Őszintén a hivatásról

Küldetés az élet sűrűjébe

Az elmúlt tíz év statisztikái alapján nagyjából felére csökkent (körülbelül kétszáz fő) Magyarországon az egyházmegyei kispapok száma. Nyilvánvaló, hogy ez az adat senkit nem tölt el ünnepi örömmel, és talán te magad is furcsállod, hogy ez a téma kerül egy hivatást ébresztő elmélkedés elejére.

Mégis úgy gondolom, és ez a tapasztalatom is, hogy életünk nagy kihívásaitól nem megrettennünk kell, hanem átgondolni, feldolgozni és nekifeszülni a feladatnak. A hűség és a felelősségteljes bátor hozzáállás, amibe odateszed egészen magadat, mindig meghozza gyümölcsét.

Amikor azt látod magad körül, hogy az emberi lelkekben mennyi sérülés és megsebzettség van, mennyire hiányzik az őszinte szó és a hiteles emberi példa, akkor meghallod-e és magadénak érzed-e Jézus szavait: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés."?

Természetesen nem elég egy pillanattól ihletett romantikus igen kimondása. Bensődben elemi erővel kell átérezned a Jézus iránti szeretet elkötelezettségét. Ajánlatos plébánosoddal, lelkivezetőddel is konzultálni, ő hogy lát téged? Nagy segítség lehet a felkészülésben, illetve a hivatás tisztázásában a folyamatos kapcsolattartás, és az őszinte beszélgetések.

Sokakban felmerült a kérdés: egyházmegyei papként mi lesz a feladatom, milyen munkára szentelnek fel? Nem munkára, hanem a Jézus Krisztust szolgáló szeretet elkötelezettségére, az ő papi jelenlétét közvetítő, közösségépítő, megszólító evangelizációs életre. Egy szerzetesrendben a feladatok és a lelkiség talán markánsabban megfogalmazható és átlátható, mint egy egyházmegyei papi közösségben. Nekünk is vannak állapotbeli kötelességink, például meglévő templomaink, plébániáink állandó karbantartása, állagmegóvása, ami tagadhatatlanul sok energiánkat veszi el, de mégis ott élünk az emberek között, az emberekért, minden korosztályt "lefedve". A lelkiségünkben ez egy nagyon fontos tényező: "rendelkezésre állni". Ott lenni kovászként az élet sűrűjében papként - családtagként.

Sokan kárognak manapság, régen más volt, jobb volt, erkölcsösebbek, vallásosabbak voltak az emberek. Mindez azonban nosztalgiázás, amiből nem lehet jövőt építeni. Nagy átalakuláson megy keresztül a világ, de ezzel együtt az egyház is, azonban ezekben a változásokban nagyon sok érték is születik.

A felnőttkori megtérőknél követhető nyomon, hogy mennyire szükségük van a személyes, bensőséges istenkapcsolatra, emberi példákra és élő közösségekre.

Őszintén szólva, itt érzem a jövő papi generáció lelkiségének a súlypontját, képessé kell válni arra a küldetésre, amit II. János Pál pápa többször is hangsúlyozott, a világnak elsősorban nem tanítókra, hanem tanúságtevőkre van szüksége.

A papi hivatások alacsony számánál még kevesebb az ifjúságot értő, fiatalok nyelvét beszélő és feléjük elkötelezett lelkipásztor. Sokszor tölt el szomorúsággal, hogy frissen felszentelt fiatal papok nem tudnak mit kezdeni az ifjúsággal.

Kedves Barátom! Remélem, ezekkel a sorokkal nem kedvetlenítettelek el, talán felkeltette benned a feladat kihívása azt a szándékot, hogy tisztázd magadban a kérdést, hol van a te helyed, küldetésed az életben. Fontos, hogy átgondold, mire születtél, és mire van meghívásod: Krisztus papi szolgálatára vagy a keresztény családi életre?

Hozzászólásaidra, véleményedre, kérdéseidre nyitott vagyok.

Bodor György

gyuriaty@gmail.com

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu