|
Tíz év szabadságA természeti és környezeti csapások ellenére is felemelő jubileumi esztendőben vagyunk, így az idei nagyböjt egyben szentévi és millenniumi nagyböjtünk is. Ezer év tekint reánk, megbűnhődtük már a múltat és a jövendőt. Mit üzen számunkra a Szentév? Elsősorban azt, hogy a kereszténység alapigazságait és tanait, erkölcsi normarendszerét húsz évszázad viharai sem tudták megdönteni. Mit üzen számunkra a millenniumi év? Elsősorban azt, hogy egy kis nemzet a népek tengerében ezer évig — sokszor kilátástalanul küzdve függetlenségéért — megtartotta államiságát, megőrizte nyelvét és hitét. A nagy, évezredes léptékek mellett azonban e mostani tavaszon egy tíz évvel ezelőtti eseményre is emlékeznünk kell: egy évtizede járulhattunk ismét szabad választások keretében az urnákhoz. Roppant jelentőségű, sorsfordító esztendő volt, még akkor is, ha mindezt több tényező — a szocialista rendszer gazdasági csődje, a kommunista-ateista ideológia morális válsága, a Szovjetunió összeroppanása — együttesen tették lehetővé. 1990 tavaszán a magyar nép döntött. Elege lett a monolitikus, perspektíva nélküli egypártrendszerből, elege lett a hazugságokból és féligazságokból, a kávéskanállal mért szabadságjogokból: elege lett a zsákutcából. 1990 tavaszán a szabad és demokratikus választásokon aztán a nemzeti-konzervatív-kereszténydemokrata erők diadalmaskodtak. Jobbközép koalíciós kormány alakult, átvéve a bukott rendszer totális csődjét: az eladósodást, a kiúttalanságot, a külpiacok öszszeomlását, az erkölcsi és gazdasági káoszt. 1989-90 reménysége, hite, jövőbe vetett bizalma, várakozása és kitapintható feszültsége mindannyiunkba belevésődött. Hangulatára, hihetetlen lendületére ma is emlékszünk. Ilyen alkalmak ritkán adódnak, csupán akkor, amikor egy nép, talán ha tudta nélkül is, de történelmet ír. Egy évtizeddel ezelőtt napi társunk volt a történelem. Tíz év eltelt. Az átalakulás kínkeserves folyamatait, vitathatatlan ellentmondásait és igazságtalanságait a magyar társadalom megszenvedte. Mindeközben a választópolgárok még két ízben szavazhattak. Sokatmondó tény, hogy a rendszerváltozás három szabad választása után kétszer is jobbközép kormány alakulhatott a választópolgárok akaratából. És fordítsuk meg a tételt, hogy kimondjuk azt, amit a baloldali véleményformálók oly szívesen elhallgatnak: a rendszerváltozás három szabad választásán az egykor szocializmust építők és ma szociáldemokráciát hirdető baloldali erők kétszer is elbuktak. Ebből pedig az következik, hogy hazánkban a négy évtizedes ateista diktatúra ellenére a keresztény-konzervatív eszme- és értékvilág ma is meghatározó és pólusképző erő. Mit üzen számunkra mindez? Elsősorban azt, amit Antall József miniszterelnökünk a halálos ágyán mondott ki: a keresztény Magyarországért küzdöttem, mert csak ennek van jövője. Ez a kijelentés nem csupán egy államférfi bölcsessége, nem csupán egy tudós történész tapasztalatainak összegzése és fajsúlyos megállapítása. Több annál. Útmutatás, kijelölt cél, azaz feladat az ezredvég globalista káoszában. A néhai miniszterelnök tudta, hogy a kereszténység kétezer éves igazságokat hirdet. És ezek nemcsak igazak, hanem működőképesek, azaz rendszerező és megtartó erők is. Tíz évvel ezelőtt napi társunk volt a történelem. Lehetőséget adott. Éltünk ezzel a szabadsággal? Örültünk a szabadságnak? Egyáltalán – megkaptuk a szabadságot? Olyan kérdések ezek, amelyekre talán csak a nagyböjt csendje és befelé fordulása adhatja meg a választ. Különösen akkor, ha ez a nagyböjt egyben szentévi és millenniumi is. Székely Ádám |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
