Nyugat lettünk? (I.)

A nyolcvanas évek vége felé két lány beszélgetett a villamoson. Az egyik csillogó szemmel mesélte a másiknak: „Tudod, mikor a Mc Donald’s-ban voltunk, minden ragyogott és mindenki mosolygott. Igaz, hogy egy hamburger ötvenhat forint volt:

Látszott rajta, hogy szerinte különleges élményben volt része. Ez volt az első ilyen gyorsétterem a fővárosban és aki át akart élni egy kis „nyugatot”, az sietett a megnyitás után megszerezni ezt az élményt.

Később azután rövidesen betört a nyugat minden áldásával és átkával.

Áldásának nagyon örültünk, lélegezvén a teljes szabadság levegőjéből. A köztársasági elnök ünnepélyes beiktatásakor, ahogy néztem a televíziót, nekem is elhomályosodott a szemem: ez már a mi elnökünk. Szabadon lehetett nyilatkozni, írni, lehetett vállalkozni, új ötletekkel üzleteket kötni. Lehetett nyilvánosan bírálni még a kormányt is. Megindult az addig betiltott szerzetesrendek élete, új egyházi iskolákat alapítottak, új templomokat lehetett építeni, ifjúsági egyesületeket létrehozni és működtetni. Mindezekre már régen vártunk…

De… azután jött más is!

Mi magyarok évtizedeken át csodáltuk a gazdag nyugatot: az ugráló neonfényekkel kivilágított főútvonalakat, a fényes kirakatokat, az elegáns ruhákat, az „álom-autókat”, az újabb és újabb technikai csodákat. Emellett szemünk elől elsiklott a munkanélküliség, a nyomor, a hajléktalanok sokasága, a sztrájkok és a tüntetések. Most tehát, amikor betört hozzánk a nyugat minden átka, csak csodálkozunk és botránkozunk. A kábítószer-csempészés és -fogyasztás nálunk is megjelent. Utcai lövöldözés pedig, amit eddig csak filmből láttunk, most nálunk is előfordul. Az „örömlányok” sorfalat állnak a nagykörút egyes részein és ha krimi témákat keresünk, csak a napi sajtót kell forgatnunk.

Sokan visszasírják az „áldott kádári időket”, biztos megélhetési lehetőségével, közbiztonságával együtt. Szerény véleményem az, hogy a szabadság olyan kincs, amelyért érdemes küzdelmeket, nehézségeket vállalni a jelenben a jobb jövőért. Nem osztom azok felfogását, akik inkább rabságban élnek, de legalább a „húsos fazekak” mellett ülhetnek és nagyokat ehetnek. Inkább Petőfi Sándor véleményét osztom, aki A kutyák dalában a talpnyalók jellemzése után A farkasok dalában így énekel:

„Fázunk és éhezünk- S átlőve oldalunk,

Ha valaki pedig megkérdezi, hogy nincs-e harmadik út? A kereszténység azt feleli erre, hogy igenis van. De ennek kidolgozása nehezebb, mint a diktatúra végrehajtása, amely lényegében a kizsákmányoláson alapul. Nehezebb dolog a demokrácia fenntartása, amely a szabad versenyen alapuló piacgazdasággal jár együtt és így voltaképpen az érvényesülési és a birtoklási ösztön a motorja. Jobban megérted ezt, ha figyelembe veszed, hogy a legjobb politikai és gazdasági rendszer is csődöt mond, ha az egyének, akik működtetik, azok korruptak, harácsolók és kizsákmányolók. Az embereket kell tehát jobbítani. Ez pedig hosszabb folyamat. A végén azonban kijön a jobb eredmény. Nyilvánvaló, hogy jobb emberekkel ugyanazt a rendszert kevesebb selejttel lehet működtetni.

(Folytatjuk.)

–erdővégi –

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu