Jöjj, hol az éjszaka bús folyói
Tenger-mormolást idéznek
S halld meg e pusztító időben
Mint lopják el énekünk.
Lombsátor alatt
Széljárta fák közt nőjenek
hárfáink húrjai.
Ám nyugalmas reggelünk virág-sorában
Őrléptünk lassú legyen,
Míg átkelünk bolygó-jajoktól
kisért napfogyatkozásokon,
Órák szegélyén, vágy-gyötörten,
Hol Jeruzsálemünk fehérlik.
És sírjunk ha a fogoly vízióinak
Fénylő égi had lesz a mása:
Mégis, őrizd meg szenvtelen tekinteted.
Gyújts minél több őrtüzet.
Mert eljöhetnek tolvaj- csillagok
Hogy életünket elrabolják.
(Tóth Sándor fordítása)
