LITURGIA

Nyári zarándokutakon

Mindannyian nagyon vártuk az iskolai év végét. A diákok azért, mert megszűnik a mindennapi iskolába járás annak minden kötöttségével és fegyelmével. Ebben a várakozásban a családok, a szülők is osztoztak gyermekeikkel, hiszen hasonló terheket viselnek ők is. De nem kisebb a megkönnyebbülése a tanároknak sem, akik a maguk szakmai felkészültségével és életelveikkel oktatják és nevelik az ifjúság különböző korú csoportjait az esztendő során.

A nyári vakáció új utakra, felfedezésekre vezet mindenkit. Itt már nemcsak a diákokról, hanem minden emberről szó van. Mindenki szeretne többet megismerni ebből a világból. Ezért a nyári utazásoknak jól szervezett programoknak kell lenniük. Számos látványosság, történelmi emlék teheti gazdagabbá napjainkat.

De nem csak tárgyi emlékek megismeréséről szól az élet. Eseményekről, ünnepségekről hallunk, és talán részesei is vagyunk egy-egy ilyen eseménynek. A nyár eleje a papszentelések ünnepi eseményeire hív minket. Megtelnek a székesegyházak: plébániai közösségek, családok zarándokolnak az ünnepre. Hazánkban püspök atyáink közel negyven új papot szenteltek, akik ifjúi lendülettel, elkötelezetten indulnak az Úr szőlőjébe.

Jönnek a nyári ünnepek. Az összes felsorolására nincs mód, csak éppen a legjelesebbeket említjük: Szent Péter és Pál apostolok, Sarlós Boldogasszony, magyar szentek ünnepei. Már a nyár végére utal Nagyboldogasszony és Szent István király ünnepe. Ahogy halad előre a naptár, egyre inkább készülünk az új iskolai évre.

Már elgondoltam a cikk témáját, és a címét is megfogalmaztam. Megcsörrent a telefon, és egy sokat szenvedő barátom fia csak ennyit mondott: Aput vasárnap bevitték a kórházba, és eszméletlenül fekszik. Előtte néhány órával beszéltünk, és - mint hónapok óta minden vasárnap - nyújtottam neki az Úr testét. Zarándokúton járt ő is, a szenvedések zarándokútján. Kiszolgáltatva másoknak, mert csonkán semmire sem volt képes egyedül. Ezen a vasárnapon is az elmúlt napok szenvedését mesélte, de átsugárzott szavain türelmes keresztviselése és mély hite. Nem sokkal utána a család egy másik tagja már a halálhírét közölte.

Eszembe jut: egy alkalommal hirtelen kellett kórházba vinni. A levelező tagozaton tanuló fia vitt be hozzá, majd hazafelé elmesélte: pár hete apámmal beszélgettünk. Arról szóltam neki, hogy a szenvedését ajánlja fel valamilyen célra. Erre csak annyit válaszolt: ha nem ezt tettem volna több mint egy évtized óta, nem bírtam volna napról napra a keresztet vinni.

Péter barátom befejezte földi zarándokútját. Vasúti forgalmi tiszt volt, számtalanszor láthatta a közeli és távoli állomások felé utazó embereket, a boldog találkozásokat és a fájdalmas búcsúkat. Ő már nem számolhat be a nyári útról, ő már véglegesen befejezte. Most tőle köszönünk el, mi pedig folytatjuk utunkat, amely egykor mindannyiunk számára befejeződik. Reményünk szerint - akkor vele is találkozunk.

Verbényi István, fotó: Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu