És a csecsemő alszik...

És a hajó megy... Fellini filmremekének címe nem csupán egy befejezetlen mondat, hanem világkép: eszerint az emberiség különös utazása az időben sorsszerű folyamat. Egyúttal kiszámíthatatlan is. Hogy merre és meddig tart a ködbevesző hajózgatás, azt csak a Jóisten tudja.

Menet közben pedig történik egy s más, mondjuk így: zajlik az élet. És a hajó lassulhat is. Ünnepi pillanatokban alig fodrozódik a víz a meg-megreccsenő hajótest körül, s az emberfia fellélegezhet; hányatott sorsának levegőtlen kabinjából a fedélzetre lépve, arcát az ég felé emelve megérezheti a frissítő fuvallatok jótékony hatását.

Valami hasonlót tapasztalnak az élet sűrűjébe csöppent szülők is, amikor alig egy hónapos, hasfájós gyermekük órákig tartó - s a csillapíthatatlan fájdalom miatt egyre elkeseredettebb - sírás után végre elalszik. Mivel az éjszaka közepén ezt a jelentős eseményt a szülők részéről semmiféle érzelemnyilvánítás nem követi - holtfáradtan az ágyba zuhannak -, nézzük inkább, hogy mi történik nappal.

A testileg és lelkileg kimerült szülőpár az alvó csecsemő fölé hajol, és... megtörténik a csoda: a papa gyomoridege mintegy varázsütésre megszűnik, az édesanya kétségbeeséstől meggyötört arcvonásai kisimulnak, és a kimondatlan "ezt már nem bírom tovább"-ok rendelt helyükre süllyednek: a családi élet feneketlen bugyraiba. A szülők a tűrőképességük határait feszegető sorsvihar múltával önfeledten gyönyörködnek alvó gyermekükben. Mert a csecsemő lehunyt szemének "ablakán" át tündérkertbe lehet látni.

"Az idill olyan kép, amely a Paradicsomra emlékeztet bennünket" - írja Milan KunderaA lét elviselhetetlen könnyűsége című művében. Ez a regény a mai, harmincas éveinek mélyén járó, olvasó-merengő, tétova-naiv nemzedék egyik alapvető olvasmányélménye. Ez a nemzedék, az én nemzedékem szereti az idillt. Vágyunk arra, hogy olykor - egy magányos órán, vagy egy jóízű baráti beszélgetés során - kiléphessünk az embertelenné vált emberiség hajójának fülledt kabinjából, hogy egyedül, vagy útitársunk kíséretében elinduljunk a fedélzetre tiszta levegőt szívni. Szeretnénk megállítani a sors(unk) kerekét, remélve, hogy ez lehetséges, annak ellenére, hogy értelmünk figyelmeztet: az életben ez lehetetlen.

Az alvó csecsemő felett szemlélődő, boldog-kimerült szülők talán éppen ezt a lehetséges-lehetetlen állapotot élik át: néhány pillanatra beléphetnek az örök romlatlanság világába, és beleszippanthatnak a tündérkert üde levegőjébe. Tudván, hogy eközben a hajó megy...

Körössy László

Fotó: K.L.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu