|
|
Jegyzetek a liturgiáról
Barkaszentelés?
Az egyháznak vannak szép áldásai, melyekkel életünk
jámbor és földi céljaira használt tárgyait megszenteli: imádságával azt
kéri, hogy azok valódi javunkat szolgálják. De van másfajta áldás is:
egy adott liturgikus cselekményben használt tárgyakat ezzel a szenteléssel
mintegy kiemeli a földi használatból, s előkészíti a liturgikus cselekményben
való használatra. Ilyenkor az áldás csak másodlagos: az elsődleges jelentőségű
szertartást készíti elő. Hamvazni végső soron szenteletlen hamuval is
lehetne; a hamu szentelése a hamvazáshoz tartozik.
A virágvasárnapi szertartást egyes templomok
— hibásan — barkaszentelésként hirdetik. Sőt itt-ott előfordul, hogy más
misék előtt vagy után is szentelnek barkát, hogy a hívők hazavihessék.
Virágvasárnap fő szertartása a körmenet és a mise. Krisztus bevonul Jeruzsálembe,
vagyis templomunkba, hogy ebben a kegyelmi évben is megkezdje győzelmes
szenvedését. Mi énekkel köszöntjük a bevonuló Krisztust, s kifejezzük,
hogy részt akarunk venni szenvedésében. Ahogy a szertartás fő éneke, a
Dicsőség és dicséret mondja: „A zsidóknak népe pálmákkal jött az úton
eléd, mi is könyörgésekkel eljöttünk, íme, énekszóval. Tetszett seregük
néked, tessék ma neked szentelt néped, mert kegyelmes király vagy, s minden
jót tetszéseddel fogadsz.” A körmenet alatt pálmát tartunk kezünkben,
hogy mutassuk, ma mi vagyunk a Messiást egykor pálmával fogadó sereg:
„Midőn szenvedni mentél, hódolva dicsértek ők téged, most, midőn mennyben
trónolsz, mi zengjük előtted a himnuszt.” A zöldellő és virágzó ágakat
ennek előkészítéséül szenteli meg a pap. A fákról, bokrokról letört ágakat
behozhatnánk a templomba szentelés nélkül is, de szebb és illőbb, hogy
a használatuk előtti áldás elkülöníti őket a többi ágtól. (Az ünnep neve
nem barkavasárnap, hanem pálmavasárnap, magyarul virágvasárnap. Valóban
zöld ágakat kellene kezünkben tartani: s ezt a 2000. évet emlékezetessé
tehetnénk azzal, hogy lombok és virágesők lepnék el templomainkat.) A
szertartás lényege tehát nem a barka, hanem a körmenet és a dicsőítő ének.
A barka megszentelésének csak akkor van értelme, ha a körmeneten valóban
részt vevők szenteltetik meg azt.
Hasonló a helyzet február 2-án. Az ünnep lényege
nem a gyertyaszentelés. Mária, ölében a gyermekkel megjelenik Jeruzsálem
templomában. Az ígéretek teljesülnek, az ószövetség igazai fogadják a
beteljesedést. Jézus első nyilvános fellépése ez: kilép a betlehemi barlang
zártságából, s megjelenik saját templomában. Az egyház felékesíti nászházát,
hiszen ma találkozik először vőlegényével. Ennek örömére körmenetet tart,
s kivilágítja csarnokát, a templomot. Úgy illene, hogy e napon sok-sok
gyertya égjen a templomban. S hogy a körmeneti gyertya megszentelt legyen
kezünkben, ezért van a körmenet előtt gyertyaszentelés. Ez — elszakítva
a körmenettől és a napi misétől értelmetlen, sőt egyesekben még babonás
képzeteket is kelthet.
Természetesen nem az ellen szóltunk, hogy a szertartás
végeztével hazavigyük a zöld ágat vagy a gyertyát. Emlékeztetni fog rá
egész évben, hogy a pálmák vasárnapján a bevonuló Krisztus társai lettünk,
illetve, nemcsak azon a februári napon tartoztunk a násznéphez.
Dobszay László
|
