"Annyira sok itt a kegyelem, hogy zúdul ránk"

Egy zarándok benyomásai

Világszenzáció, minden médium napok óta ezzel foglalkozik - fogad bennünket a felvidéki magyar hölgy, Olga horvát férje, s hozzáteszi: vasárnap, a huszonötödik évfordulón legalább félmillió, de talán egymillió embert várnak. Elcsigázva érkezünk meg éjfél körül a Neretva völgyében félelmesen kanyargó hegyi úton a kicsiny hercegovinai településre. Igen, Medjugorjéban járunk, ahová - sokak szerint - mindenképpen el kell jönni.

Sok tízezren a szentmisén a szabadtéri oltárnál

1981. június 24. Hat kisgyerek, fiúk és lányok, szokásukhoz híven, a falu fölötti kőtengeres hegyoldalon játszottak. Egyszer csak - így számoltak be róla - megjelent előttük egy fehér ruhás, ismeretlen asszony, nézte őket, de nem szólt hozzájuk. Másnap a gyerekek ismét a hegyoldalba mentek, az asszony újra megjelent, s délután hat óra negyven perckor szólt hozzájuk. A látnokok ekkor kapták az első üzenetet. Azóta minden hónap huszonötödikén, este háromnegyed hét előtt öt perccel a Szűzanya újabb jelenésével üzen. Olykor rendkívüli időpontban is szól az emberekhez a látnokok által, akik immár meglett nők és férfiak, egyikük Amerikában él, másikuk Olaszországban, de rendszeresen visszatérnek, hiszen ők az üzenetek vételére alkalmas "antennák".

Jozo atya

Így kezdődött Medjugorje, a világ egyik legismertebb és - itt így tartják - legtöbbek által felkeresett Mária-kegyhelyének története. A máig tartó feszültség ismert: a mostari püspök szemben áll a ferencesek felkarolta látomás-jelenségből kinőtt zarándok-áhítattal, s a Szentszék mindmáig nem fogadta el Medjugorjét hiteles zarándokhelynek. Egyesek azt mondják, amíg tartanak a jelenések, a Szentszék természetes módon nem foglal állást. A legtöbb ember azonban nemigen foglalkozik ezzel. Mint ahogyan azzal sem, hogy a mostari püspök megtiltotta a zarándokokat fogadó házaknál a misézést.

A jelenések helye Podbrdo hegyén

Tenyérnyi helyen forgolódó autóbuszok, tíz, száz vagy még több, személyautók fullasztó sokasága, s egyre csak jönnek. A szélvédőkön Mária-kép, még az ötven-száz kilométerre fekvő tengerparton is zarándokok, akik fölkeresik "a horvát Lourdes" néven emlegetett makarskai barlangot (mert hiszen közben átléptünk a hercegovinai-horvát határon), ahol ugyanúgy csobog a víz, mint a Pireneusok városában, s csodás gyógyulásokról és mindenféle más csodáról beszélnek.

A szoborról - a zarándokok úgy gondolják - Kristus vérét törlik le

Mária, a középkorú, gazdasági vállalkozó asszony azt mondja, ma már élete középpontjában egy másfajta vállalkozás áll. Néhány napja még Szőkefalván, az erdélyi jelenés-helyen, azt megelőzően Lourdes-ban járt. A koreai Mária-jelenlét színhelye, a nadzsui hegy és Mexikó kissé messze van...

A kéttornyú templom mögött emelkedik a szenvedő Krisztus bronzalakja. Emberfeletti magasságban - térde táján az ötvözet sárgásra fényesedett. Mindenki oda nyújtózik, kezében szövet zsebkendővel, de megteszi a papírzsebkendő is. Végigsimítják a fémfelületet, s nézik a darab szövetet vagy papírt. A szobor egy pontján valóban csöpp buggyan, azt viszi ki-ki magával. Egy fiatal hölgy, néhány éve ment férjhez, elmagyarázza: orvosi vizsgálatok igazolták, hogy vérplazma, s azt is tudni véli, RH-negatív. Amikor megkérdem, ez azt jelentené, hogy Jézus Krisztus is RH-negatív volt-e, egyszerűen közli: ennek semmi köze ahhoz. Ő egyébként azért jött Medjugorjéba, mert - mint mondja - "nem vagyok egészen egészséges... gyermekáldást kérek".

Még csak ismerkedünk Medjugorjéval. Mert itt az egyes helyszínek végigjárásának szinte bevett rendje, már-már rituáléja van. S miközben a templomkert Szűzanya-szobrához tartunk, hallom körülem: "Annyira sok itt a kegyelem, hogy zúdul ránk."

Másnap hajnalban kelünk: még éppen hogy csak pirkad a hercegovinai hegyek fölött, minket már Krizevac hegyén talál. Elindulunk a csúcsra vezető keresztúton. Kőfolyamon haladunk, mintha morénás vidék lenne. Idősek, két botra támaszkodva, olyanok, akiknek sík aszfalton megerőltető egy utcasarok, természetes módon vágnak neki a több száz méter szintkülönbségű, szinte járhatatlan meredélynek, amit zarándokok milliói - igen, sok milliói! - csiszoltak fényesre lábukkal. Az "igazi" zarándokok mezítláb teszik meg a több kilométert a magasba. István atya úgy dönt, nem indul el, megvárja a többieket a hegy aljában, s ott imádkozik, gondolatban velük-értük. István atya nyolcvanhét éves, sokan azt mondják, ilyen idős embernek csak végzetes lehet az elcsigázó, hosszú út, a hőség, a gyakorlott túrázókat is próbára tevő, talp alatti sziklasokadalom. Ő azonban a napok múltával mintha egyre fiatalodna. "Nem csoda - hallom egyik zarándoktársamtól -, itt nem érvényesek a természet szokásos törvényei."

Nyolcvanat meghaladott, kilenc évig Gulág-látott férfi, hetvenen túli asszonyok kapaszkodnak fölfelé, s mondják az egyes stációknál az elmélkedést. Alig lehet lépni-haladni, annyiféle náció gyermeke igyekezik fölfelé. Előttünk lengyel szó, mögöttünk olasz; franciák, koreaiak, Fülöp-szigetekiek keverednek közénk.

Krizevac hegye nem kapcsolódik közvetlenül a jelenésekhez. Mégis mindenki végigjárja. S lassan fölfejlenek a zarándoklat motívumai. A zenetanárnő, aki Krisztus szobránál a csodás vérzésről beszélt, mezítláb lép kőről kőre, olykor fájdalomtól billenve tovább. Hátha... hátha megszületik egyszer a gyermeke... egy másik zenetanárnő már lefelé haladtában "árulja el", miután nem reagál kérésemre, hogy kissé lassítson: évről évre súlyosbodó süketülés a sorsa. "Tudja, milyen az - nem szégyelli, sír -, amikor a gyermekeim harmadszor szólnak hozzám, s hogy nem válaszolok, csak legyintenek: á, nem érdekes! Annyi mindenből ki vagyok rekesztve..."

Zsolt már sokadik alkalommal jár itt. A fiatal fiú, húszas éveiben lehet, a nyári hónapokban vitorlásedző, a többi időben egy sportszeráru-házban dolgozik. "Miért térek vissza? Évekig súlyos depresszióban szenvedtem. Itt szabadultam meg tőle."

Közben hallom Nancy és Péter, az amerikai milliomos házaspár történetét. Valóban amerikai, már-már hollywoodi kicsengése lenne, ha nem állna ott mellette a mesélő ezen mondata: "Azokat a kegyhelyeket, ahol befejeződtek a jelenések, úgy hívják, hogy múzeum, itt azonban élő részesei vagyunk a kegyelemnek."

Nancy és Péter, akik addig - ezredfordulói sablon - csak a pénz-isten voltában hittek, egy alkalommal ellátogattak Medjugorjéba, s "itt valami történt velük". Azóta vagyonukat arra fordítják, hogy a Béke Oázisa nevezetű helyen elcsöndesülésre adjanak lehetőséget a zarándokoknak, élelemmel és szálláshellyel segítve őket. Hiszen nemcsak szervezetten, utazási iroda kínálta kényelemmel érkeznek ide az emberek. Menyhárt Zsoltot fölvesszük autóbuszunkra. A felvidéki magyar fiatalember Szlovákiából gyalog, autó-stoppal, mindenféle alkalmi fuvarral érkezett Medjugorjéba. Tavaly Dél-Európa ezernyolcszáz utáni Mária-jelenéseinek helyszíneit járta végig.

Haladunk fölfelé Krizevac hegyén. A csodák sokasággal teremnek. Valaki elmondja - pontosan nem derül ki, melyik templomról beszél -, az ott látható Krisztus-szobornak kinőtt a szakálla és testszőrzete...

Hordszéken nyomorék fiatal lányt visznek a csúcs felé. A lány mosolyog, mögötte az apja is, víve a széket, közben sűrűn verítékezve. Egy idősebb, kőre roskadt asszonynak egy lefelé tartó távol-keleti nő táskájából oxigénsprayt kínál, fuldokló zihálása láttán. Mennyi kín, mennyi fájdalom, mennyi akarás igyekszik fölfelé. Az esztergomi bazilika Duna felőli oldalának napsütésben aranyban égő felirata jut eszembe: A fent lévőre tekintsetek.

Két férfi mestergerenda-tekintélyű fakeresztet cipel. Vajon melyikük Krisztus, s melyikük Cirenei Simon?

Fölérünk a hatalmas fehér kereszt alá. Állítólag a Szent Ilona (Konstantinus császár édesanyja) által a harmadik-negyedik században megtalált eredeti Krisztus-kereszt szilánkját betonozták belé. Csodák is teremnek a közelében. Slavko Barbaric atya emlékköve a közelben. Itt, a stációk végén halt meg 2000-ben, ötvennégy éves korában. Ő írta az első könyvet a medjugorjei látnokokról. Többen papírdarabot vesznek elő, már elkészített, vagy ott fogalmazott sorokkal, s bedugják az egyik sziklarepedésbe. Mondja valaki: a Szűzanya közölte a látnokokkal, hogy Slavko atya már a menynyekben van.

Siroki Brijegbe tartunk, ott találkozunk Jozo atyával. A gyerekek 1981 júniusának végén hozzá fordultak látomásukkal. Az akkor fiatal szerzetes pap eleinte kételkedett szavaikban, később az üzenetek hirdetője lett. A templombejárónál az előző "előadásról" - mint nevezik - kitóduló tömeg keveredik a befelé igyekvőkkel. Slavko atya ezen a napon már ki tudja, hányadik nemzet zarándokainak beszél a Szűzanya üzeneteiről. A tolmácsok nyilván előre betanulták már a szöveget, olyan simán és gördülékenyen megy minden. A templom előtt egy atya két kézzel átfogja a fejeket, áldást oszt a híveknek. Valaki elájul, a többiek hagyják a földön "szent ájulatban" fekvőt. Az áldásosztás a templomon belül folyik. Ott is többen elájulnak.

"Ne kérdezz semmit, csak figyelj" - mondja Nelly, a pszichoterapeuta orvosnő, s Jozo atya szúrós tekintetét említi. Az atya - ez is ritkaság - a fullasztó levegőjű templomban maga elé emeli Krisztus keresztjét (talán Savonarolát képzelem el így Firenze városában az ezerötszázas évek végén), néha egy-egy szót mond, amit a tolmács fejből hosszabb, összefüggő szövegként "fordít".

Egyetlen kép Slavko atya confessiójából: a tengerbe dobott palack, ha bedugaszolják, hiába körötte mindenütt a víz, belül száraz marad... ilyen a lélek is.

Történelemre fogékony képzeletem nem hagy nyugodni: a második világháború végén bevonuló kommunista partizánok - tudjuk meg Jozo atyától - harminc szerzetest elevenen égettek el... 1981. augusztus 17-én pedig Tito diktátor tankjai, katonái, rendőrei vonultak fel Medjugorje temploma körül. Csak stílusosan: fegyverrel, karhatalommal a jelenések ellen!

Jozo atyát letartóztatták. A kihallgatások során kiverték a fogait, börtönbüntetésre ítélték. Cellája azonban - súgja nekem egy sokadik alkalommal ide látogató zarándok - mindig nyitva maradt, hiába zárták be. Hogyan is mondta korábban valaki: itt a természet törvényei nem érvényesek. Ma mintegy öt és félezer, a boszniai háborúban árvaságra jutott gyermek gondjával törődik Jozo atya. A zarándokok erre a célra mindig letesznek valamit az ajtaja elé...

Délután érkezik a hír: a Szűzanya üzent a látnokokkal, ezen az estén, közép-európai idő szerint huszonkét óra öt perckor, rendkívüli üzenetet ad. Több tízezren lepik el a hírre Podbrdo, a jelenések hegyét. Egy fiatal férfi a feleségével éjfél után, szálláshelyünkre viszszatérve, így számol be élményükről: "Erős rózsaillat árasztotta el a hegyet, s hirtelen elhallgattak a kabócák."

Másnap reggel megyek föl a jelenések hegyére. (Kissé zavar ugyan a bibliai megfogalmazással való keveredés, de itt mindenki így mondja.) Fiatal gránátalmafák virágoznak, odalent a zarándokiparból gazdag kisvárossá fejlődött település. Errefelé nem ritka a tíz-tizenöt szobás családi ház. "Ha tisztességes áron adják a szállást, Isten akarata szerint járnak el", mondja valaki.

A csöndben imába kapaszkodó emberekre figyelek. Egy keleti férfi a Mária-szobornál, ahol a gyerekek játszottak 1981 júniusában éppen ezen a napon, s megjelent az Aszszony, térdre zuhan, és keservesen zokog. Mezítelen talpa éles kövektől sebzetten vérzik. Mások zsolozsmáskönyvet forgatnak, a keresztnél Krisztus lábát simogatják.

Közben odalent folyamatosan szentmisét mutatnak be az egyes nemzetek papjai. Ha úgy hozza, hogy a szokásos havi üzenet időpontja, délután hat óra negyven perc ekkorra esik, a miséző pap szilenciumra szólítja föl a hívőket, s az üzenet fogadásaként megszólal egy hegedűhang. Majd folytatódik a szertartás.

A nagy, közös koncelebrálásra huszonötödikén, a jelenések huszonötödik évfordulóján került sor, melynek végén közölték a Szűzanya havi üzenetét: "Kedves Gyermekeim! Nagy, szívbéli örömmel köszönöm imáitokat, amelyeket e napokban szándékomra ajánlottatok fel. Tudjátok, kedves gyermekeim, hogy ezt nem fogjátok megbánni, ahogy gyermekeitek sem. Isten nagy kegyelemmel jutalmaz meg benneteket, és elnyeritek az örök életet. Közel vagyok hozzátok, és köszönöm mindazoknak, akik ebben az évben elfogadták üzeneteimet, hatni engedték azokat életükre, és az életszentség és béke mellett kötelezték el magukat. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!"

Amit elmondtam, ez az általam látható Medjugorjéban. De hogy mi megy végbe a lelkekben...? S arra gondolok, talán csak ezt az egy mondatot kellene leírnom: Ki érthetné, ha csak érzékeire és értelmére hagyatkozik, a misztériumot?

Szöveg és kép: Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu