„Teljesítmény”

Ez az egyik kulcsszava a mai világnak. Aki nem jól teljesít, elbukik a versenyben, tönkremegy. A teljesítményben gazdasági szükség- és törvényszerűség rejlik, az országokat is teljesítményük alapján mérik. A teljesítmény ösztönöz, a fejlődés egyik alapja.

Nagy kérdés, vajon az élet minden területére kiterjeszthető-e. Nem megnyugtató, ha az ember olyasmit hall, hogy a kórházi osztályok, a kórházak „teljesítmény-finanszírozottak”. Vajon mikor „teljesít” eredményesen egy kórházi osztály? Ha meggyógyít minél több beteget? Ha a gyógyult beteg azt mondja, emberi körülmények között töltötte napjait, hálás, mert a körülményekhez képest jól érezte magát? Ó, nem. A „teljesítmény” nem vonatkozik a betegekre. A beteg elenyészik a gazdaságosság mutatói között, amelyeket szorgos, hozzáértő szakemberek számolnak, s ha az „ágykihasználtság” a várt szám alatt marad, ha a gyógyszerfelhasználás” magasabb az előírtnál. Komoran vonják össze szemöldöküket, mert az a részleg „rosszul teljesített”. Nem azért, mert magas volt a halálozási arányszám. Nem is azért, mert a beteg szabályosan elmenekült, hiszen emberszámba se vették. A bevétel és a kiadás – ez a lényeg.

Hónapok óta olvasom az egészségügy válságával foglalkozó írásokat. Kívülállóként, de abban a tudatban, hogy bármikor érintett lehetek. Valamennyien azok lehetünk és leszünk. Ne adj’ Isten, drága gyógyszerekre lesz szükségünk. Félek, hogy a kórházban ezért utálni fognak.

Olvasom hát a cikkeket, tanulmányokat, és olyan érzésem támad, az egészség ügyével kapcsolatos megnyilatkozások nem az egészségről szólnak. Csak a pénzről, amiből nincs elég, s a hiány hátterében ritkán rejlik föl, hogy itt nem egy építkezés leállításáról, vagy befejezésének elhalasztása a tét, hanem sokkal, de sokkal fontosabbról, a nemzet épségéről van szó, s ha ez sérül, a temetők területét kell növelni.

Senkit sem szeretnék megbántani, nincs is jogom, okom erre. Én eddig csak önfeláldozó orvosokkal, egészségügyiekkel találkoztam. Attól az érzésemtől azonban nem szabadulhatok, hogy az egészségügynek nevezett konglomerátumban valamiféle ördögi körforgás tapasztalható. Aki az imént át mondott, most „bé” mellett kardoskodik. Az iménti tervek ellenzői most körömszakadtukig védelmezik nagyjából ugyanazt. És ez az „ugyanaz” nem a betegekről szól…

Olvasom a cikkeket. Nyilatkozik a gazdasági igazgató. A „kórház-menedzsment” (mi a csoda lehet ez?) egyik tagja. (És vajon hogyan aránylik az ő bérezésük az ápolónőkéhez és az orvosokéhoz?) A téma: a költségek csökkentése, az észszerűsítés. Hogy a betegségek miképp alkalmazkodnak ezekhez az egészségügyinek aligha nevezhető gazdasági szakkifejezésekhez, nem tudhatom. Csak valami öntörvényű járvány ne jöjjön!

Alig-alig olvastam olyan írást, amelynek keretében egy orvos nyilatkozott volna gyógyító munkájáról, arról, mi szükséges annak eredményesebbé tételéhez. Azt már tudom, mi nem szükséges. Sok kórházi ágy, drága gyógyszer, magasabb bérezés. De a szellemiekről, a tudás és az emberség megbecsüléséről nem esik szó. Botrányok, tüntetések, tiltakozások, petíciók. De ezek a politika tartományába tartoznak, nem az egészség vagy a betegség kérdéskörébe.

Olvasom, a családorvosnak nem érdeke kórházba utalni a beteget. Ez vajon a beteg érdekével is találkozik?

Olvasom, a betegnek az az érdeke, hogy az azonos hatású gyógyszerek közül a támogatottat, az olcsóbbikat írják föl neki. De mi van, ha nem az használ? Megbüntetik, mert a drága gyógyszert kell szednie? Szégyellje magát, és fizessen?

Olvasom, hogy x, meg y kórházakban megszüntették a csődhelyzetet. Egészen biztos, hogy csak a kórházak kerültek csődbe? …

Rónay László

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu