1950-ben Magyarországon 23 férfi szerzetesrend működött 2582 fővel és 40 női szerzetesrend 8956 fővel – 636 kisebb-nagyobb rendházban. A kommunista vezetők felismerték a szerzetesrendek szervezeti felépítéséből származó lehetőséget: míg az egyházmegyés papságot csak egyenként ritkíthatják, a szerzetesrendek, mint önálló közösségek, teljes egészében likvidálhatók, egyszerű jogszabállyal megszüntethetők, s ezáltal egyetlen tollvonással tízezernél több úgynevezett egyházi aktivista tevékenységét tehetik lehetetlenné a hívek körében.

A nyugati és déli határ mellől 1950. június 9.-ről 10.-re virradó éjszaka mintegy kétezer szerzetest szállítottak el, sokszor csak néhány percet hagyva a készülődésre, embertelen körülmények között. Ez az esemény volt az állam utolsó lépése, hogy a püspököket tárgyalóasztalhoz kényszerítse. A diktatúra ezzel a stratégiával tökéletesen elérte célját, a végső megoldást.

A hatalom akkor úgy vélte, a szerzetesség eszménye mindörökre elhamvad. De a hamu alatt a parázs izzott. A szerzetesek nagy része a negyven év megpróbáltatásait fogadalmához hűen viselte. Rendházaiktól távol a civil életben is kovásszá váltak. Neveltek, ápoltak, segítettek. Családokban, közösségekben, ahol befogadták őket, vagy ahová vezette őket a Gondviselés.

A katolikus oktatást negyven esztendőn keresztül mindössze a négy, töredékeiben megmaradt szerzetesrend által működtetett nyolc gimnázium fémjelezte. Az itt végzett diákok zöme derekasan megállta a helyét az életben.

A rendszerváltozást követően szerzetesi intézmények újjászerveződtek, megindult a egyházi oktatás. Amíg negyven éven át nyolc katolikus, egy-egy református és zsidó gimnázium működött csupán, addig ma az egész oktatási rendszer mintegy öt százalékát teszik ki az egyházi oktatási intézmények az óvodáktól az egyetemig.

Ezeréves keresztény történelmünkben a szerzetesség állandó jelenléte és munkálkodása felbecsülhetetlen szolgálatot tett nemzetünknek. Évezreden át hordozói az egyetemes kultúrának és művelődésnek, tanítói és ápolói a nemzetnek, ha kellett, fegyvert is fogtak a hazáért, ha kellett üldözötteket mentettek, lejegyezték a múlt eseményeit és utat mutattak a jövőbe. Szellemiségüket hordozzák és kezük munkáját magukon viselik az évszázadok.

Hazánkban 30 férfi és 57 női szerzetesrend újult erővel munkálkodik. Az idős nővérek és testvérek visszatértek közösségeikbe és születnek az új hivatások. Oroszlánrészt vállalnak az oktatásban, a szociális és karitatív munkában. Irányítják az építkezéseket, istápolják a rászorulókat, teszik mindazt, ami lelkiségükből fakad, s teszik mindezt a társadalom javára.