|
A „menedékadó”I. Gyula pápaMég múlt század eleji kalendáriumban sem találkozunk a Gyula névvel. Április 12-énél azokban a Júliusz szerepel, de Benedictus helyett Benedeket találunk, Alexander helyett Sándort. A kalendáriumot szerkesztők tudták: a nevezett napnak semmi köze Gyulához — mivel az egyház szentjei közül ekkor I. Juliusz pápát ünnepelték, aki 352-ben fejezte be földi életét. A Julius keresztnév Széchenyi István idején magyarosodott, s lett Gyula. Ősi magyar név szerzett ezzel helyet naptárainkban, amelynek semmi köze Julius Caesarhoz, a hazai történelemben azon-ban nagy múltra tekint vissza. A honfoglalás korában a magyar államrendben betöltött név szerepéről Ibn Rustah arab író A becses drágaságok című könyvében ezt jegyzi meg 900 táján: „A magyarok harc és védelem dolgában, de egyebekben is valamennyien arra hallgatnak, amit Gyulának nevezett főnökük parancsol nekik.” Szent István király államában a fejedelmek korának ez a főrangú méltósága már nem volt ismert, a bolgár-török eredetű gyula fogalom azonban az egész középkorban eleven maradt — személynévként. Visszatérve a „szent” jelzőt viselő Juliushoz: amikor pápaságra került, 337-et írtak. Kelet és Nyugat vetélkedése folyt az egyháziak körében is, és már 315-től az antiochiai teológusok közül Áriusz „sikeresen” hirdette azt a tévtant, amit arianizmusnak ismerünk, amely a Szentháromságtanban az Atya és a Fiú kapcsolatával, az „Isten emberré lett” kérdésével foglalkozott. A tan szerint Jézusnak nem volt emberi lelke. Az arianizmus aztán — mint az más esetben is gyakori — több irányzatra bomlott: „Krisztus az Atyához nem is hasonló”, „Krisztus az Atyához mégis csak hasonló”. „Hasonló lényegű” — kiáltottak közbe egyesek, hogy a szélsőségeket ellensúlyozzák, s ők már közel kerültek a niceai zsinat kulcsfogalmához, amely a Fiút — Hitvallásunk szerint — „az Atyával egylényegű”-nek mondja. A viták hevesek voltak, a zsinati álláspontot képviselők közül nem egy hittudósra (szentre) száműzetés várt; a püspökök megoszlottak; a nikodémiai Euszebiosz, Áriusz híve bár több tanbeli pontban nem egyezett a híres történész-kortárs Euszebiusszal (Caesarea püspöke), mégis élvezte pártfogását a teológiai párharcban, amely Kelet apostolutódait két pártra szakította. A kiváló tudós: Athanasziosz (Atanáz), Julius (Gyula) pápa kortársa Rómában kapott menedéket, mivel az ariánus-vitában Alexandriában kegyvesztetté vált. Julius (Gyula) persze azonnal védelmébe vette a már a niceai zsinaton az igaz hitért kiálló Atanázt: két levelet írt. Az egyikben igazolta a hittudós tanbeli hűségét, a másikban ajánló sorokat küldött Alexandria keresztényeinek, hogy fogadják vissza hűséges főpásztorukat, akinek hivatás-rendeltsége az Újszövetség apostoli leveleiből bizonyítható, mint valamennyi apostolutódé. Gyula pápa védelmébe vette Markelloszt is, aki Anküra (a mai Ankara) püspökeként lépett föl a niceai zsinat hitvallásának védelmezőjeként. A töredékes adatokból kiderül: I. Gyula pápának köszönhető a legelső latin nyelvű egyházjogi kánongyűjtemény, s hogy nagy része volt 343-ban a sardikai (szófiai) zsinat összehívásában, amelyen minden bizonnyal részt vett Cordova neves püspöke, az idős Hosius, aki már a niceai zsinatot is „irányította”. Az az egyetlen levele maradt meg, amit Gyula pápának írt. A Péter-utód ismerhette Kürillosz képekben gazdag homiliáit, amelyek a IV. századtól meghatározták templomok, bazilikák művészi értékű, a hittanítást képekbe foglaló alkotásait. Följegyezték róla, hogy Rómában több szentélyt építtetett, s a kiváló hispániai zarándok: Prudentius, a keresztény himnuszköltő Rómában Szent Péter és Pál bazilikái mellett láthatta a Gyula pápa jóvoltából emelt Úr-hajlékokat is: Szent Félixét, Valentinusét, Calepodiusét, ez utóbbi katakombájába temették el a pápát is. A Julius-Gyula név nálunk a XVI. századtól eltűnt a keresztnevek listájáról. Két évszázad múltán bukkant fel újra, amikor a „nemzeti buzgalom” magyar személynevek „feltámasztására” is gondolt. Széchenyi István a Hitelben megjegyzi: sok „szép régi magyar név jelöli hazánk serdülő fiait”, és a Gyula nevet is közéjük sorolja. Így találkozott ismét a nemzeti tradíció, a kereszténység és a rómaiság (latinitás) eszménye. Tóth Sándor |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
