Czigány György

Tíz mondat a búcsúzásról

A búcsú pillanatában lelkivé lesz a testi, a valóság a képzelet birodalmának anyaga, ami élt emlékké merevül, a megmaradás reményében vágytalan szeretet születik: minden veszendő helyett az egyetlen, ami kitörni képes a mi időnkből.

Kis kórházi szobában lehettem tanúja életpárom és édesapja búcsúzásának: betegünk tegnapelőtt még a bábát emlegette derűsen, aki csak egy-két esztendőt remélt a gyengécske legénynek... Az idő kegyelme bravúrosan felülmúlta ezt a várakozást, dédapa lett, megért kilencvenhat esztendőt. Tegnap a felderítő pilóta világháborús megpróbáltatásairól mondott néhány szót, felnőtt lányunokáját is emlegetve, aki 140 tonna súllyal emeli el gépét Ferihegyen, hogy Bangkokba repüljön, azután a harminc éve lezajlott lovastúráról beszél élénken, melyre akkor tizenhárom éves Zoltán unokájával indult - vágta az erdő szélén -, e történet izgalmait most együtt mesélik az épp tizenhárom esztendős Matyinak, az ugyancsak jó lovas dédunokának. Ma reggelre elgyöngült a hangja, de suttogásából is értjük, itt járt, megáldoztatta Budakeszi plébánosa, aki egyszer régen a Ki nyer ma? játéknak is nyertese volt. Suttog, majd gyöngéden int: húzzuk be a függönyt, nincs szüksége a déli nap ragyogására.

Valahova messzire néznek pillantás nélkül nyitva maradó, szép, sötét szemei. Erika lánya állt e tekintet útjába, és az ágy végéből mosolygott, ahogy a gyermekében gyönyörködő anya teheti csak, szinte nevetett a haldoklóra, s dúdolni kezdett egy dallamot, a véletlenül felötlő régi-régi népéneket, s a maga betegségének szorongattatásait feledve zümmögte ezt a ringató ritmusú bölcsődalt: Jézusomnak szívén megnyugodni jó... Együvé simul az édesapa mozdulatlan tekintete és az ének, egy lehelet még és alkonyati tó fényeivel a szem.

Csak ami ilyen szomorú, az lehet ilyen gyönyörű.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu