|
Eljött az idő, hogy előre nézzünk... Lezárult a Nagy Jubileum
Vízkereszt ünnepén, január 6-án, szombaton II. János Pál pápa bezárta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, és ezzel véget ért a jubileumi Szentév. „Testvéreim — fordult a hívekhez a pápa intelmével —, miután az örökkévalóság felé vándorló egyház megünnepelte Jézus Krisztus, az örök Ige születésének második millenniumát, továbbra is Krisztusra tekintünk, a világ irgalmasságára és fényességére, és felmutatjuk őt — miként Szűz Mária — az összes teremtménynek. Egyesítsük hangunkat az egyházéval, a zarándokok hangjával, akik nagy számban lépték át a szent kaput. A Szentlélek éltető jelenlététől megerősítve járjunk bizalommal az új évezredben, dicsérjük az Urat, adjunk hálát neki — aki volt, aki van, és aki jön —, hogy beteljesítsen mindent.” A felhívást követően a pápa a szent kapu előtt a küszöbre térdelt, majd csendes imádsága után a pápa egyszerű mozdulattal becsukta a szent kapu két ajtószárnyát. Majd megkezdődött a szabadtéri szentmise. — Ma hivatalosan véget ér a Szentév. Miközben ma a szent kapuval bezárul Krisztusnak egy „szimbóluma”, nyitva marad — sokkal inkább, mint valaha — Krisztus Szíve — mondotta homíliájában a Szentatya. — Ő továbbra is így szól a reményre szoruló emberiséghez: „Jöjjetek hozzám, mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve, én felüdítlek titeket”. A hálaadás gondolatával folytatta beszédét a pápa. Az Úr csodákat művelt közöttünk, elhalmozott bennünket kegyelmével. Magunkévá kell tenni a Krisztus felé haladó napkeleti bölcsek örömét, akikről az Írás ezt mondja: „Amint megpillantották a csillagot, igen megörültek”. Mindenekelőtt abban kell utánoznunk őket, amint leteszik a gyermek lábához nem is csak ajándékaikat, hanem egész életüket. A Szentatya a továbbiakban felidézte a nagy jubileum eseményeit, majd óva intett minden üres triumfalizmustól. Hogy is lehetne ebbe a kísértésbe esni egy olyan jubileum esetében, melyet ilyen intenzív bűnbánat jellemzett? — kérdezte. A Nagy Jubileum gondviselésszerű alkalmat nyújtott, hogy elvégezzük az emlékezet megtisztítását, bocsánatot kérve az Istentől mindazon hűtlenségekért, amelyeket az egyház gyermekei e kétezer év során elkövettek. Eljött az idő, hogy előre nézzünk, és a Bölcsek története utat mutathat nekünk. A Krisztussal való találkozáskor meg kell tudni pihenni és mélységesen át kell élni az örömet, hogy közel kerültünk Hozzá. A nagy jubileumi zarándoklat emlékeztet bennünket a keresztény élet alapvető hármas dimenziójára: Krisztusban találkozunk az Atyával és a Szentlélekkel. — Nemsokára alá fogom írni a „Novo millennio ineunte” apostoli levelet, amelyben néhány gondolati irányt javaslok, amelyek az egész keresztény közösséget segíthetik, hogy megújult lendülettel „induljon el újra” a jubileumi elkötelezettség után. Ezt az elgondolásomat, mintegy a Nagy Jubileum „örökségét” adom át a részegyházaknak, hogy értékesítsék lelkipásztori programjukban. Mindenekelőtt sürgős szükség van Krisztus szemlélésének értéket adni, mint azt az elmúlt év tapasztalata mutatta. Mária Fiának emberi arcában felismerjük a testté lett Igét, istensége és embersége teljességében. A legjelesebb művészek — Keleten és Nyugaton — ennek az Arcnak a titkával mérkőztek meg. De ez mindenekfelett az Arc, amelyet a Szellem, az isteni ikonfestő rajzol az emberek szívébe, akik szemlélik és szeretik. Újra „el kell indulni Krisztustól” a pünkösd lendületével, megújult lelkesedéssel. Ez az a program, amelyet a mostani apostoli levéllel nyújtok át. Egyetlen névben lehetne röviden összefoglalni: Jézus Krisztus! A szentmise végén a Szentatya aláírta a „Novo millennio ineunte” („Az új évezred kezdetén”) kezdetű apostoli levelét, melyet jövő heti számunkban ismertetünk, mert lapzártánk után mutatják be a Szentszék sajtótermében. A jubileumi évet lezáró szentmise a Te Deum eléneklésével ért véget. (VR/MK)
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|