A szenvedő Messiás követése
Hivő keresztények számára a legalapvetőbb kérdés, amelyet újra meg újra fel kell tenniük maguknak: Ki nekem Jézus? A kérdésre adott válasz persze nemcsak bizonyos hittételek „tananyagszerű“ elismétlését foglalja magában, hanem ezek személyes, életformát alakító elmélyítését és meggyőződéssé tételét is. A mai evangélium éppen erről az „elméleti“ és „gyakorlati“ hitvallásról szól.

.
A nemzet színháza, vagy csak épület?

Színjátszásunk hajdani nagy öregjei nyugtalanul foroghatnak sírjukban. Az a szégyenletes és sokszor érthetetlen huzavona, rosszindulat és maga az ellenséges légkör, amely az új Nemzeti Színház (és a jelenlegi átszervezése) körül zajlik napjainkban, alig-alig dolgozható föl magyar szellemiségű ember számára.

Mintha a ’60-as évek közepén bekövetkezett színházrobbantás folytatódna eszmei síkon. Számosan – hivatalos részről is – közömbösen vagy gyűlölködő hangnemben nyilvánulnak meg e színház múltjával és jelenével kapcsolatban. Az egyik híradás szerint egyetlen – a helyszíntől távol élő – személy tiltakozó jelentkezését is számon tartják az új színház alapjainak lerakása idején az építéssel szemben. Valami görcsös ellenállás munkálkodik sokakban: minek kell egyáltalán Nemzeti Színház?

S itt nemcsak a nemzeti szellemet lebecsülő személyek áskálódásáról, aknamunkájáról van szó. Úgy tűnik a kulturális kormányzat is tétova, bizonytalan s olykor dilettáns módon nyilvánul meg, amikor a Nemzeti Színház ügye kerül szóba.

Hogyan merülhet föl – még gondolatban is – hogy „befogadó színház” legyen ez a nagy múltú kulturális intézmény? Magyarra fordítva: nem állandó és a nemzet őrlelkét jelentő színész apostolok együttese terjesztené a magyar kultúrát itt, hanem váltakozó csoportok, mintegy „vendégjárásos” alapon adnák a kilincset egymásnak, minden központi, vezérlő gondolat és koncepció nélkül? Szomorú és lehangoló perspektíva ez.

S azok a rangos művészek, akik mindeddig büszkén hordták a Nemzeti Színház tagjaként a láthatatlan dekórumot, most egy „átkeresztelt”, mesterségesen előállított hibrid-színház alkalmazottai lehetnek – bizonytalan jövővel, hitükben és ambícióikban megrendülve.

Bizonyosak vagyunk abban, hogy Jászai Mari, Ódry Árpád, Somlay Artúr, Bajor Gizi, Tímár József, Abonyi Géza, Bihari József és Básti Lajos nem így képzelték el a Nemzeti Színház eljövendő éveit és évtizedeit.

Szeghalmi Elemér

A hazaszeretet könnyei
Könyörgés a magyarságért Tihanyban
"Személyes tapasztalatom – írta Orbán Viktor —, hogy aki az országért imádkozik, az nem politikai divatokat követ, hanem az egész nemzetre tekint.”

A vallás és a sport
Gondolatok az olimpia előtt
A lelki kultúra, konkrétan a hit, az egyházhoz tartozás és a testkultúra, a sport kapcsolatrendszere is egyike azon területeknek, amelyek történéseiből, fejlődéséből a diktatúra évtizedei alatt kimaradtunk. A második világháborút követően, különösen a hatvanas évektől kiteljesedő olimpiai mozgalom – a klasszikus mondás jegyében: imádkozzunk, hogy ép legyen a testünk és ép legyen a lelkünk – figyelmet fordított a kiváló versenyzők lelki életére is.