|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A vilniusi székesegyház Szent László tisztelete Észak-Európában Minden Vilniusba érkező zarándok és turista kiindulópontja a város szívében található érseki székesegyház, amely Európa egyik legszebb klasszicista temploma. Első pillantásra úgy tűnik, mintha az antik Görögország isteneinek szentélye előtt állnánk: a szakrális építmény egyfajta vallástörténeti összegzése a hely pogány és keresztény hagyományainak. A kezdetekben a mai székesegyház helyén a litvánok pogány főistene, Perkűnas szentélye állt, aki a tűz és vihar istensége volt. A pogány szentély közepén állandó áldozati tűz égett, jelképezve a mindenség fenntartását és az emberek tiszteletét az istenek iránt. Ennek helyén az idők folyamán egymást követően négy, latin rítusú keresztény székesegyházat emeltek. Az elsőt 1251-ben Mindaugas király építtette. Ez az épület a román kor és a kora gótika közötti átmeneti stílusjegyeket viselte magán. Mindaugas király meggyilkolását követően, Gediminas fejedelem korában a keresztény templomot pogány szentéllyé alakították, és visszaállították a korábbi vallást. 1387-ben Jogaila (Jagelló) uralma idején a nagyfejedelemség lakossága megkeresztelkedett. Az uralkodó a keresztségben - Szent László magyar király pártfogását kérve - a Wladislaw (László) nevet vette fel, és ennek tiszteletére az épülő új székesegyházat Szent Szaniszló és Szent László nevére szenteltette fel (a későbbi újjáépítések nyomán is, mind a mai napig megmaradt e titulus). Így minden litván templom "elsője" századokon át a magyar szent tiszteletének Európa legészakibb helyszínéül szolgált. Egy tűzvész után a templom porig égett, és 1419-ben Nagy Vytautas fejedelem egy díszes, gótikus katedrálist építtetett a helyére. A székesegyház a liturgikus cselekmények mellett a mindenkori király és fejedelem beiktatásának helyszínéül is szolgált. A katedrális az idők folyamán sok tűzvészt és azt követően sok átalakítást megélt: a belső teret sok reneszánsz és barokk elemmel díszítették. Vasa Zsigmond király utasítására, 1623-1636 között a ma látható legszebb részét kapta a székesegyház: a Szent Kázmér-kápolnát, mely Vilnius és a szentély egyik legszebb ékessége (a szent életében magyar vonatkozásokkal is találkozhatunk). A kápolna a vilniusi barokk építészet egyik legszebb példája. 1769-ben egy nagy vihar következtében a főhomlokzatot díszítő déli torony beomlott, maga alá temetve a főhajó egy részét. A szerencsétlenségben hat ember halt meg. A teljes újjáépítéssel Ignacy Massalski püspök a kor egyik legjobb vilniusi mesterét, Laurynas Stuoka-Gucevičiust bízta meg. A mester változatlanul hagyta az épület alapformáját, hajóbeosztását, a Szent Kázmér-kápolnát és több oldalkápolnát. A cári időkben, a XIX. század közepén a templomot egy rövid időre bezárták. Újraszentelése nyomán aztán - közel százévnyi zavartalan működést követően - a szovjet hatalom 1950-ben ismét bezáratta a katolikus székesegyházat: az épületben központi utasításra először autószerelő-műhelyt, majd Sztálin halála után, 1953-ban építészeti múzeumot és képtárat, később pedig koncerttermet alakítottak ki. A litván egyház 1989-ben kapta vissza az épületet, mely újraszentelését követően ismét Litvánia első számú katolikus szentélyévé vált. Az épület főhomlokzata a klasszicista stílus szinte minden jegyét magán viseli: a bejáratnál, a kapu előtt hat hatalmas (húsz méter magas) dór oszlop, a tetejükön a Noé áldozatának mozgalmas domborművével díszített timpanon fogadja a látogatót. Efölött helyezkednek el Szent Heléna, két oldalán pedig Szent Kázmér és Szent Szaniszló öt méter magas szobrai. A székesegyház belső tere is elsősorban klasszicista jegyeket visel magán. A szentélyben található főoltár a külső főhomlokzati elemeket követve, négy nagy dór oszloppal és egy nagy timpanonnal van díszítve. A timpanonból a teremtő Atya szeme néz le ránk, alatta a főoltárkép Szent Szaniszló halálát ábrázolja. A főoltár két oldalán a bibliai szeretetfogalom megnyilatkozásait illusztráló szobrok láthatók: a déli hajóban a filia (a felebaráti szeretet), az északi hajóban az agapé (az isteni szeretet) ábrázolása. A székesegyház főkapuján belépve, bal oldalon húzódik meg a Szent László-kápolna, melyet a XVIII. század végén alakították ki, szolid barokk stílusban. A főoltárt egy nagyméretű, a szentet ábrázoló szoboralkotás díszíti, mely olasz mesterek munkáját dicséri. Az első kápolnát Jagelló lengyel király és litván fejedelem építtette a XIV. század végén. Ekkortól honosodott meg Szent László királyunk tisztelete a Litván Fejedelemség területén. Jagellónak a szent lovagkirály iránti tiszteletéről tanúskodik, hogy - miután Zsigmond magyar király közbenjárására, a pápa 1407-ben búcsúengedélyt adott a váradi székesegyháznak (akkoriban csak a velencei Szent Márk- és az assisi Santa Maria Portiuncula-templom rendelkezett hasonló erényekkel) - 1412-ben és 1413-ban Zsigmond magyar királlyal Nagyváradra, a szent sírjához látogatott. Az első zarándokút alkalmával a király a Debrecen és Várad közötti utat gyalogszerrel tette meg. A történelmi jelentőségű látogatásról Dlugosz János lengyel történetíró krónikája tanúskodik. Bihari Sándor festőművész a XIX. század végén elkészült festményében örökítette meg az ünnepi eseményt (amint Zsigmond király a nagyváradi székesegyházban Szent László sírjánál fogadja Jagelló Ulászló lengyel királyt). Ma a kápolna a torinói halotti lepel másolatának ad otthont, karácsonyi és húsvéti időben a betlehemi jászol, illetve a szent sír díszlete kap itt helyet, így az oltáron elhelyezett, Szent Lászlót ábrázoló szoboralkotás napjainkban takarás miatt nem látható. Mára sajnos a vilniusi, több száz éves Szent László-hagyomány elhalványodni látszik, melyet a kápolna mai "szerepe" is mutat. Szép példája lehetne a magyar és a litván keresztény hagyományok őrzésének az egykori - Jagelló által is megálmodott - vilniusi Szent László-tisztelet újjáélesztése és a kápolna ebbéli funkciójának visszaállítása, mely a lassan meginduló magyar zarándokok imái és jelenléte által válhatna valóra. Szöveg és kép: Kuzmányi István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|