 |
 |
 |
 |
2000.
szeptember 17. |
Nem
tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak
egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!
(1Kor 9,24) |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Az egyháznak „be kell kiabálnia” Beszélgetés a hetvenéves Gyulay Endre szeged-csanádi püspökkel
Püspök urat politikai szempontból
a legnehezebb időben, 1953-ban szentelték pappá. Miként élte ezt meg?
— Két dolog segített: egyrészt az 1948-ig a jezsuitáknál kapott nevelés a szegedi szemináriumban, különösen páter Hunya Dániel hatása. Önismeretre, komoly lelki életre nevelt bennünket tudásával, életpéldájával. Másrészt az 1948-ban indult évfolyam hét tagja egymást formálva, erősítve élt. Tanyai lelkipásztorként kezdte működését, majd később a szegedi szeminárium spirituálisa lett. Tizenegy év után saját kérésére megvált ettől a föladattól, s plébánosként szolgált tovább. A hatalom megkörnyékezte-e Önt ezen idő alatt? — Az áthelyezések az Állami Egyházügyi Hivataltól (ÁEH) függöttek, formailag azonban a főpásztor hozta meg a döntéseket. Hogyan működött ez? Domaszéki plébános koromban ünnepeltük a templom építésének huszonötödik évfordulóját. Meghívtam az akkor még szabadlábon lévő egykori jezsuita tanárokat, s a püspök úr misézett. Ez volt Szent István vasárnapján, s négy napra rá, csütörtökön már kézhez kaptam az áthelyezésemről szóló iratot. Bementem a püspök úrhoz, s mondtam neki: bárhová megyek, ahová küld, csak nem értem, hogy vasárnap az én asztalomnál együtt ültünk, s még csak említést sem tett az áthelyezésről. Hamvas Endre erre így válaszolt: Nézd fiam, van, amit az ember vasárnap még nem tud, kedden pedig már aláír. Világossá vált, hogy ez nem az ő elhatározása, hanem az ÁEH akarta így „meghálálni” az ünnepséget. Ugyancsak Domaszéken történt: fölkeresett az ÁEH egyik vezetője, s néven nevezte az egyik idős szomszéd plébánost, mondván, nekik fiatalokra van szükségük a békemozgalomban, nem öregekre. A békepapság nem az én vonalam, feleltem, mire igyekezett hatást gyakorolni rám: nem muszáj domaszéki plébánosnak lenni. Erre megkérdeztem: mikor költözködjem? Ha a püspök küld, nincs semmi akadálya. Ezzel a lelkülettel nemigen tudtak mit kezdeni. Az 1961-es februári letartóztatásokra emlékszik-e püspök úr? — Engem nem érintett, de az évfolyamunkból többen kerültek – más-más időpontban – börtönbe: Katona Nándor, Lotz Antal és Dusik Péter. 1987-ben hogyan tudta meg, hogy kinevezik püspökké? Akkoriban még az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulása kellett ehhez. — Az egyik nap Udvardy József püspök úr Budapestről érkezett haza Szegedre, s azonnal hívatott. Közölte velem, hogy délután három órakor jelentkezzem Budapesten az Átrium Hayett szállodában. Francesco Colasuonno érsek és John Bukovsky tartózkodott itt Rómából. Amikor odaértem, éppen egy fogadással egybekötött ebéd végén jártak, alig tudtam bejutni hozzájuk. Amikor a londiner segítségével ez sikerült, közölték velem, hogy a Szentatya püspökké szándékozik kinevezni. Vállalom? - kérdezték. Időt kértem, hogy végiggondolhassam. Tessék, gondolkozzon, mondták. Legalább fél percnyi időt kaptam, majd hozzám fordultak: még mindig gondolkozom? Végre sikerült valakinek a személyében megállapodni az állammal, ne mérlegeljek tovább. Erre nagy félelemmel, de igent mondtam. Az akkor már puhának nevezett diktatúrában a kommunista hatalomtól félt? — Ezt nem vettem komolyan. Püspökké szentelésem napján is elmondtam az ÁEH elnökének, Miklós Imrének a véleményemet: tisztelem Lékai László kis lépések politikáját, de a lépéseket meg kell gyorsítani. Két hét múlva szentelték érsekké Seregély Istvánt Egerben. Ezen alkalommal Miklós Imre hozzám fordult, s idézte korábbi szavaimat, hozzátéve: igen, igen, de a Vatikán még nem vonta vissza a kommunizmus kiközösítését. — A püspökségben a feladat nagysága töltött el aggodalommal. Papi pályafutása alatt tapasztalta-e, hogy a kommunista hatalom befurakodott a papi személyek közé is? — Számos paptársunkról pontosan tudtuk, milyen kapcsolatban álltak az ÁVO-val , az ÁVH-val, illetve az ÁEH-val, sokakról azonban nem voltak akkoriban ilyen ismereteink. A történeti hivataltól nemrégiben kikértem saját anyagomat. Mezőhegyesi koromban például öt — fedőnévvel rendelkező — különböző személy „vigyázott” rám, nehogy rosszat tegyek. A papság körében bizalmatlanságot, széthúzást keltettek módszereikkel a kommunisták. 1990-et követően hogyan lehetett az így keletkezett megosztottságon, bizalmatlanságon fölülkerekedni? — A mennyei Atya gondoskodott arról, hogy a nagyobb szájúak, vagy akik a hatalommal való együttműködésben aktívabban vettek részt, többnyire már odaát vannak. Azokat pedig, akik jelentéktelen szerepet vittek, vagy valamilyen módon belekényszerítették őket a csapdába, de ma tisztességgel dolgoznak, nincs értelme pellengérre állítani. Akik nagyobb plébánián szolgáltak, de inkább romboltak mint építettek, azokat megfelelő úton elhelyeztem oda, ahol már nem rombolhatnak, vagy ahol ráérnek gondolkodni az elmúlt dolgokon. Az egyházmegyében egy-két ilyen pap volt. 1990 óta hallani, hogy a másik oldalon álló lelkipásztorok, akik egyénileg vagy csoportosan markánsan ellenálltak a kommunista hatalomnak, s ezért rövidebb-hosszabb börtönbüntetést is szenvedtek, nem kapták meg azt a fajta elismerést, amelyet esetleg ők maguk vagy a hívek megérdemeltnek gondolnának. — Akik a pasztorációban még munkálkodni tudnak közülük, azokat olyan helyre tettem, ahol valóban dolgozhatnak. Két alkalommal – legutóbb, amikor a Szentatya Isten elé tárta az egyház kétezer év alatt elkövetett bűneit, hibáit, tévedéseit – elődeim nevében is bocsánatot kértem azoktól, akiket a korábbi főpásztorok esetleg úgy fogadtak, amikor kikerült a börtönből: fiam, nagy gondot okoztál nekem. A Szentatya kiengesztelődésével azonos vasárnapon az egyházmegye eddigi bűneit, hibáit, benne a püspök, akár a magam, akár elődeim dolgait Istennek megvallva kértem bocsánatot. Püspök úr hogyan látja, 1990 milyen helyzetben találta a magyar egyházat? Vannak, akik úgy vélekednek: lemaradt, nem készült föl időben a változásra. — Két fölkészületlenségi állapot jellemzi az utóbbi idők magyar egyháztörténetét. Az egyik az 1945 utáni évek voltak. Senki nem hitte akkoriban, hogy a magyar egyházat föl kell készíteni a katakomba egyházi létre. Hiányoztak a sejtszervezetek. Néhányan fölvilágosítást kaptak különböző helyekről, hogy hozzanak létre ilyeneket. A kiscsoportokat a kommunisták igyekeztek fölszámolni, de nem sikerült nekik. Nekem is mindvégig voltak ifjúsági csoportjaim. A másik fölkészületlenségi idő valóban 1990 táján jelentkezett. De ekkor nem is lehetett fölkészülni. Hogyan képezhettünk volna korábban katolikus pedagógusokat vagy politikusokat, ifjúsági vezetőket? Abban nem vagyok biztos, hogy azóta eleget tettünk a fölkészülésben, hogy utolérjük magunkat. A kisközösségek szerepét említette. Ide értendők a szép számmal létező lelkiségi közösségek is? — Igen, de őket az elszigetelődés veszély fenyegetheti. Olyan ez, mintha az élesztő be volna csomagolva. Hiába van akármennyi liszt körülötte, abból nem lesz kenyér. Ha a lelkiségi mozgalmak le tudják vetni magukról ezt a „csomagolópapírt”, akkor nagyon jó apostoli munkát végezhetnek. Pápai dokumentumokra is hivatkozva sokszor említik, hogy az egyház ne politizáljon. Gyulay Endre püspök arról is ismeretes, hogy gyakorta nyilvánít véleményt hazai közéleti ügyekben. Milyen lehet, milyen legyen az egyház és a közélet viszonya? — Két kifejezést kell megkülönböztetni: a pártpolitikát és a közéleti politikát. A püspököknek elsősorban kell rámutatniuk arra, ha nem erkölcsösen mennek a dolgok az országban. Az egyháznak „be kell kiabálnia”, ha azt látja, az ember értékét csak a születéstől fogadják el, előtte nem. Az egyháznak „be kell kiabálnia”, ha azt látja, hogy valaki havi egy milliót keres, más pedig tízezer forintból kell, hogy családostól megéljen, ami lehetetlen. „Be kell kiabálnia”, ha látja, hogy ez a mai társadalom antiszociális, amely nem becsüli meg az embereket. Az egyház nem fegyvert fog, nem forradalmat szít, hanem kritikát mond. Ez nemcsak joga, hanem kötelessége is. Mint ahogyan kinyilvánítja azt is, hogy az egyes pártok által képviselt elvek megfelelnek-e a keresztény elveknek vagy sem. Ugyanakkor nem állhat egyetlen párt mellé sem, mondván, ez a keresztény párt. A keresztény gondolkodást teljesen megvalósító párt ugyanis nem létezik. Visszaemlékszem a legutóbbi választások előtti időre. A budapesti Szent Margit Gimnáziumban öten vagy hatan adtunk elő, a sajtó két személyt emelt ki a résztvevők közül: Orbán Viktort és engem. Ő a Fidesz akkor frissen megjelent programját, én pedig az egy évvel korábbi szociális körlevelünket ismertettem. Ütköztettük egymással a két dokumentumban foglalt elveket, s világosan kifejtettem, mi a közös bennük, illetve a Fidesz miben tér el a keresztényi elvektől, hiszen – mint Orbán Viktor kifejtette — ők bizonyos szabadelvűséget akarnak vinni a társadalom életébe. Világunkat két eszmei, szellemi áramlat, a baloldaliság és a liberalizmus erőteljesen meghatározza. A Szentatya a közép- és kelet-európai országok felszabadulása idején figyelmeztetett: a kommunizmus ideológiája után nem a liberális kapitalizmus a szabaddá váló országok alternatívája. Ennek ellenére Magyarországot is az említett két ideológia hatja át – a kommunizmus baloldaliságnak nevezve él tovább —, s az egyházon belül, a keresztények között is jelentkeznek ezek az eszmék. Hogyan lehet a kereszténységgel a kommunista baloldaliságot vagy a liberálkapitalista szellemet összeegyeztetni? — Benne élünk a mindennapokban, s éppen ezért – mivel benne vagyunk – nincs rálátásunk. A liberalizmus – ha ezen szabadságot értünk – fontos kelléke az egyház működésének. A liberalizmus azonban nem a szabadságra, hanem a szabadosságra tör. A liberálisok például a kábítószer valamilyen formában való engedélyezését kívánják a szabadság nevében, ami csak látszólagos szabadság, de amellyel számos embert meg lehet nyerni. Nem gondolnak bele, miféle – az egyén életén túl a közösséget is romboló – káros hatások sora jelentkezik: a munkaképességben, az egészségügyi ellátás megterhelésével, a családi élet rombolásában stb. Ha a vizet nem vezetjük csőbe, hanem hagyjuk szétfolyni, abból senki nem jut ivóvízhez, mert pocsolya lesz belőle. Amikor az emberi jogokat megfogalmazták, az elvek mintegy kilencven százalékban megegyeztek a keresztény tanítással. A tíz százalék azonban nagyon is megkérdőjelezendő. Ha mi nagyobb körben hirdethetnénk meg a keresztény tanítás lényegét – kissé több helyet kapnánk a médiában, de éppen azért nem kapunk, mert más nézeteket vallók fizetik, s ezáltal uralják —, akkor világosabbá válnának a világnézeti különbségek az emberek előtt. Az egyház tanítása a legmodernebbek egyike, ha nem a legmodernebb, amely valóban jó az embereknek. Liberális vagy baloldali ideológiát, eszmét, erkölcsi meggyőződést követnek sokan, akik ugyanakkor kereszténynek vallják magukat. A liberalizmus vagy a baloldali ideológia – akár részleges — elfogadását valamiféle lojalitásként, keresztény gesztusként értelmezik. — Az ilyen emberek nem tudják, mi a kereszténység. Ez is egyik következménye az elmúlt évtizedeknek. Nem lehetek keresztény, ha nem fogadom el maradéktalanul a keresztény tanítást. Aki félig keresztény, az nem keresztény. Emberi butaság, ha nem tudja egy önmagát kereszténynek tartó ember, hogy mi tartozik a kereszténységhez és mi az említett ideológiákhoz. A másik oldalról pedig: beszéltem olyan emberekkel, akik magukat ateistának nevezték. Idővel kiderült, nem tudják elfogadni, amit Istenről hallottak. Csakhogy ezek olyan tételek voltak, amelyeket az egyház soha nem állított. Az emberek gyakran visszaélnek a szavakkal, amelyek nem a teljes fogalmat tartalmazzák. Püspöki működésében hogyan fogalmazná meg a következő évek programját? — Legalább ötven fiatal papra lenne szükségem, fiatalok csoportjaira, a lelkipásztorok mellett pedig olyan egyházközségi képviselőtestületekre, amelyek aktívan és a pappal együtt (esetleg nem ellene) munkálkodnak. Mozgalmas életre van szükség, amelyben az újraevangelizáció a valóság, s a hívek megértik, mit jelent kereszténynek lenni, s igyekeznek is aszerint élni. A magam módján mindezek megvalósítására törekszem, bár be kell vallanom, egyelőre nem sok sikerrel, de ha nem tennék semmit, talán még ennyi eredmény sem lenne. Elmer István
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
