|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Orgonamegáldás Pécsett Ezeréves egyházmegyénk ünnepi előkészületének kiemelkedő eseménye volt, hogy január 25-én Mayer Mihály megyés püspök megáldotta a székesegyház felújított orgonáját. A pécsi székesegyház jelenlegi orgonáját első formájában Angster József pécsi orgonaépítő készítette. Ez volt Angster huszadik hangszere, mely először 1891-ben, a székesegyház Schmidt-féle átépítését követően ünnepélyes újrafelszentelésekor szólalt meg. A hárommanuálos, 46 regiszteres orgona 1910-ig működött. Ekkor az Angster orgonagyár a cég 700. opusaként a kor igénye szerint a regiszterek egy részének cseréjével és néhány regiszter manuális korrekciójával átépítette, 48 regiszteresre bővítette. Az első világháborús rekvirálás az orgonát szerencsésen elkerülte, így annak eredeti ónhomlokzata fennmaradt. Az 1970-es évek első felében Stach Mihály, az államosított, majd megszüntetett Angster orgonagyár szakembere vezetésével újabb átépítés történt: az orgonát 26 új regiszter beépítésével 4 manuálosra és 71 regiszteresre bővítették. 1997-ben a hangszerhez új, elgördíthető digitális játszóasztal és vezérlő elektronika készült, ezáltal az országban elsőként valósult meg a visszajátszó funkció. A 2000-es évek elejére az orgona szerkezete korszerűtlenné vált, elkerülhetetlen lett egy olyan szerkezeti átépítés elvégzése, amelynek során a teljes szerkezet és a sípanyag fele újonnan készül, míg az Angster sípanyag restaurálható része és az orgonaszekrény - műemléki előírásoknak megfelelő helyreállítás után - megmarad a hangszerben. Az átépítés teljes anyagi hátterének biztosítását a pécsi egyházmegye vállalta. Az ünnepi megáldáson részt vett Balás Béla kaposvári megyés püspök és a pécsi egyházmegye papsága. Az esti koncerten neves orgonaművészek léptek fel. Dergez Zoltán a pécsi Szent István-templom, Hock Bertalan, a Budavári Mátyás-templom, Köcsky Tibor a pécsi Szent Erzsébet-templom, Leányfalusi Vilmos, a kalocsai főszékesegyház és Szamosi Szabolcs a pécsi bazilika orgonaművésze. Fazekas Orsolya
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|