Múltidéző

"Egyedül a felhők között"

A negyvenes évek elején ezzel a címmel jelent meg magyarul Antoine de Saint-Exupéry regénye, amely napjainkban Éjszakai repülésként ismert és népszerű. Akkor a németek eufóriában robogtak végig Európán, pillanatok alatt gyűrték le a franciákat, óriási légi fölényük minden előnyét kihasználva sötétítették el a földrész egét. Egész sorozat jelent meg magyar nyelven is a zöldbe kötött német háborús "repülős regények"-ből, fényképekkel illusztrálva - s ezek szerény ellensúlyául a bordó kötésű franciák, Saint-Exupéryé talán épp elsőnek.

Szinte még gyerek voltam, amikor először emeltem le a könyvespolcról, s vissza sem tettem, míg végig nem olvastam. Óriási élményt szerzett, amely máig sem kopott meg igazán, hiszen újra meg újra kézbe veszem, hogy nyomon kövessem a pilóta, Fabien hősies, de egyenlőtlen küzdelmét az elemekkel vívott harcban, s eltűnődjem a regény tanításán, ahogy a vég biztos tudatában a felhők fölé repül, s szeme elé tárul a békét és elnyugvást sejtető csillagos égbolt. Nem így vagyunk-e mindnyájan, akik az élet viharzónájából a halál sejtelmével a csillagok felé fordítjuk kereső tekintetünket? Nem döbbenünk-e rá arra az égi báléjre, amelyről Kosztolányi Dezső írt egyik legcsodálatosabb költeményében, a Hajnali részegségben?

Saint-Exupéry, kinek végzete Fabienéhez volt hasonlatos - a sivatagban leltek rá lezuhant gépére -, páratlan hatású hőst teremtett a kis herceg személyében, aki új meg új nemzedékek tanítómestereként arra int, hogyan éljünk, cselekedjünk, gondolkodjunk, ha igazán emberek akarunk lenni és maradni. "Ez az!" - mondta apám, amikor lefordította. Elő-előfordul, hogy a családban anyagi gondok nehezítik az életet. Ilyenkor túlvilági segítségként megjelenik a postás - aki ez alkalommal különösképp kedves szívünknek -, és A kis herceg sokadik kiadásának fordítói honoráriumával segít ki a bajból. Az égre tekintünk, és hálát rebegünk apámnak.

Az emberföldje, amely 1939-ben jelent meg, s a francia akadémia regény nagydíját nyerte el, sűrítve mutatja írója módszerét, amelynek az a lényege, hogy nem a történetmondás az igazán fontos számára, hanem a szeretet paradoxonának átérzése: "Csak akkor lélegzünk szabadon, ha egy rajtunk kívül álló közös cél köt össze testvéreinkkel; ilyenkor ráeszmélünk, hogy szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba."

"A belső várkastély" felépítése és bejárása volt az ő ideálja is. Mert nem kötötték irodalmi szabályok, hite és belső indíttatása szellemében írta a magasságok felé nyíló elmélkedéseit. Ez a várkastély (a Citadella című, töredékben maradt meditációs kötetében írt róla) a piramisra emlékeztet, amelynek nincs értelme, ha nem emelkedik Istenig.

A huszadik század transzcendens ihletettségű irodalmának egyik legnagyobbjaként méltatták kortársai, jóllehet nem volt "irodalmár", hiszen a repülést tekintette hivatásának, s emellett a francia ellenállás elkötelezett szervezője volt. De például A kis herceggel azt is bizonyította, hogy a szívünkre hallgatva békében, szeretetben és boldogan élhetnénk. Ennél hitelesebb és okosabb tanítása aligha lehet az irodalomnak.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu