 |
 |
 |
 |
2006.06.25
|
Ingyenes
kétheti műsormelléklettel! |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Szentírás-magyarázat A hit bátorság Évközi 12. vasárnap - Mk 4,35-41 A most következő vasárnappal visszatérünk az évközi idő rendjébe. Az idei, B év 12. vasárnapján Márk evangéliumából olvassuk Jézus egyik emlékezetes csodatettének történetét. Tanítványaival együtt útnak indul abban a bárkában, amelyben ülve előzőleg hosszú időn át tanította a sokaságot. Este van, a hallgatói elszéledtek, ők maguk át akarnak kelni a Genezáreti-tavon, hogy a túlparton éjszakai nyugvóhelyet találjanak. Hirtelen vihar támad, a felcsapó hullámok már-már elborítják a bárkát, Jézus alszik, fejét egy párnára hajtva.
A tanítványok közt vannak a vízi életben jártas emberek, most mégis Jézust költögetik: "Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk?" Talán azt várják tőle, hogy imádkozzék, ő azonban "fölkel, megfenyegeti a szelet, és azt mondja a tengernek: csendesedj, némulj el". Az elemek engedelmeskednek neki.
A szentírástudósok fölfigyeltek arra, hogy ez az elbeszélés szerkezetében, jelentős nyelvi fordulataiban emlékeztet arra a csodatettre, amelyet Márk evangéliumának elején olvashatunk, amikor Jézus a kafarnaumi zsinagógában egy megszállottból kiűzi a tisztátalan lelket. "Megparancsolja neki: némulj el és menj ki belőle" (Mk 2,25). A két elbeszélés utolsó mondata csaknem szóról szóra egyezik: "Erre mindnyájan elcsodálkoztak, és azt kérdezték egymástól: "Mi ez? Új tanítás hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki" (Mk 2,27). A vihar lecsendesítése után pedig "nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: "Ki ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?" Ezek a szavak nemcsak elmondják, hanem értelmezik is a történetet. Jézus akár gyógyít, akár a tengert csendesíti el, valójában a gonosz lélek hatalmát töri meg. Csodatetteinek tanúi mintha nem elsősorban annak örülnének, hogy valami nagy jótéteményben részesültek, hanem annak, hogy a Mester emberfölötti "hatalma" a maga jótékony fenségében kibontakozott előttük. A vihar lecsendesítése után Jézus megrója a hozzá fordulókat: "Miért vagytok ennyire gyávák? Nincs még bennetek hit?" Ebben a korholó mondatban egy olyan szó szerepel, amely az egész Újszövetségben csak négy helyen fordul elő. János evangéliumában az utolsó vacsorán ugyancsak a tizenkettőt biztatja Jézus: "Ne nyugtalankodjék szívetek" (14,27). A Timótheushoz írt második levélben ezt olvassuk: "Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét" (1,7). A negyedik hely a Jelenések könyvében található: "A gyáváknak és a hitetleneknek... osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz. Ez a második halál" (21,8). A hit: bátorság. Jézus elvárja tőlünk, hogy viharok közt se essünk kétségbe. Bízzunk benne akkor is, ha "alszik", ha nem kel látványosan védelmünkre. Jelenits István
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
