Az Olvasó írja

Pünkösd Rómában

Óriási öröm, meghatottság, a "sokan, de egy test" közösségélménye jellemezte pünkösdkor a római Szent Péter téren átélt találkozót XVI. Benedek pápával, és a több mint háromszáz egyházi mozgalom képviselőivel, akik a világ minden tájáról érkeztek a Szentatya hívására. Az 1998. év pünkösdjének élő és szerves folytatásaként, valamint a Szentlélek ajándékaként megújultunk az egység ajándékának tüzes és lelkesítő tapasztalatában.

Magyarországról körülbelül hatvanan képviseltük a Fokoláre mozgalmat. A mozgalom bölcsőjének tekinthető Loppiano városában tett látogatásunk után a keresztény Rómával való ismerkedés, valamint a péntek esti virrasztás mind-mind a közösen megtett út részeivé épültek, melynek során a kölcsönös szeretet megélése megtapasztaltatta velünk Jézus jelenlétét.

Kérdésünkre a résztvevők közül többen is beszámoltak lelki élményeikről: "A pápán keresztül az egyház különös módon is úgy állította előtérbe és ismerte el a mozgalmakat, mint amelyek valóban alulról építkeznek. Az egyház felismerte és elismerte, hogy van valami, ami egy kis magból született, de amely a magasba tör; és hogy ezáltal a Szentlélek az egész egyetemes egyházat átjárja, élettel töltve be azt. Csodálatos e felismerés megszületése, továbbá az is, hogy szabad utat, támogatást és elismerést kapott."

Volt, aki a küldetésében újult meg: "A pápa beszéde megnyitotta az utat, hogy elinduljunk, és bátran tegyünk tanúságot keresztény létünkről. Küldetés ez, hogy elvigyük a világba azt a szabadságot, amely felelős is a társadalomért, és amely érett módon keresztény, ugyanakkor szabad, tele örömmel, és az egységet építi." Egy fiatal pedig így vallott: "Ezen a pünkösdön váltam nagykorúvá. Tizenhat éves korom óta tagja vagyok egy katolikus közösségnek, de csak most látom, hogy nem vettem komolyan az életemet. Most valami megváltozott, és a Fokoláre mozgalomban megtaláltam azt, ami ebben a választásban segíteni tudott. Valóban teljesen megújultam."

Ferenczy Zoltán

Találkozás a hercegprímással

1947-ben Bánrévén voltam határőr őrmester, és titokban írtam Mindszenty József hercegprímásnak úrnak Esztergomba. Kértem, hogy fogadjon engem. Erre sor is került a budai Várban, a prímási palotában. Kértem, ha lehet, segítsen, mert a bátyám, Pohl Gyula szovjet fogságban van. Beszélgettünk, és együtt imádkoztunk. Bátyám ezután, 1947. október 2-án, ha betegen is, de hazatért. Jézus meghallgatott minket. Amint hazatért a bátyám, írtam a hercegprímás úrnak. Ő anyagi támogatást adott a bátyámnak, aki hónapokon át betegeskedett, aztán meggyógyult.

A határőr őrsön szóbeli fenyítést kaptam, mert az egyházfővel találkoztam. De nem bántam, hiszen találkozhattam a hercegprímás úrral, és ezt soha nem tudom elfelejteni. Én ekkor 19 éves voltam, és most, mikor ezeket a sorokat írom, 78 éves vagyok. Szívemben őrzöm ezt a szép napot, mikor beléptem Budán a palotába, és megcsókoltam a prímás úr gyűrűjét.

Pohl Ferenc

frontharcos ezredes,

Pécel város díszpolgára

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu