|
Száz éve született a kis herceg írója
Antoine de Saint-Exupéry száz évvel ezelőtt a franciaországi Lyon városában született. Kevesen tudták róla, hogy főúri, grófi családból származott. Édesapja, Jean de Saint-Exupéry fiatalon, 41 éves korában az örökkévalóságba költözött. Özvegy édesanyjára, Marie Boyer de Fonnscolombe-ra hárult öt gyermekének felnevelése, taníttatása. Édesanyja átlagon felüli festészeti és zenei tanulmányokkal rendelkezett. Buzgó hívőként a római katolikus egyházközségnél karitatív szolgálatot teljesített. (Matróna kort ért meg, 1972-ben 97 évesen hunyt el.)
Az ifjú Antoine tanulmányait Lyonban, és a svájci fribourgi kollégiumban folytatta. Irodalmi tehetségét franciatanára Launey apát fedezte fel. 1914-ben Egy kalap története című pályamunkájával elnyerte az év legjobb francia dolgozatáért járó jutalmat. 1917-ben érettségizett. A párizsi Szent Lajos Gimnáziumban készült a tengerészeti főiskolára, de a felvételi vizsgája nem sikerült. Ezt követően egy évre a Képzőművészeti Főiskola építészeti fakultására iratkozott be. 1921 áprilisában bevonult katonának a Strasbourgban állomásozó 2. vadászrepülő ezredhez, ahol megtanult repülni. Tisztnövendékként Casablancába került, majd a Le Bourget repülőtérre, mint alhadnagy. Leszerelését követően hivatalnok, kereskedelmi utazó lett, és irogatott. 1925-ben jelent meg első elbeszélése, a L`Aviateur (A pilóta) az egyik folyóiratban. 26 éves korában szerezte meg a kereskedelmi pilóta képesítést. 1926 októberétől az első francia légitársaság alkalmazta Toulouse-Dakar, Dakar-Buenos Aires járatain pilótának. Kvalitásai folytán két évvel később ő lett a szaharai állomás főnöke. 1923-ban a marokkói Cap Jubyban írta első regényét, a Déli futárgépet, mely 1928-ban jelent meg a Gallimard kiadónál. Ebben ezt írta: „Az embert nem a külső tények, hanem öntudata teszi győztessé vagy legyőzőtté”. 1929-től 1931-ig az Aeroposta Argentína légitársaság igazgatói tisztségét töltötte be. 1931-ben Agayban, a riviérai fürdővárosban polgári és szentségi házasságot kötött Consuelo Suncinnal. Repülőútjain bejárta az egész világot. Viszontagságos élményeiről az 1931 őszén megjelent Vol de Nuit (Éjszakai repülés) című könyvében számolt be. Egyedülálló, utánozhatatlan feszültséget adott a föld és a levegő közötti mozgás ábrázolásával. Ez a két szint kölcsönhatása, egymástól függősége, egybejátszása, harmóniája tette egységessé regényét. Munkájával kiérdemelte az egyik legrangosabb irodalmi díjat, a Prix Féminát. Az Éjszakai repülés-t 1934-ben filmre vitték, 1938-ban Luigi Dallapicolla operát írt belőle. 1935-ben világrekordot akart felállítani a hosszú távolságú repülésben. Párizsból Saigonba tartott. A repülőgép műszaki hiba folytán Kairótól 200 km-re a sivatag homokjába lezuhant. Három napig víz nélkül volt míg egy karaván ráakadt és megmentette az életét. 1936-ban fogott hozzá a Citadelle (Citadella) című monumentális munkájába. Vezérgondolata, hogy az élet elpusztulhat, de amit másokért alkottunk, az megmarad. Exupéry a Bibliában az erkölcsi törvények sziklaszilárd foglalatát látta. A keresztény etika volt számára a mérték. 1938-ban megkísérelte, hogy New Yorkból Punta Arenasba, a földkerekség legdélibb városába repüljön. Guatemala fölött 1938. Február 15-én a City Airport közelében 14 000 km-es repülőút megtétele után lezuhant. Nyolc töréssel túlélte balesetét. Repülőgépen New Yorkba szállították. Lábadozása közben dolgozott újabb művén a Terre des Hommes-en (Az ember földjén). Munkája 1939 februárjában jelent meg és elnyerte a francia Akadémia 5000 frankos regénynagydíját, majd a mű az USA-ban a „Hónap könyve” és 1940-ben az „Év könyve” megtisztelő címeket is kiérdemelte. Saint-Exupéry pilótai szolgálata, írói alkotásai mellett 1940-ig 18 újítással is jelentkezett a repülés biztonságosabbá tétele érdekében. 1939 telén írta a szívéhez nőtt könyvét a Le Petit Prince-t (A kis herceget) – melyet későbbi évtizedekben a világ 110 nyelvére fordítottak le. Művének minden lapja vád az olyan ember ellen, akinek „nincs gyökere”, aki „elembertelenítette” magát. A benne fogalmazott moráletikai tanítás mindig időszerű marad. Munkájában parabolákban beszél arról, hogy ki kell törni a magányból, gyengédségen alapuló kapcsolatokat kell teremteni, s így közel kerülni egymáshoz, mivel másképpen nincs értelme az életnek. 1940. június 2-án a francia légierő vezérkari főnöke példamutató bátorságáért, kötelességtudatáért Saint-Exupéry kapitánynak odaítélte a pálmaággal ékesített hadikeresztet. 1940 decemberében tartalékos állományba helyezték. 1941 nyarán Jean Renoir világhírű filmrendező kaliforniai villájában a Pilote de Guerre (Harci pilóta) könyvén dolgozott. 1942 február végén megjelent művében a felelősséget állítja középpontba. 1943 februárjában New Yorkban került kiadásra, majd 1944-ben a francia Gallimard is megjelentette a Lettre á un otage (Levél egy túszhoz) c. munkáját. Ebben írta: „Az emberben először csak vágy él a melegségre. Azután haladva megtalálja az utat, mely a tűzhöz vezet”. Posztumusz kiadták édesanyjához (Lettres á sa mére, 1955) és ifjúkora kortársához, Renée de Saussine-hez (Lettre de jeunesse, 1953) írott leveleit. 1956-ban pedig megjelent novellái, riportjai Un sens á la vie (Az élet értelme) címmel. Életének utolsó 15 hónapja az Algírba való érkezésével kezdődő korszak örökös küzdelme. Később Marokkóba utazott De Gaulle és Eisenhower tábornokok közbenjárására ismét repülhetett. 1944. május 16-án érkezett Szardínia szigetére. Ott írta a „Levél egy amerikaihoz” c. művét. Teljes terjedelemben az Air France légitársaság folyóiratában 1973-ban jelent meg. Ebben mélységes aggodalmát fejezi ki a jövőért, melyet megérzése szerint az üzletemberek fognak diktálni. 1944 júniusában kilenc sikeres bevetést hajtott végre egységénél gépével. 1944. július 31-én reggel 8 óra 45 perckor is felrepült, majd gépe végleg eltűnt a Földközi-tenger napfényes égboltján. Marseille közelében a Frioul sziget partjai mentén mintegy 100 méteres mélységbe zuhant. Repülőgépének romhalmazából egyenesen Isten elé jutott, akit műveinek mélyen szántó gondolata által hirdetett: „Tudd meg, hogy Isten, ha egyszer megjelensz előtte, nem ítél, hanem fogad. Az ember meghal az otthonáért, de nem egy halom kőtörmelékért, sem pedig közönséges tárgyakért. Meghal az egyházáért, de nem a kövekért. Meghal az emberért, de nem a tömegért. Az emberek iránt érzett szeretetéből hal meg, amely a közösség alappillére. Meghal valamiért, amiért érdemes élni”. Szellemi testamentumát a Citadellá-ban már jó előre megfogalmazta: „Nem kell siránkoznunk Isten kebelébe való megtérésünkön, sem szeretteink távoztán. Mert ha tiszteljük emlékét, az eltávozott jobban jelen van és hatalmasabb az élőnél.” 1944. november 3-án De Gaulle tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka, az ideiglenes kormány elnöke a pálmaággal díszített hadikereszttel tüntette ki, post mortem, megkapta a Becsületrendet is. Dicső haditetteit Korzikán a Bastia melletti Porettában emlékoszlop hirdeti. 1965. szeptember 17-én a párizsi Pantheonban özvegye, Consuelo Suncin és édesanyja, Marie asszony jelenlétében emléktáblát helyeztek el tiszteletére. Egyéni példája imponáló. Párizsban, Madridba, Rómában példakép marad az irodalmat és a technikai tudományokat tanuló ifjúságnak. Antoine de Saint-Exupéry megtestesítője volt az írónak, humanistának, pilótának, moralistának és a technikai újítónak, és mindenekfölött a Lélek embere volt. Halász Bálint |
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|