéti és karácsonyi időn kívül) alkotják az „évközi” időt. Ezek a vasárnapok gyakran nem kaptak külön elnevezést. A Geláziusz-féle Szakramentárium 16 formulát tartalmaz az „Úr napjaira”, míg a Gergely- (páduai) féle ünnepekhez köti a vasárnapokat. Így szerepel 5 hét pünkösd után, 5 hét az apostolok nyolcada, 5 vasárnap Szent Lőrinc mennyei születésnapja és 9 vasárnap a Szent Angyalok ünnepe után. A további kialakulás nem volt egyöntetű a különböző nyugati liturgikus hagyományban. Az egységes elnevezést V. Piusz pápa Misekönyve alakította ki. Ezeket a vasárnapokat Vízkereszt utáni (3-6 vasárnap) és Pünkösd utáni (24) vasárnapoknak nevezte el. VI. Pál pápa kiadásában megjelent Misekönyv (1970) egységes számozást hozott, vagyis Évközi vasárnapoknak nevezte el, a szavak közé téve folyamatos számozást kaptak a Vízkereszt és a Pünkösd utáni vasárnapok. Az évközi 1. vasárnap Urunk megkeresztelkedésének ünnepe (kivéve ebben az évben, mivel Vízkereszt ünnepe január 7-re esett), míg az utolsó (34.) Krisztus Király főünnepe. Bár a II. vatikáni zsinat előtti liturgikus könyvek nem tartalmaztak az évközi idő hétköznapjaira miseszövegeket, nem jelenti, hogy nem tartottak misét. Megünnepelték a szentek mennyei születésnapját, fokozatosan kialakultak a nagyböjti és húsvéti idők, és egyéb alkalmak miséi. Szent Ágoston több alkalommal is állítja, hogy hétköznapokon is lehetséges volt a híveknek a szentmisén való jelenléte. A középkorban pedig nagyon elterjedtek az ún. „fogadalmi” (alkalmi) misék. A ma használatban lévő Misekönyv sem hoz az évközi idő köznapjaira miseszöveget, azt a liturgikus törvények előírása szerint a miséző választására bízza. Azonban a köznapokra szóló Olvasmányos könyv segíti a hívek közösségét is, hogy minél teljesebben ismerjék meg Isten üzenetét az Eukarisztia ünneplése közben. Mit jelent számunkra az évközi idő? A Misekönyv bevezetőjében így fogalmazza meg: „Krisztus misztériumának nem valami különleges szempontját ünnepeljük, hanem Krisztus misztériumát a maga teljességében, kiváltképpen a vasárnapokon”. Ezt segítik elő a szentírási olvasmányok és a liturgikus imádságok (könyörgések, prefációk). A szentmise mindhárom könyörgése szigorú szerkezettel rendelkezik. Azonban ennek ellenére gazdag és a helyzetüknek megfelelő témát tartalmaz. A megszólítás után elmondja a kérést és annak indoklását is adja, így fordul az Istenhez. Az évközi 2. vasárnap könyörgésénél a hívő közösség imádságának meghallgatását kéri, hogy béke legyen földi életében. A felajánlási könyörgésben a méltó részvétel adományáért esdekel az Eukarisztiát ünneplő Egyház. Az áldozás utáni könyörgés az Eukarisztiában Krisztussal találkozott hívő öröme és boldogsága csendül ki. Vasárnapi szentmisénket még teljesebbé teszi a lelki felkészülés annak tudatában, hogy ezen könyörgéseket hosszú évszázadokon át imádkozta az Egyház zarándok népe földi boldogulásáért és örök üdvösségéért. Verbényi István
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
