|
Korzenszky RichárdPróbaidőA szent negyven nap mindannyiunk számára a próbatétel ideje. Az önmagunkkal való küzdelem hetei ezek. Az elmélyedés nagy lehetősége. Szent Benedek figyelmezteti szerzeteseit, hogy — bár az egész életnek mintegy nagyböjti fegyelemben kellene telnie — az évnek legalább ebben az időszakában mindenki vegye sokkal komolyabban vállalt kötelezettségeit. Ezt írja: „a negyven napnak ebben az idejében teljes tisztasággal élje az életét, ugyanakkor a más időkben elkövetett hanyagságait ezekben a szent napokban tegye jóvá. Ez akkor történik megfelelő módon, ha minden bűntől tartózkodunk, könnyek között imádkozunk, szent olvasmányokat olvasunk, a szív töredelmére és az önmegtagadás cselekedeteire törekedünk.” (Regula, 49. fejezet) Kérdezhetné bárki: hol van ma már a nagyböjti fegyelem? Ki gondol arra, hogy nagyböjt van? Valóban, mintha kiveszett volna az emberekből az érzék az idő iránt. Amikor összemossuk a hétköznapokat és a vasárnapokat is, igazán idejétmúlt dolognak tűnik nagyböjtről beszélni. Pedig itt van számunkra az idő! Tudatosabban kell élnünk keresztény életünket. Ne gondoljuk, hogy a megszentelt, régi, szép szokások öncélú gyakorlatok voltak csupán. A negyven napi böjt megtartásáról szóló Szent Benedek-i soroknak van egy nagyon hangsúlyos mondata. Ezeknek a gyakorlatoknak: a több imádságnak, az ételben-italban történő önmegtagadásnak, az alvásban, beszédben, tréfálkozásban való nagyobb fegyelemnek sokkal nagyobb a jelentősége, mint gondolnánk. A célja mindezeknek: „hogy a lelki vágyódás örömével várja a szent húsvétot”. Nem élhetünk soha a pillanatnak. Nem lehetünk céltalanok. Nem ragadhatunk bele hétköznapjainkba. Kell, hogy urai legyünk önmagunknak, szükséges, hogy ne sodorjanak el ennek a világnak ingerei. Életre, húsvétra, feltámadásra szánt emberek vagyunk mindannyian. Sokszor megfeledkezünk erről. S az élet és a jövő összefügg. Jövő és távlatok nélkül nincsen élet. A nagyböjt éppen erre figyelmeztet bennünket: ne tekintsük abszolút értékűnek azt, ami körülvesz bennünket. Legyünk képesek arra, hogy függetlenítsük magunkat a pillanatok szorításától. A szent húsvét: az életnek, az örökké tartó életnek az ünnepe. Jézus győz a halálon. Halálával legyőzte a halált, és a sírban lévőknek: nekünk, mindannyiunknak — életet ajándékozott. Minden nagyböjti gyakorlatnak az értelme: az élet. Vajon szakítunk-e időt arra, hogy számba vegyük napjainkat? Vajon szembenézünk-e azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek? Készek vagyunk-e arra, hogy töredelmes szívvel elismerjük: bűnösök vagyunk? A keleti egyház szerzeteseinek mindennapos imádsága legalább ebben a szent időben legyen a miénk is: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!” |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
