Mérleg: a kereszt

Akár irodalmi példázat lehet, utópisztikusnak tűnő történet: Vidéket járó amatőr szociológus az egyik falu szélén arra lett figyelmes, hogy a temető példásan rendezett. Lenyomta a kovácsoltvas kapukilincset és belépett. Sorba vette a fehér kövekkel keretezett sírhalmokat. A fejfákon olvasni kezdte: N. A. élt tíz évig, Cs. L. élt hat évig és nyolc hónapig, és így tovább. Az keltette fel benne az érdeklődést: valamennyi sírjelzet gyermekkorra vall az életévekkel, legfeljebb még ifjúkorra. Valójában gyermektemetőről van szó? Bement a faluba, kérdezősködött, majd az utcán egy öreg házba kopogtatott. - Nem gyermektemető ez a mienk - hallotta a választ, hanem régi hagyomány követése. Nálunk az a szokás, hogy amikor már tudatánál van a nagyobbacska gyerek, naponta leírja, menynyi hasznosat tett - bármilyen kicsit. Az írott lapokat elteszik, mint afféle aranykönyvet, s amikor meghal a tulajdonosa, megszámlálják a napokat, amelyek a jótettek kisleltárai, és ezekből kijön az az évszám, hónap, amit valóban hasznosan töltött el az eltávozott földi életében. Ez kerül a sírkövére. Mert valójában ennyit élt. Így lehet nyolc, kilenc és fél éves és egyéb, ha kilencvenhét esztendősen hunyta is le a szemét.

Efféle adomát hallván-olvasván fölmerülhet: végül is lehetséges ilyen életleltárakat készíteni, hiszen a kereszténység története nem bűnökről, hanem építő cselekvésekről szól elsősorban. A mindig időszerű bűnbánati lelkület rengeteg energiát hordoz a jobbításra, és nem az egzisztencialista bölcselőnek kell igazat adni, aki kifejti: ha a jóság csupán egyetlen milliméterrel meghaladja a gonoszságot a világban, már nyert ügye van az emberiségnek. Aligha lehet így centizni! Jézus Krisztus keresztre szállása nem centi- és milliméterekkel meghaladást jelent, hanem a megváltást, amelyre nincs matematikai képlet, számolgatás. A matematikus-misztikus Simone Weil írja: "Ha minden jóra törő várakozásunkat egy dologra irányítjuk, ezt a dolgot létfeltételünkké teszszük... Mi mindig mást akarunk, mint pusztán létezni."

Létfeltételünk túlmutat a csupán egzisztenciális érdekeken, több életet akar és hozzá "eszközöket". Az elveszett paradicsom újbóli eléréséhez az emberi cselekvés szükséges - a kegyelem által; a végtelen megközelítéséhez az isteni gondolat kezdettől bennünk lakozik. Ezért írhatta Prohászka (és nem lehet elégszer idézni): a kereszténység elsősorban nem tan, hanem cselekvés, mert "az Ige testté lett". Lehet ennél nagyobb tett az emberiségért?

Krisztus földre lépése ugyanakkor a "kereszt kezdete" is. A kereszté, amelyről ugyancsak Simone Weil elmélkedik - mint mérlegről és emelőről: "Alászállás az emelkedés feltétele. A földre alászálló ég fölemeli a földet az égig. Lehajolni, ha emelni akarunk. Ahogyan meg van írva: ťaki megalázkodik, az fölemeltetikŤ. Szükségszerűségek és törvények vannak a kegyelem világában is." Goethe azt mondta, hogy a pokolnak is megvannak a maga törvényei. A mennynek is... "Az a szám, amely növekszik, úgy véli, közeledik a végtelenhez. Inkább távolodik tőle. Ahhoz, hogy fölemelkedj, meg kell alázkodnod." Így érzi át a lét titkát a matematikus-misztikus, mintegy ellentmondva a számspekulációnak.

Ebben a léttérben nem férne el az említett temető-történet? Sokkal inkább. A következetesség ha a jóra irányul, folytonos alászállás "kényszere", azé az alázatosságé, amit a neves francia: Francois Varillon Isten dicsőségének nevez. Krisztusnak a legkeserűbbnek tartott alászállást kellett vállalnia, hogy aztán a szégyenfán mindeneket magához vonzzon. Alázatosság nélkül nincs krisztusi élet; a kereszt mérlege sohasem látványosan "méri" létünk napjait, dimenziója az irgalom és a szeretet. Ebből pedig lennie kell mindenkiben, ha megérti, hogy "az emelkedő mozgás merő hívság bennünk, ha nem egy leszálló mozgásból ered". A kereszten függő test "az igaz mérleg", amely "belezsugorodik a térben és az időben neki kijelölt pontba".

Naponta lehet e pont köré telepedni, mert az ember ettől kap bátorítást; a kereszt megfoghatatlan titkától, melyben az értékhordozó élet sűrűsödik, melyben a Végtelen matematikai számrendje nem mennyiségi, hanem a halhatatlanság, ahol megszűnnek az esetleges fogalmak, és "Isten lesz minden - mindenben".

A program - amint a mai költő, Zentai László írja - "Tenni a legjobb / hittel a dolgunk, mert nélküle élni se jó!"

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu