 |
 |
 |
 |
2000.
szeptember 17. |
Nem
tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak
egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!
(1Kor 9,24) |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Mennyei kenyér „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Jn 6,41Az Úr Jézus „Életnek”, „Világosságnak”, „Útnak”, „Igazságnak” is nevezte magát. Mindezekkel nem sokat törődtek az emberek, mert ezek nem problematikus dolgok számukra. Olyan adottságok, melyekért nem kell naponta megküzdeni. A kenyér azonban mindennapi gondja az embernek. A Sátán pedig azt sugalmazza, hogy az egyetlen gondunk legyen, mással ne is törődjünk. Valóban a világ számára a gazdasági kérdés mindent megelőz. Kétségtelen, hogy testünket - habár a lélek élteti -, de az anyagi világgal való kapcsolat által. Ez a kapcsolat, egészen általános értelemben a „kenyeret” jelenti. A kenyér jelentőségének hangsúlyozását csak megköszönhetjük az éles elméjű Sátánnak, ha azt helyesen értelmezzük és a természetfeletti élet kenyerére alkalmazzuk. Ez az, ami elsősorban szükséges az élet üdvösségéhez. A krisztusi életet is kenyér által élteti a Lélek, éspedig a Krisztussal való kapcsolat „kenyere” által, mely az Ő Szent Testének és Vérének tápláléka. Lelkünk édesanyjának mindennapos gondja e táplálék megszerzése a lelkek számára. Vallási életünk középpontjában áll az Eukarisztia. Erőfeszítéseink ennek megszerzésére, biztosítására irányulnak. A mennyei kenyeret is arcunk verítékével keressük. Az ószövetségi írók ügyeltek arra, hogy Istent semmivel se azonosítsák. Ő a Teremtő, aki gondját viseli teremtményeinek. Mózes korában például a Frigyláda volt az egyedüli konkrét (fizikai) dolog, ami közvetlenül Isten jelenlétére mutatott, de ez nyomtalanul elveszett. Az embernek az a gondolata támad, hogy ez az eltűnés egy jelzés, hogy Isten: lélek. Ennek azonban ellentmondanak az újszövetségi iratok, mert ezek egybehangzóan azt állítják, hogy az idők teljességében isten emberré (hússá) lett. Ez a fordulat alapjaiban forgatja föl az eddigi „rendet”, hiszen a megtestesült Isten (a Fiú) körültekintve a világban elkezdi azonosítani magát a tanítványaival, a gyöngékkel, a semminek látszókkal és végül a kenyérrel és a borral is. Szinte érthetetlen ez a változás, de csak addig, amíg nem vetünk egy pillantást a ”másik” oldalra. A gonosz az első perctől arra törekszik, hogy minden lelki rezdülésünket megkísértse és a cselekedeteinkben testet öltsön a bűn. Vágyaink, álmaink a bűnben „lélektelenné” lettek és minket a halál fiaivá – földdé és porrá- tettek. Először is a gonosz botot adott a kezünkbe, hogy egymást agyonverjük vele. Majd rávett, hogy pénzzé tegyük egymást és ezzel fölmérhetővé tett minket, a lelkünket is. A módszerek és a részletek koronként változtak, a lényeg azonban érintetlenül maradt: a gonosz a világ fejedelmévé lett. Hatalma a szenvedés, a pusztulás és a halál következtében minden „dologra” kiterjedt. Ebből a nyomorult helyzetből csak a Megváltó talált kiutat. Egy olyan tettet vitt végbe, amiben a gonosz nem képes részt venni. Ez az engedelmes és önfeláldozó szeretet, amit a szentmiseáldozatban hagyott ránk. Az Oltáriszentség szentírási neve – mennyből alászállott élő kenyér- voltaképpen arra utal, hogy a szemek elől elrejtve a kenyér „mélyén” valóságosan jelen van az a Szeretet, aki nem e világból való. Aki ebből a kenyérből – Isten szeretetéből- él, az a cselekedeteiben arról tanúskodik, hogy nem a világ, hanem az Atya vonzásában él. fl-gj
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
