Egy templom születése
Az országalapító szent király törvényben rendelkezett
arról, hogy minden tíz falunak templomot kell építenie. Nem kellett sok
időnek eltelnie, hogy minden falunak legyen saját temploma, ahol az ember
megvallhatta hitét, imádhatta Istenét, vigaszt és erőt meríthetett mindennapi
megpróbáltatásaihoz, ahol megbánva bűneit megszabadulhatott azok terhétől,
ahol találkozhatott Megváltójával, Jézussal és találkozhatott hívő testvéreivel.
Nem véletlenül került sok templom homlokzatára
ez a felirat: Uram, jó nekünk itt lennünk. Vajon megőrizzük, folytatjuk-e,
késői utódok őseink hitét és hagyományait? Ez ma éppúgy nemzeti megmaradásunk
kérdése, mint Szent István korában a kereszténység felvétele volt. Lehet-e,
szabad-e ma tétlenül néznünk azt a tényt, hogy Magyarországon egy háromezer,
többségében katolikus lakosú település hagyományaiból, tudatából és gyakorlataiból
szinte teljesen kimaradjon a templom? Szabadkígyós község ugyanis gyakorlatilag
eljutott erre az állapotra.
Szívszorító érzés volt hétről hétre szembesülni
ezzel a ténnyel, amikor e jelentős létszámú településből vasárnaponként
már csak tíz-tizenöt szempár nézett szembe a pásztorral. A pásztornak
pedig szembe kellett nézni a problémával és a felelősséggel, mely őt terheli.
Úgy ítélte meg, hogy a Gondviselés rábízta azt a nem mindennapi feladatot,
hogy „bevigye” a falu közepébe a templomot, és felkínálja a népnek: fogadjátok
el, és térjetek be, hogy a ti szívetekbe is betérhessen Isten. Hiszem,
hogy itt valóban Isten művéről van szó: emberek, anyag és evilági eszközök
által a Gondviselés csodája valósult meg, nem is annyira a kőből felépült
templommal, hanem abban a műben, amely igazán most látszik épülni és megszületni.
Szabadkígyóson 2000. január 2-án Gyulay Endre
püspök Szent József tiszteletére felszentelte az új templomot. Azóta minden
vasárnap egyre többen jönnek a vasárnapi misére. A megjelentek arcán látszik
az új élmény öröme: „Uram, jó nekünk itt lennünk”.
Szigeti Antal plébános
|
