|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008 Március 14-e és 30-a között, immár 28. alkalommal rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált, amelynek három fő vonulatát a reneszánsz éve, az immáron tradícióvá vált Világok Találkozása, azaz a hazai és külföldi művészcsillagok közös fellépése, valamint Giacomo Puccini születésének 150. évfordulója adja. Több mint kétszáz kulturális esemény várja az érdeklődőket a főváros körülbelül hatvan pontján. A rendezvény programjaiban a reneszánsz évére való tekintettel mutatják be, többek között, Magyarországon először Pfitzner Palestrináját Peskó Zoltán vezényletével, nemzetközi énekesek és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A Nemzeti Filharmonikusok előadásában lesz hallható a francia Vincent d´Indy magyar történelmi témájú, Hunyadi Jánosnak emléket állító lovagi szimfóniája, a Jean Hunyade. A Micrologus együttes Királyok, szentek, vitézek című világzenei koncertje a Duna menti országok népdalai és népköltészete, valamint a nápolyi udvar reneszánsz zenéjének segítségével próbálja "lefesteni" a Hunyadiak és Aragóniai Beatrix portréját. A fesztivál vendége Mátyás király szülővárosa, Kolozsvár lesz. A várost képviselő művészek régi zenével, Bach és egy kortárs szerző műveiből szerkesztett orgonaesttel, kamaramuzsikával, valamint az Erdélyi passió ősbemutatójával szeretnék megörvendeztetni a hazai közönséget. A rendezvény ideje alatt négy helyszínen nyitja meg kapuit a Mátyás király és a magyarországi reneszánsz örökség elnevezésű impozáns kiállítássorozat, amely az udvar pezsgő kulturális életét, a XV. századi magyar könyvkultúrát, palotaépítészetet, továbbá a lenyűgöző kárpit- és ötvösművészetet mutatja be. A Világok Találkozása keretében lép fel R. Strauss és Beethoven egy-egy művével a Bajor Állami Zenekar Kent Nagano vezényletével, Leonidas Kavakos és Perényi Miklós az ez alkalomból Pinchas Steinberg dirigálta Budapesti Fesztiválzenekarral. Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok Bartók-estjén a Hegedűverseny szólóját Kelemen Barnabás tolmácsolásában hallhatjuk, míg A kékszakállú herceg várának szerepeiben Wiedemann Bernadett és Fried Péter tűnik fel. Fischer Ádám a Bambergi Szimfonikusokkal Haydn-, Mozart-, Dvorák-műveket ad elő. Sir John Eliot Gardiner, aki az utóbbi évtizedekben alapjaiban változtatta meg a zenéről való közgondolkodást, együtteseivel, az Angol Barokk Szólistákkal és a Monteverdi Kórussal Bach János-passiójával gazdagítja a programot. Magyar koncertszínpadokon ritkán elhangzó XIX-XX. századi francia műveket hallhatunk a Musiciens du Louvre előadásában. A jubileumi Puccini-ciklus keretében a mesternek olyan remekművei csendülnek fel, mint az Edgar, a Manon Lescaut, a Gianni Schicchi, a Bohémélet, de hallható lesz a szerző fiatalkori szerzeménye, a csodálatosan szép Messa di Gloria is. Puccini-áriákkal debütál hazánkban a világhírű tenor, Roberto Alagna. Az operánál maradva érdekességnek számít a Franciaországban élő, magyar származású Tihanyi László François Mauriac kisregényéből írt Genitrix (Anyaisten) című operájának magyarországi ősbemutatója a bordeaux-i Operaház előadásában. A kamarazenét kedvelőknek külön csemege lesz Maxim Vengerov varázslatos hegedűestje, a több mint ötvenéves Bartók Vonósnégyes koncertje, a Flash Trió debütálása, Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett Az Isten két arca című kuriózumnak számító előadása. A templomi koncertek közül kiemelkedőnek ígérkezik Fassang László és Szokolay Dongó Balázs estje, Gyöngyösi Levente Passiója, illetve a 2002-ben alakult, s azóta számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült Szent Efrém Férfikar ...Secundum scripturas... (...Az Írások szerint...) című előadása. b.z.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|