Múltidéző

"Az ismeretlen birtok"

Alain-Fournier regényének két magyar tolmácsolása ismert: a rövid életű Lovass Gyuláé 1940-ben jelent meg ezzel a címmel, közel húsz évvel később aztán, 1959-ben Végh György is lefordította A titokzatos birtokként. Nemcsak a kivételes tehetségű, az Ezüstkor alapítói között szereplő Lovass iránt érzett tiszteletem jeléül választottam az ő magyarítását ismét, hanem azért, mert így vált emblematikus művé a mi irodalmunkban is, elsősorban a harmincas-negyvenes években, mindenekelőtt az európai regényforma meghatározó alkotásaként. Ami igazán meglepő: a százhúsz éve született Alain-Fournier nem írt több regényt, mintha ezt az egyet is elegendőnek vélte volna, hogy mindent elmondjon az életről és az ember álmairól. Amikor az Ezüstkor íróiról, a Nyugat harmadik nemzedékéről próbáltam írni, Az ismeretlen birtokot többször is elolvastam, hiszen lépten-nyomon beleütköztem tanulmányokban és esszékben, s mindannyiszor a legelragadtatottabb jelzők kíséretében. Lovass Gyula az Ezüstkorban megjelent, sokat emlegetett tanulmányában, A játékos Európában meghatározó műként jellemezte, de ilyesformán írtak róla neves francia méltatók is. Valahányszor Kosztolányi Dezső verse, a Boldog, szomorú dal sorait olvasom, mindig az az érzés kerít hatalmába, hogy ugyanezt fogalmazta meg a francia író is művében:

Mit eldalolok, az a bánat

könnyekbe borít nem egy orcát,

és énekes ifjú fiának

vall engem a vén Magyarország.

De néha megállok az éjen,

gyötrődve, halálba hanyatlón,

úgy ásom a kincset a mélyen,

a kincset, a régit a padlón,

mint lázbeteg, aki föleszmél,

álmát hüvelyezve, zavartan,

kezem kotorászva keresgél,

hogy jaj, valaha mit akartam.

Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,

a kincs, amiért porig égtem.

Itthon vagyok, itt e világban,

s már nem vagyok otthon az égben.

Az ismeretlen birtok hősei is elveszített álmaikat szeretnék visszaperelni a sorstól. Meaulnes (a regény francia címének szó szerinti fordítása: A nagy Meaulnes) csodálatos kastélyra bukkan, melynek úrnője Yvonne de Galais. Testvére, Frantz de Galais esküvőjére készül éppen. Meaulnes három napig marad a birtokon, ezalatt beleszeret a lányba. Érzelmeik kölcsönösek. Az esküvő elmarad, Meaulnes visszatér barátjához, a történet elbeszélőjéhez, Francois Seurelhez. Ködös, bizonytalan várakozásban élnek, álom és valóság határán egyensúlyozva, mert aki egyszer is járt az Édenben, nem élhet tovább közönséges halandó módjára. Utóbb ismét rátalálnak a titokzatos birtokra, Meaulnes feleségül veszi Yvonne-t, de az ártatlanság kora véget ért, csak a halál adhatja majd vissza.

Mélyen elgondolkodtató, valós tanítás. Valamennyien elveszítettük szemünk elől a tisztaság és boldogság birodalmát, s valóban csak akkor találhatunk rá ismét, amikor az örök boldogság jut osztályrészünkül. A valóság égi másának megtalálása, a kegyelem segítségével történő végkifejlet adhatja a súlytalanság és egy másik világrendbe való bekapcsolódás örömét. Addig pedig keresgélünk, mint Meaulnes és Seurel ebben a csodálatos regényben.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu