|
Saját papjaik tehetnének a legtöbbet értük...Cigányok – útközbenA spanyolországi Barcelonában március közepén tartotta évi konferenciáját az a nemzetközi katolikus szervezet (francia nevének rövidítése: CCIT), amely a cigányság segítését, beilleszkedésének előmozdítását tekinti céljának. Magyarországról, pontosabban a magyar nyelvterületről nyolcan vettek részt az idén a konferencián, köztük Horváth Tarzícia szociális testvér, aki immár negyven éve tevékenykedik a cigányság körében (is).
Az összejövetel témája a Szentév okán a következő volt: mit jelent a zarándoklat a cigányok számára. A zarándoklat arra emlékezteti az embert, hogy egész élete során úton van, hogy szent céllal járja az útját. A cigányságnak évszázadokon át, s közülük sokaknak még ma is életformája a vándorlás, az úton-lét: jelvényük is kifejezi ezt: a kék-zöld mezőben a nyolc küllőjű aranysárga kerék egy: az ég alatt a föld hátán való állandó vándorlásukra utal. Mivel a cigányok szeretnek együtt lenni, mindenhová csoportosan menni, jó alkalom a zarándoklat a körükben végzendő evangelizációra, hitük elmélyítésére, vallási tudásuk bővítésére.
A CCIT szervezethez minden olyan országból csatlakoztak jó szándékú, tenni akaró emberek, ahol nagyobb lélekszámú cigányság él. A tagok fele katolikus pap, szép számmal vannak szerzetesnők és világiak — és más keresztény egyházak képviselői is. Ez a konferencia is tükrözte azt a helyzetet, amely a cigánypasztorációt általában is jellemzi: a benne részt vevők között alig akad cigány. Róluk beszélnek, értük próbálnak tenni — többnyire nélkülük, aminek a hatékonysága kérdéses. A barcelonai konferencia résztvevői maguk is zarándokoltak: Barbastróba, ahol az 1997-ben boldoggá avatott Ceferino Gimenez Malla, az első kanonizált cigány ember élt, aki hitéért a spanyol polgárháború idején vértanúságot szenvedett. Tarzicia nővér igazi zarándokként vett részt a konferencián — imádkozni valót is vitt magával: azoknak a magyar cigány fiatalembereknek a nevét és fényképét, akik papi hivatást éreznek magukban, vagy már készülnek is rá valamelyik szemináriumban. Értük imádkozott a nővér a boldog vértanú sírjánál Barbastróban, ahol egy múzeum emlékeztet a spanyol polgárháború véres egyházüldözésére, az áldozatokra. Egy tablóképen például húsz kispap látható, egy szeminárium összes növendéke: mindanynyiukat kivégezték 1936-ban. Minden nemzet dicsérje az Urat — ezt a zsoltárt idézték minden szentmisében, és ennek jegyében zajlott a konferencia is, és ez vezeti azokat, akik a cigánypasztorációban tevékenykednek. — Húsz-harminc éve mondták cigány barátaim: úgy látszik, az Úristen se szeret minket, mert akkor közülük is hívna papot. Én nem hiszem, hogy ez így volna — vallja Tarzícia nővér. Inkább az lehet a probléma, hogy a körükben ébredő hivatások gondozását nem tudjuk megoldani, nem tudjuk erősíteni bennük az elhatározást, nem támogatjuk őket eléggé, hogy a szükséges feltételeknek meg tudjanak felelni, például megszerezzék az érettségit stb. Nekik is nagy szükségük van olyan papokra, akik nemcsak megértik és elfogadják őket, hanem akik közülük valók, akikkel a szívük is közös. Hiszem, hogy ők tehetnének legtöbbet a cigányságért. Nekünk pedig azért kell tennünk, hogy a cigány papi hivatások el ne kallódjanak. (kipke) |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
