 |
|
 |
 |
A Vatikáni-Magyar vegyes bizottság munkájáról
A Magyar Köztársaság Kormánya és az Apostoli Szentszék delegáltjaiból álló egyeztető bizottság január 25-én közös nyilatkozatot adott ki. Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius, és Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Vatikáni-Magyar Vegyes Bizottság 2007. évi működésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az Apostoli Szentszék és a Magyar Köztársaság között 1997-ben létrejött megállapodás teljesülésének vizsgálata, illetve az alkalmazása során felmerülő problémák közös megvitatása érdekében, 2007-ben hat vegyes bizottsági ülésre került sor. A felek az állam és az egyház viszonyát érintő azon kérdések megvitatását kezdeményezték a megbeszéléseken, amelyek rendezése kiemelten fontos volt mind a két fél részére. A következő napirendi pontok kerültek elő: az egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények akkreditációs és regisztrációs problematikája, az egyházi fenntartású közoktatási intézmények finanszírozása és a kiegészítő támogatás módszerének meghatározása, a Katonai Ordinariátus helyzete, a szociális törvény tervezett módosítása, az szja 1 százalékos felajánlás és kiegészítésének metodikája. A kormányzati és a szentszéki oldal pozitívan értékeli a tárgyalásokat és továbbra is fenntartja azon véleményét, hogy a bizottság rendszeres működése elengedhetetlenül fontos a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti sikeres együttműködés érdekében - olvasható a nyilatkozatban.
|
 |
 |