Elvesztette fél szemét, de
megtanult látni
Ózdfalu apró, úgynevezett zsáktelepülés Baranyában,
ahonnan nem vezet már tovább az út. Itt él Hirsch Gyula bácsi, a helyi
katolikus közösség szervezője, összefogója. Büszkén mutatja a kápolnaméretű
templomot, amelyben iskolapadok sorakoznak az oltárral szemben, valaha
ezt a célt szolgálta az épület, s mintha ebben volna valamiféle jelkép:
katolikusnak, kereszténynek, hivő embernek lenni egy életen át tartó tanulási
folyamat, amelyben a lecke elsajátítását soha nem lehet föladni. Mint
ahogyan Hirsch Gyula bácsi példája is bizonyítja: az ember soha nem adhatja
föl az igazságra vezető utat. Túl hatvanadik esztendején iratkozott be
a pécsi hitoktatóképző tanfolyamra, merthogy hittanra is okítja a falusi
fiatalokat, igaz, most csak egyetlen növendéke van. De tudjuk, nem a szám,
nem a sokaság számít, ha a lélekről van szó. Egyetlenért is ugyanannyit
meg kell tenni, mint sokakért.
"Átadom életemet..."
Hogyan kezdődött, hogy a gazdálkodáshoz, a földhöz
értő, s életét ott eltöltő Gyula bácsi vezeti a faluban az igeliturgiát,
szervezi és egyben tartja a templom körül a közösséget?
„Húsz éve pap nélkül vagyunk. Azelőtt is hívő
ember voltam, 1963 óta kántorkodtam, de tíz esztendeje életem olyan fordulatot
vett, amely után még inkább fölismertem, hogy mi az ember életének igazi
iránya.”
Rosszindulatú daganatot távolítottak el Gyula
bácsi jobb szeméből.
„Amikor közölték velem a betegséget, súlyos
testi-lelki megrázkódtatáson mentem át. Attól féltem, hogy megvakulok,
s nem láthatom többé a családomat, gyermekeim mosolyát, a gyönyörű természetet.
Elkeseredésemben és félelmemben nem bántottam meg az Istent, amiért ez
történt velem, hanem csak annyit mondtam: jaj Istenem, mi történik velem?
Miért kapom ezt a nagy csapást?
Amikor a műtőasztalon feküdtem, a közeli
Piusz-templomból behallatszott a harangszó. Imádkozni akkor nem tudtam,
de a műtétet követő éjjelen rendkívüli álmot kaptam. Hangot hallottam:
miért engedtem megműtetni magam? Később jöttem rá: ez a rossz hangja volt,
s a fölismerés következő vasárnap, amikor már idehaza elmentem az istentiszteletre
— Kerényi Klára pszichológusnő vezette a liturgiát —, még inkább erősödött
bennem. Műtétem idején néhányan imádkoztak értem, s úgy éreztem, ezt meg
kell köszönnöm nekik. Akkor tettem meg azt a nagy kijelentést, amely a
legnagyobbat jelenti földi életemben: mostantól fogva átadom életemet
az Úr Jézusnak, hogy ő irányítson és vezessen, amíg élek.”
Irta: Elomer István
Fotó: Cser István
|
