Tudatosítani az értelmiség felelősségét

Több mint kilencven ország egyetemi dolgozóinak jubileuma szeptember második hétvégéjén, ünnepélyes pápai szentmisével zárult Rómában. Magyarországot közel huszan képviselték. Köztük volt Várnai Péter, egyetemi lelkész, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye ifjúsági referense is.

Mit jelent ma, Magyarországon egyetemi lelkésznek lenni?

— Tíz évvel ezelőtt két utat láthatott, aki az egyetemeken lelkipásztorkodással kezdett foglalkozni. Az egyik azt jelentette: újabb lehetősége nyílt a katekézisnek. A másik pedig azt, hogy törekedjünk arra, hogy a szakma és a hit kapcsolatára építve keresztény elkötelezettségű, jól képzett szakemberek kerüljenek ki az egyetemekről. Tíz esztendő eltelt, saját és társaim tapasztalatára építve mondhatom, ma egyik út sem járható. Az első az egyetem falain belül téves elképzelés volt. A kollégiumok világa sokkal nyitottabb és elkötelezettebb. A második helyesnek tűnik, de jelenleg nagyon nehezen járható. A fiatalok kultúrája, érdeklődése olyan mértékben változik, hogy szinte lehetetlen követni azt.

Ez azt jelenti, hogy reménytelen az egyetemi lelkészek munkája?

— Távolról sem. Utakat keresünk, a lehetőségeket próbáljuk kihasználni. Saját tapasztalatom, hogy a fiataloknak a személyes kapcsolatokra, a közösen megélt élmények adta közösségre van a legnagyobb szükségük. Megtanultam, hogy a legjobb előadásra, a legfelhívóbb plakát sem éri el azt a hatásfokot, mint a személyes meghívás. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán — ahol lelkész vagyok — a folyosókon, a büfénél papi civilben lehet legjobban a pasztorációt végezni. Van, aki még azt se tudja, miféle inggallér van rajtam. Neki onnan kell kezdenem. Van, aki örül, hogy valakinek fontos volt az ő személye, és elbeszélgetett vele. Van, aki pár mondat után eljön az általam szervezett eseményekre, érdeklődő, sőt lelkes résztvevőjévé válik az egyetem liturgikus életének.

A Rómában tartott jubileumi találkozó segített az otthoni problémák megválaszolásában?

— A Szentatya hároméves felkészüléssel segítette a mostani találkozót. Szempontokat adott, melyek már komoly segítséget nyújtottak a munkában. Alaposan megbeszéltük a katolikus egyetemekről szóló pápai bullát. De még régebbre nyúlik vissza a felkészülés, hiszen minden, az egyetemmel kapcsolatba kerülőnek is szól a „Christifideles laici” kezdetű, szinódus utáni apostoli buzdítás, amely a világi hívőknek az egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről szól. Ebben a Szentatya az egyén spirituális elkötelezettségéről, a hitvalló életről, az egyházban való szocializálódásról, a szolgálatról, mint hitelességről s az egyház hite szerinti társadalomformáló életformáról beszél.

A mostani jubileumi találkozó hasonló témákkal foglalkozott. Előadások hangzottak el az emberi személyről és méltóságról a biológia, a történelem és az antropológia tudományának szemszögéből, a legújabb kutatási eredmények figyelembevételével.

A mai, posztmodernnek nevezhető társadalmakról is szó esett. Az előadók megfogalmazták, hogy sok szempontból az egyént, etikát, hitet, erkölcsöt kérdőjelezik meg a tudomány „eredményei“, mint például a klónozás, az információ-robbanás, vagy az emberi szabadságjogok parttalan hangsúlyozása. A „modern aszkézis“, az „etikai vészfék“ — az önkorlátozás lehet. Tudnunk kell, hogy sok mindent megtehetünk, de nem minden szolgálja javunkat. Szakemberek szóltak arról is, hogy a tőkefelhalmozás olyan méreteket öltött, amelyben a pénz termelése a legfőbb mozgatórugó, hogy a világ egy részében a pénz a törvényhozó, mint az új mózesi kőtábla.

Egyetemi tanárok, adminisztrátorok, lelkipásztorok, hallgatók imádkoztak együtt, hallgattak meg előadásokat, nemcsak Rómában, de más egyetemi városokban, így a legősibb, a bolognai egyetemen is. Mi a végkövetkeztetés? Le lehet szűrni valami tanulságot?

— Egyértelműen. A kinyilatkoztatás fényében kell megtalálni minden szakmával a dialógust. Annak kell a vezérfonalnak lennie, annak kell a kérdésekre válaszolnia. Ha az orvos, a jogász, a közgazdász, vagy bármely szakma művelője figyel a kinyilatkoztatásra, az egyház hite szerint él, a világ lesz jobb, az emberek lesznek boldogabbak. Ezt az értelmiség felelősségéről szóló üzenetet viszem haza Rómából. Akik itt voltunk, feltöltekeztünk, otthon ebből adhatunk át majd másoknak is. Szent Péter széke közelében újból megtapasztalható volt: a sokféle érték között a Lélek egységesítő erejére van szükség. Őrá figyelve lehet kilépni a magyar írástudóknak, gondolkodóknak a szekértáborokból és szolgálni, kutatni, tanítani — Isten-ember kettős hűségében.

Bókay László

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu